Mostanában nem igazán ildomos dolog a történelemben kutakodni. A minap Friss Róbert azt fejtegette, mi lett volna, ha Szapolyai nem kési le a mohácsi csatát, akkor talán nem lett volna belőle I. János király? Nekem történelmünk egy másik „nagyja” jut eszembe: Kopasz Jakab.
Ez a derék úr a maga korában, 1300 táján, nem lehetett gázszerelő, mert még ilyen mesterség nem létezett, hát lovász lett IV. (Kun) László udvarában. Nem érte be ennyivel, hála a király bizalmának, és a neki tett szolgálatoknak, összecimborált néhány nagyúrral. Olyanokkal, mint a dicső emlékezetű Csák Máté, vagy Kőszegi Henrik, akiknek a nevét máig úgy emlegetjük, mint akik kiskirályként szétlopták az országot. Kopasz egyre feljebb jutott, egyszerű lovászból pohárnokká, talán még bánná is, gyarapodott a birtoka, kiskirály lett ő is, lopott ő is, mint a nagyúri haverok.
Azóta is újra és újra feltűnnek Jakabok, Csákok, legfeljebb a nevük más. Kiskirályként egy ideig lubickolnak a sikerekben, megnyernek minden közbeszerzést, amíg a király meg nem elégeli a gazdagodásukat. Amikor méltatlankodva beszólnak az uralkodónak, hogy „ne ’mán, te g…,nem erről volt szó”, elveszik a váraikat, birtokaikat, száműzik őket az udvarból. És leülnek a helyükre a király asztalához újabb Kopaszok (ez ma amúgy is nagy divat), akik szétlopják, ami még megmaradt. Hercegi méretű földbirtokokat harácsolnak, se szeri se száma céget gründolnak, amit kiskirályként, de „lovász” fejjel számba sem tudnak venni.
Habonyok, Csíkok, Vajnák, Mészárosok… Ki tudja megjegyezni mindegyik nevét? Majd beírják őket is történelmünk remélhetőleg feledhető lapjaira. A Csákok és a Kopaszok mellé.
