osztrák elnökválasztás;

2016-10-27 08:13:00

Bécs túl messze van

Manapság, amikor az Európai Unió nem a legszebb napjait éli, mind többször tehetjük fel a kérdést: hol a határ, amikor az egyházi vezetőknek már fel kellene emelniük hangjukat? Több vezető politikus részben épp a keresztény értékekre hivatkozva bírálja az Európai Uniót, kisajátítva ezeket az értékeket. Ők már-már egyházi vezetőkként lépnek fel, miközben maga az egyház inkább hallgatásba burkolózik.

II. János Pál, XVI. Benedek, majd Ferenc pápa is úgy vélte: az egyház ne politizáljon. Ugyanakkor társadalomkritikát megfogalmazhat, ha úgy érzi, az állam nem tesz meg mindent a kirekesztettekért, vagy visszaél hatalmával. Ezt teszi rendszeresen Ferenc pápa, akit nem érdekel, hogy jobb- vagy baloldali párttal, kormánnyal szemben fogalmaz meg bírálatokat, amiért sok vallásos ember is gyanakvóan tekint rá. Pedig ő azt teszi, amit Krisztus földi helytartójaként tennie kell: az Írás szellemében lép fel.

Külföldön számos példát találhatunk ilyen bírálatokra. Szeptemberben Reinhard Marx bíboros, a Német Katolikus Püspöki Konferencia elnöke állt ki Angela Merkel itthon is oly sokat bírált, befogadásra építő menekültpolitikája mellett, mint akkor fogalmazott, a katolikus egyház továbbra is mindent megtesz a társadalom kirekesztettjeinek befogadásáért. Az a kijelentése pedig egész Európában nagy visszhangot keltett, amely szerint "különös nyugtalanságának" adott hangot az erősödő „új németországi nacionalizmus” kapcsán. Mint mondta, „a hazafiságra igent mondunk, de a nacionalizmusra nemet”.

Éles mondatát sok országban mintha nem hallották volna meg. Ám hogy nem csak a német katolikus egyház figyeli aggodalommal az erősödő nacionalizmust, a vallással való visszaélést, azt az osztrák egyházak példája is mutatja. Az evangélikus és a katolikus egyház is tiltakozott amiatt, hogy a decemberi elnökválasztás jobboldali radikális jelöltje Isten nevére hivatkozott egyik plakátján. Norbert Hofer nyilvánvalóan a keresztény-nemzeti réteget akarta megszólítani, ám azonnal szembetalálta magát az egyházi vezetéssel.

A pápa, a német és az osztrák katolikus egyház hű az értékeihez, a kereszténység alapelveihez, s nem hódol be egyetlen hatalomnak sem. Bécs ennyire messze van?