Minapi hír: épülő mélygarázsba dőlt egy lakóépület Debrecen belvárosában. Precízebben: az ingatlantól úgy egy méterre ásták ki a jó mély gödröt, miközben a gravitációról, fizikáról, és más praktikus dolgokról az építők semmit nem tudtak. (Pár éve Koszovóban láttam pont hasonlót, hitetlenkedve fotóztam körbe, de kísérőm mosolyogva legyintett: ezek ész nélkül csinálnak mindent.)
Nem létezik, hogy ne jusson eszembe a vén vicc. Berepülő pilótát keresnek, és hárman jelentkeznek. Egy szovjet, egy amerikai, és egy magyar. A szovjet harmincezer dollárt kér. tízet a pártnak, tízet a Komszomolnak, tízet magának szán. Az amcsi hatvanezret: húszat magának, húszat a válására, húszat az elnökválasztásra. A magyar kilencvenet. Harmincat kenőpénznek, hogy ő nyerjen, harmincat magának, harmincért meg majd repül az orosz. Nem tudom, hogy a mélygarázst ki tervezte, de gyanítom, hogy a fővállalkozó derék hazánkfia. A debreceni történetben pedig, mint cseppben a tenger benne van minden, amit a közbeszerzésekről ma tudni kell.
A címben jelzett fogalom egyébként az átkos boldogabbik végén készült rádióriport-sorozat címe volt. Idősebbek emlékezhetnek rá: dal is született róla. „Akárki nem umbuldázhat,/ csak ki védett, s rá nem fázhat./Kis rizikó-nagy haszon,/ hoci-nesze alapon.” Az umbulda és a korrupció nem azonos, legalábbis akkoriban még nem volt az. Ma már igen.
Meglehet, hogy egy, a 2010. óta a Kossuth téren is mind gyakrabban felhangzó mondatot a Parlament falai eltorzítják, vagy Havasi Bertalan tolmácsol rosszul.
Mert odabenn úgy hallani: Orbán, gyarapodj!
