Az atyáskodó

A hatalomba belegabalyodott kormányfőnk, a közelmúltban lezajlott népszavazás sikerének" hatására új allűrt vett fel. Kijelentette: nem hagyhatja cserben a kisebbségbe kényszerített "nemmel" szavazók, hozzá hű, rászedettek népes táborát (43 százalék), mellettük tűzön, vízen át ki kell tartania. Ezért nem mond le, hanem továbbra is viseli a hatalomgyakorlás terhét. Furcsa érvelés, mert ugyanakkor azt is megjegyezte, miszerint egyúttal képviseli az ellenzék ("igennel" szavazók, érvénytelenül voksolók és a távol maradók) érdekeit is. Ez utóbbiaknak (57 százalék), mely vitathatatlanul meghaladja az abszolút többség minimumát, tehát nem kell aggódniuk, hiszen Orbán védő szárnyai alá vette a renitenskedők millióit is.

Ám mielőtt elérzékenyülnék, meg kell jegyeznem: a miniszterelnököt a nép szeretete rávitte arra, hogy mellőzze a törvénytiszteletet, a saját képére formált "alkotmányt", és zagyva ideológiával megmagyarázta, miként kell ilyen illegitim helyzetben is helytállnia. Nincs immár akadálya annak, hogy bebetonozza magát ítéletnapig. Óriási vívmány, hiszen ebben a közjogi szituációban nem lesz szükség politikai pluralizmusra, többpártrendszerre, parlamentarizmusra. Kezd derengeni, mit kell érteni az illiberális rezsimen.

Orbán abszolutista törekvéseit meg kell, és meg lehet állítani! Igaz, nem ilyen pipogya ellenzék mellett, mely erőtlen retorikájával nem tudja az embereket mozgósítani a fasizálódás ellen. Szervezett tömegdemonstrációkra, általános sztrájkra lenne szükség, amely eltorlaszolná a téboly útját. Oda kellene hatni, hogy a parlamenti ellenállást az utca is támogassa, olyan elementáris erővel, mint múltunk progresszív pillanataiban.