Jordán Tamás estje

Publikálás dátuma
2016.10.27. 07:48
FOTÓ: NÉPSZAVA
„Volt egyszer egy Kaposvár” címmel indította útjára színházi sorozatát a Gödör Klub-Spicc Színpadán, amely a ’80-as évek legendás kaposvári színházának alkotóit szólaltatja meg.

A sorozat következő előadásán, október 30-án, Jordán Tamás, József Attila: Szabad-ötletek jegyzéke című estjét láthatják.

Szerző

Egyéves a Sóvirág

Három előadást terveztek, de a harmincadiknál tartanak. Egy éve sikerrel fut a Vígszínházban a Tünet Együttes Sóvirág című darabja Szabó Réka rendezésében, mely nemrég a Színikritikusok Különdíját nyerte el.

A vallomásos-táncos duett a 91 éves Auschwitz-Birkenau-túlélő, Fahidi Éva és a fiatal táncosnő, Cuhorka Emese 100 perces együtt létezése a színpadon. Egymásnak felelgető élettörténetük segít megérteni a nagyszülőket és az unokáikat, magunkat, egymást. „18 éves vagyok.”– mondja Emese. – „Nem akarok a szalagavatón olyan emberrel táncolni menyasszonyi ruhában, aki nem lesz a férjem. Én azt a ruhát csak egyszer akarom fölvenni.”

„18 éves és 5 hónapos vagyok.” – mondja Éva.– „Beköltözik hozzánk a német tábori csendőrség főparancsnoka a pucerjával. A főparancsnok megengedi, hogy mindennap gyakoroljak a zongorámon. Anyám éjjel-nappal süt-főz, mert nemsokára megyünk a gettóba.”

Emese és Éva elmesélik-eljátsszák egymásnak az életüket, teáznak és jelmezes buliba mennek, Emese táncolni tanítja Évát, Éva élni tanítja Emesét. Éva ugyanis mindent túlélt, amit a XX. században muszáj volt túlélni. Édesanyját, édesapját, kishúgát, és szinte teljes tágabb családját gázkamrákban ölték meg 1944-ben. Mégis, a belőle áradó lelki egyensúly és életöröm ellenállhatatlan – ennek köszönhető, hogy bár a legsötétebb rémképek is felvillannak, Szabó Réka rendező mégsem holokauszt darabbá formálta a Sóvirágot, hanem egy történetté, amelyben egy fiatal és egy idősebb elkezd egymásra figyelni.

Nem csoda, hogy a nézői visszajelzések és a kritikusok is a Sóvirágnak ezt az aspektusát emelik ki. „Sok mindenre tanít bennünket nézőket ez az előadás.” – írtuk korábban e hasábokon. „Leginkább arra, hogy legyünk egymásra kíváncsiak, a fiatal az öregre és fordítva.”

Emese valódi, minden pillanatban jelen levő figyelmében Éva sok mindent felülír, amit ma az öregségről gondolunk. 91 évesen színpadra lép, hiszen kislánykorában balerina akart lenni. Arra készül, hogy berúgjon a 100. születésnapján. Írni akar egy könyvet, a szocializmusról, ahogy ő látta. Randi-tanácsokat ad nekünk.

Megmutatja, hogy nincs olyan trauma, amivel ne lehetne megtanulni együtt élni. Mindeközben Éva maga is sokat kap Emesétől. Megismeri problémáit, átérzi kétségeit, megérti félelmeit. Együtt képesek arra, hogy – személyes életük szintjén – megteremtsék azt a generációk közötti folytonosságot, amit a 20. század traumái tettek tönkre.

A Sóvirág az évadban folyamatosan látható a Vígszínház Házi Színpadán. A próbafolyamatról dokumentumfilm készül „Sírással nem megyünk semmire” címmel.

Szerző

Közelkép - Sebezhető operaházak

Tragédiával küszködik Stéphane Lissner, a párizsi Operaház főigazgatója. Jonas Kaufmann, korunk egyik legnagyobb tenoristája lemondta a Hoffmann meséinek október végére kitűzött előadásait. A művész azt észlelte, hogy valami baj van a hangjával. Fertőzésre gyanakodott, de az orvosok mást diagnosztizáltak.

Egy gyógyszer mellékhatásaként egyik hangszálán szétnyílott egy ér. Fölrobbant. Abba kellett hagyni az éneklést, nehogy még nagyobb baj legyen. Kétségbeesés, nem tudható biztosan, hogy meddig tart ez az állapot, hiszen Kaufmannak, igaz csak jövő januárra van szerződése a Lohengrinre. A jegyeket elővételben eladták, szuper áron, húsz százalékkal drágábban, és ha ezt a nézőknek vissza kellene fizetni, össze is omolhat a költségvetés.

Lissner direktor hasonlata különös. Ha egy meccsen Messi játszik, drágább-e a stadion belépője? Párizs most azért esdekel, hogy a New York-i Met adná kölcsön neki néhány estére a mexikói Ramon Vargast a Hoffmannra. Mert mint magyarázza, a gond nem csupán Párizsé, a világ valamennyi szuper dalszínházáé. Millió eurókról van szó, noha a különleges sztárok nincsenek túl sokan. Ma már megesik, hogy az esti előadásra az utolsó pillanatban, aznap reggel érkeznek be a telefonlemondások, a terrortámadásoktól való félelem miatt.

Lissner negyed évszázadig vezette a milánói Scalát, és mint mondja, ilyen vele egy ízben történt meg. Ma azért gyakoribb, mert az igazi nagy kedvencek hajszáikban túlterhelik magukat, sokat vállalnak. Akad szoprán, tenor, bármilyen hang, aki egyetlen föllépésért 50 000, 100 000 eurós gázsit alkudozik ki magának.

A párizsi direktor már azért reszket, mert 2017. májusára néhány estére, ugyancsak vagyonért, Anna Nyetrebko ígérte el magát Csajkovszkij Anyeginjére, és ha megismétlődnék a Kaufmann eset, mi lesz vele? Vagy bárki más operaigazgatóval, aki büszke ugyan szuper produkciójára, de reszket a kockázat miatt. Nem a dalszínház a kevés, hanem az igazi énekes kincsek kínálata.

Szerző