Már azt hittem, engem nem tud semmivel sem meghökkenteni a háttérhatalmak legfőbb leleplezője, kit rajongói „tanár úrként” emlegetnek, de a hétfői Magyar Hírlapban Bogár Lászlónak mégis sikerült. S azt is megszoktam, hogy a jobboldali médiában - finoman szólva - nagyvonalúan bánnak a tényekkel, gyakran hivatkozva olyan amerikai forrásokra, amelyekre – stílszerűen szólva – egy óceánon túli tanár úrnak eszébe sem jutna. Nem is csupán ordító elfogultságuk okán, sőt nem is a tények sajátos válogatása miatt, hanem mivel egyszerűen kreálják azokat. S szemrebbenés nélkül adnak teret az interneten keringő legvadabb kitalációknak is.
A soros (figyelem: nem Soros!) „bestseller” az a lista, amely gondosan felsorolja mindannak a majd félszáz embernek a nevét, akit Clintonék tettek el láb alól. Élükön hajdani barátjukkal, Bill elnöki jogtanácsosával, Fosterrel, aki egy washingtoni parkban lett öngyilkos. De ez persze csak a háttérhatalmak fedősztorija (kezdve a holttestét megtaláló parkrendőrséggel, a mentőkkel, s folytatva fél tucat kongresszusi, ügyészi vizsgálattal), hiszen – miként a minap maga Trump is sejtetni engedte –, ott bizony gyilkosság történt, s a nyomok magától értetődően Clintonék Fehér Házába vezetnek. Bár a leleplezők máig nem döntötték el, hogy Hillary saját kezűleg ölte volna meg, avagy bérgyilkosokkal végeztette a piszkos munkát.
Szóval engem tényleg nehéz meghökkenteni, de a tanár úrnak sikerült, pedig ő kétségtelenül nem alacsonyodik le az előbbi teóriák terjesztőinek szintjére. Viszont nem hittem a szememnek, amikor cikke szerint a mostani amerikai elnökválasztás különlegességének „egyik legújabb megrendítő jele, hogy Michael Moore, a filmrendező fenegyerek, akinek egész életműve arra a társadalomfilozófiára épült, amit elsősorban a demokraták jelenítettek meg, most egy mindenkit megdöbbentő nyilatkozatban fejtette ki, hogy miért fog mégis Trumpra szavazni, és hogy miért buzdítja erre honfitársait is”.
Hát ettől tényleg megrendültem. Már csak azért is, mert Moore augusztusban azzal keltett feltűnést, hogy határozottan tudni vélte: Trump nem is akar elnök lenni, őt magát is meglepte, hogy jelölt lett és riasztó megnyilvánulásaival éppenséggel „szabotálni” akarja a saját megválasztását. Amit történetesen maga Moore is próbálna, méghozzá a két hete előzetesben bemutatott Trump-ellenes filmjével is. Merthogy a radikálisan baloldali filmrendező attól van megrendülve, hogy – és ezt helyesen említi a mi tanár urunk – Trump az elitellenes elkeseredés hullámain sikeresen lovagolhat be a Fehér Házba. „Nyerni fog” – riadozik Moore, s hozzáteszi: „soha életemben nem akartam annyira, mint most, hogy tévedjek”. S elmondja, hogy korábban megfogadta: sohasem szavaz Hillary Clintonra, a tavasszal is Sanders szenátorra voksolt, ámde most kénytelen megszegni ezt a fogadalmát: „annak érdekében, hogy meggátoljuk egy proto-fasiszta főparancsnokká válását”.
Miként hozzá hasonlóan a legtöbb sandersista: „mi Clintonra szavazunk”. Vagy ahogy a jereváni rádió mondaná a tanár urat „megrendítő” hírről, nem Trumpra, hanem Clintonra, s nem buzdít, hanem bátorít – a másikra voksolni.
