Szorul a hurok Orbán szomszédja körül

Publikálás dátuma
2016.11.02. 06:02
Orbán Viktor az Országgyűlés ülésén. FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava
A hétvégén is a Pharaon-ügy foglalkoztatta a hazai politikusokat, szorul a hurok Orbán Viktor szomszédja és ezzel a miniszterelnök és családja körül. Előbb a DK jelentette be, hogy az Interpolhoz, illetve az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodához (FBI) fordul, amiért a miniszterelnök családja a körözött Ghaith Pharaonnal üzletel, majd a Jobbik bejelentette, akár vizsgálóbizottságot is kezdeményeznek, hogy végre a miniszterelnök is megszólaljon az ügyben. Az Interpol és az FBI által körözött szaúdi üzletember ugyanis nemzetbiztonsági kockázatot jelent az ország számára, ám Orbán ezt rendre tagadja. Sőt, a kormány közvetlenül segíti a férfi üzleti tevékenységét, és fél év alatt nem tettek semmit elfogása és kiadatása érdekében, pedig a körözés érvényben van, amit a kabinet pontosan tud. 

Pharaon szerteágazó üzleti tevékenységében kormányközeli emberek, illetve a miniszterelnök rokonai is felbukkannak - figyelmeztetett hétfőn Gyöngyösi Márton, a külügyi bizottság jobbikos alelnöke. Emlékeztetett, a volt Postabank-székházat a miniszterelnök veje, Tiborcz István vállalkozásától vette meg a szaudi üzletember. 

A radikális párt képviselője Pintér Sándor és Lázár János felelősségét is felvetette. A belügyminiszternek ugyanis október közepén nyilvánosságra került leveléből kiderült, az FBI a magyar hatóságok kérésére elküldte Pharaon ujjlenyomatait, ezekből az Alkotmányvédelmi Hivatal azonosította az üzletembert, akinek magyarországi tartózkodásairól, ténykedéséről értesíteni kellett volna az amerikai szerveket, ám ezt senki nem tette meg.

A feljelentéseiről ismert fideszes magánszemély, Tényi István hivatali visszaélés gyanúja miatt tett bejelentést az ügyében. Véleménye szerint mindezek ismeretében vizsgálni kell, hogy a magyarországi hatóságok miért nem tettek eleget a nemzetközileg körözött személy letartóztatásának.

Amerikai titkosszolgálati játszma állhat Pharaon lejáratása mögött, ha ugyanis valakit valóban 24 éve keres az FBI, az miért utazgathat szabadon Európában? Orbán múlt hétfőn így védte meg a parlamentben a kétes arab befektetőt, amikor az MSZP-s Harangozó Tamás azt kérdezte tőle, találkozott-e személyesen a nemzetközi körözés alatt álló szaúdi üzletemberrel és lát-e nemzetbiztonsági kockázatot abban, hogy egy terrorizmus finanszírozásával kapcsolatba hozott személy cége, a hírek szerint a családjával üzletel. A miniszterelnök először röviden csak úgy reagált, hogy "a szóban forgó úr" letelepedésének nemzetbiztonsági kockázatát megvizsgálta a magyar hatóság, és nem talált ilyet. Elismerte, hogy a jordán követség egyik díszvacsoráján mind a ketten vendégek voltak. Amikor Harangozó emlékeztette, a belügyminiszter levélben ismerte el, hogy ez a Pharaon az, akit az FBI és az Interpol köröz, a miniszterelnök a szocialista politikust arra figyelmeztette, "vigyázzon, nehogy ön is része legyen egy titkosszolgálati játszmának".

"Ez a Pharaon nem biztos, hogy az a Pharaon" - közölte néhány napja a mundért védve a fideszes Németh Szilárd. Pedig akkor már Juhász Péter, az Együtt alelnöke kitette Facebook-oldalára azt a levelet, amit Pintér Sándor a szaúdi nagykövetnek írt. Tarjányi Péter akkor lapunkon keresztül kérte is Némethet, hogy mielőtt beszél, olvassa el a dokumentumot. A biztonságpolitikai szakértő szerint létezik olyan, hogy valakit hosszú időn át nem tudnak biztonsággal beazonosítani a szolgálatok, de ebben az esetben a magyar hatóságok pontosan tudják, kiről van szó. Más kérdés, hogy ezt a bizonyítékot hiba volt nyilvánosságra hozni. Az ügyben ugyanis vélhetően elkezdődött a "kiszorítás", ehhez a művelethez pedig a szolgálatoknak időt kellene adni - fogalmazott Tarjányi. 

