változások;Sporttörvény;Magyar Paralimpiai Bizottság;

2016-10-27 07:51:00

Kivárnak a paralimpiai bizottságnál

Egyelőre csak megígérte a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) az érdemi egyeztetést azoknak a szervezeteknek, melyek fölött a szakmai és pénzügyi kontrollt gyakorolja majd az új sporttörvény hatályba lépése után, de a háttérbeszélgetéseken kívül más eddig nem történt. Pedig lenne miről egyeztetni: az MPB közgyűlésének új alapszabályt kell elfogadnia, tisztújításra is sort kell keríteni elnök- és elnökségi tagok választásával, amikre nem kerülhet(ne) sor széles körű egyeztetés nélkül.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) lesz az új sporttörvény tervezete szerint a teljes magyar fogyatékos sport ernyőszervezete. Hasonló feladatokat kap az MPB, mint amelyekkel a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a kormány szerint az elmúlt négy évben nem tudott megbirkózni. Az MPB feladata lesz többek között a fogyatékosok sportjára jutó állami források felosztása a többi szervezet között, illetve a paralimpia mellett a fogyatékkal élők sportjának kiemelkedő eseményeivel – Speciális Olimpia, Siketlimpia, Szervátültettek Világjátéka – kapcsolatos feladatok koordinálása a paralimpia mellett.

Lapunk két héttel ezelőtt – a sporttörvény tervezetének nyilvánosságra kerülése után – arról érdeklődött az MPB-nél, hogyan fogadta a szervezet a hírt, a megnövekedett feladatokról. Akkor az MPB türelmet kért álláspontja kialakítására.

Kedden ismét érdeklődtünk az MPB-nél, mi történt az elmúlt két hétben, hiszen egy ekkora változásra fel kell készülni. Kíváncsiak voltunk, egyeztetett-e az MPB a többi fogyatékos szervezettel? Jelezte-e az MPB az Emmi felé, hogy a siketlimpia előkészítésében aktívan nem vehet részt (legfeljebb továbbíthatja az állami forrást), mert a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság megtiltja a tagországai részére az aktív részvételt a hallássérültek sportját érintő feladatokban, és akár ki is zárhatja azt a tagszervezetét, amely ezt a rendelkezést megszegi? Az új sporttörvény miatt új alapszabály kell, új elnökséggel, ha új elnökséget kell választani, akkor a tisztújítást - az elnökválasztással együtt - előre kell hozni. Hogy halad a közgyűlés előkészítése?

Az természetes, hogy az MPB-nek a közgyűlésén módosítania kell az alapszabályán, új elnökségre lesz szükség, amelyben minden fogyatékossági terület képviselteti magát. Mivel Szabó László MPB-elnök mandátuma májusban lejár, ezért őt is meg kell erősíteni a pozíciójában a következő közgyűlésen. Egy ilyen átalakulás elvileg elképzelhetetlen folyamatos egyeztetés nélkül. (Igaz, a sporttörvényt is úgy változtatták meg, hogy erről sem az MPB-vel, sem a többi fogyatékos sportszervezettel nem tárgyalt senki.)

Az MPB válaszából – és további kutakodásainkból - az derült ki, hogy gyakorlatilag semmi sem történt, a hallássérültek, speciális olimpikonok és szervátültetettek szervezetei ígéretet kaptak, hogy valamikor tárgyalnak velük, de néhány informális beszélgetésnél több nem történt, pedig ez annál sokkal komolyabb téma.

Íme az MPB válasza megkeresésünkre: „A Magyar Paralimpiai Bizottság, ahogyan eddig, a jövőben is együttműködik minden országos fogyatékos sportszervezettel, nemcsak a törvénymódosítás kérdésében, hanem minden más kérdésben.

A sporttörvény jelenleg a magyar Országgyűlés előtt fekvő módosításáról szakmai egyeztetés zajlik a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a Sportért Felelős Államtitkársággal. A megbeszélések eddigi menetét tekintve elmondható, hogy bíztatóak abban a tekintetben, hogy a tervezett átalakulás a fogyatékos sport területén is gördülékenyen és sikeresen fog lezajlani. További sportszakmai kérdésekre a jogszabály elfogadását követően lesz módunk válaszolni.”

Lapunk úgy tudja, az MPB nem egyeztet a MOB-bal. A MOB az Emmi sportért felelős államtitkárságával konzultál a feladatok átadásáról és a pénzügyi elszámolásról. Egyszerűbb és hatékonyabb lenne, ha közvetlenül tárgyalna egymással a MOB és az MPB, de az olimpiai bizottság minden információt az Emmi-nek ad át, ezután veszi fel a minisztérium a kapcsolatot az MPB-vel. Ez a hosszabb és bonyolultabb megoldás...