Mi az igazság?

Márton László érdekes cikket írt (’56-ot tékozló fiúk), gondolom sokan szeretnék megkövezni érte. Pedig ha komolyan vették volna, hogy akik még élnek (élünk) elmondják 1956 hiteles történetét, és nem azt mondják hitelesnek, amit hallani szeretnének, közelebb jutnának az igazsághoz. Így – a 33 évi hazugság után – most újabb hazugságokat kell hallani – csak más előjellel. Azt hiszem majd 50 év múlva meg lehet tudni az igazságot. A forradalommal, lázadással, ellenforradalommal (kinek-kinek habitusa szerint!) nem volt baj az első időben. A bezárt trafikok némelyikében azok a dohányosok, akik nem bírták az elvonási tüneteket, betörték a kirakatot, de a dohányárúért járó pénzt otthagyták a kivett árú helyén. Általában az emberek vidámak voltak, megszabadultak a diktatúrától, de nem is kívánták vissza a régi rendszert (a háború előttit). Voltak bizonyos atrocitások, de ezek elviselhetők voltak. Azután - mondhatni törvényszerűen - megjelentek a gyilkos indulattal dühöngők, akik a szabadságot összetévesztették a szabadossággal, és a megérdemelt és törvényes eljárásban kirótt büntetést a rögtöni gyilkolással, az utcai önbíráskodással. Megjelentek azok az orvlövészek, akik néha egyik félhez sem tartoztak, de kéjes érzéssel töltötte el őket, hogy ők az utca urai, az emberek félve menekülnek puskagolyóik elől.

Ezeket lett volna hivatott az akkori Nemzetőrség megfékezni, lefogni, és megelőzni. Sajnos nem tette. Sőt! 1957-ben volt olyan rabtársam, aki 36 éves korában szabadult (majdnem egész addigi életét javítóintézetben, vagy börtönben töltötte), kért és kapott a börtönparancsnokságtól (amikor megnyitották a börtönöket) egy írást, hogy ő Rákosi börtönében raboskodott (ami kényegében igaz is volt, csak a „miért” hibázott egy kicsit), majd ezzel elment a Nemzetőrséghez, ahol azonnal kapott karszalagot és fegyvert, amivel - pontosan tudom -elment rabolni. Szóval sikerült elrontani mindent, ami szépnek és jónak indult. Nagy Imre meg jó baleknak bizonyult. A rádióbeszédének az a mondata, hogy „csapataink harcban állnak” elárulta, hogy becsapták. Akkor már nem is voltak csapataink! A megtorlás? Természetesen a 236 végrehajtott halálos ítélet sok (egy is sok!), de messze elmaradt attól, amit a regnáló kommunista pártok vezetői követeltek. A halálra ítéltek ítéleteit egy bizonyos idő után életfogytiglanra változtatták, majd ezek az elítéltek is kikerültek a börtönből pár év után (békeidőben egy életfogytiglanra ítélt 20-25 év után szabadulhat.).

Csak hallgatom ezektől a fiúktól, akik még nem is éltek akkor, de lehet, hogy szüleik is éretlen gyerekek lehettek, hogy mik történtek 1956-ban, micsoda hőstettet vittek véghez a magyarok, legyőzve kommunizmust (beverve az első szöget a kommunizmus koporsójába), sikerrel harcolva a szovjet hadsereg ellen, meg hasonlókat. Na meg a pesti srácok! Nekem volt szerencsétlenségem 8-10, 12-14 éves „pesti srác” puskacsöve előtt állni! Egy 55 év körüli férfi vezette őket, amikor 6 katonát (minket) elfogtak hazafelé menet (a laktanyánkat a Szovjet Hadsereg vette birtokba az első kapun keresztül, mi pedig az erdő felé, a hátsó kapun, távoztunk). Kérdezgette, hogy tényleg híradósok vagyunk-e? Nem az ÁVH-s laktanyából szökünk álruhában? Közben a fiúk ujja a fegyver ravaszán babrált, és szemükben égett a vágy, hogy kapjanak tűzparancsot, és valami hőstettet hajtsanak végre. Lehet, hogy mi meghaltunk volna, de ezek a fiúk egy-két év múlva jöttek volna rá, mit tettek. Szerencsére „parancsnokuk” elhitte, amit mondtunk. Szóval ’56 tisztább volt, elég nehéz hazugsággal besározni. De megpróbálják, saját magukat fényezve (mert ez róluk szól, nem ’56-ról!). Legalább várták volna meg, amíg a szemtanúk mind egy szálig elhaláloznak.