Korábban, amikor egy parlamenti vitában szintén felmerült az egyebek mellett terroristákkal üzletelő és 1991 óta körözött Pharaon neve, Orbán kijelentette, a kormány megvizsgálta a szóban forgó személy tevékenységét. "És azt találtuk, hogy az a magyar törvényeknek megfelel, és nemzetbiztonsági kockázatot pedig nem rejt magában Magyarországra nézve." A Juhász által posztolt levelezésből világossá válik, hogy az FBI és az Interpol által kiadott és mai napig érvényben lévő körözésekben csaknem azonos néven, de három születési dátummal szerepel Pharaon, az ujjlenyomatok azonban megegyeznek.

Szerző

Ráday Mihály: bármit megtehetnek és meg is teszik

Publikálás dátuma
2016.11.02. 06:01
Amíg lépni tudok, nem adom fel FOTÓ: NÉPSZAVA
A rendszerváltás előtt be lehetett jutni fontos emberekhez, s észérvekkel meg lehetett őket győzni. Ma képtelenség beleszólni bármibe, amit egyszer odafönn eldöntenek, abban nem lehet változás – összegzi a városvédelem ügyét (és életünk egészét) Ráday Mihály. A tévés, aki városvédő lett, arról is beszélt, vajon az épület vagy az ember fontosabb neki. Nem szereti a plázák beülős helyeit, egy régi metszetekkel és ódon kávégépekkel, darálókkal díszített pici kávézóba hívott, ahol törzsasztala van.

– Alig tudtunk időpontot egyeztetni, annyira be van táblázva. Ez volna a békés nyugdíjas élet?

– Egy csomó szervezet elnöke, társelnöke, alelnöke vagyok társadalmi munkában. Habár a hetvenötödiket taposva kétségkívül fáradok, ráadásul manapság mindenki hülyének néz, mert ahelyett, hogy fölhalmoztam volna a javakat, benne lennék számos ingatlanbizniszben meg egyebekben – ezt elmulasztottam.

– A nyolcvanas évek elején indította el az Unokáink sem fogják látni című tévéműsort. Nagy durranás lett, szokatlan volt a témaválasztás, ismeretet terjesztett, közben szórakoztatott is, szemléletet formált, meghonosította a városvédő szót a köztudatban – és imádta a közönség. A sorozatot több mint harminc év után 2010-ben egyik percről a másikra szüntették meg.

– Azért én büszke vagyok a Bánk Bánra, a Tudós nőkre, A denevérre, a Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági sorozatra, és sok más dramatikus műre, televíziós játékfilmekre, tévéjátékokra, ismeretterjesztő sorozatokra, amelyekben negyvenkét évig dolgozhattam. Máig örülök annak, hogy művészileg fontos és ismételhető alkotásokban vehettem részt operatőrként vagy rendezőként. De a városvédő műsor új távlatokat nyitott, mert eredményeket lehetett általa elérni. A városvédő szót különben Devecseri Gábor Iliász fordításából vettem át, ott Pallasz Athéné eposzi jelzője volt. Matolcsy Györgyék most megcsinálták a Pallas Athéné Alapítványt, de rosszul írják, latinosan, holott a Pallasz görög szó. A műsor egyébként nem múlt el nyom nélkül, azóta is megszólítanak az utcán, záporoznak rám az ötletek, a kérések és a sérelmek. A Facebookra föl sem megyek, mert e-mailből is napi ötven van, s ezek nagy része intézkedést igényel, ami vagy sikerül vagy nem.

– Az átkosban könnyebb volt várost védeni? Azért kérdem, mert akkortájt ennek a tevékenységnek mintha nem lett volna politikai töltete, ma viszont, mint tudjuk, idegenszívű uszítók akarják elgáncsolni a kormány nagyszerű terveit.

– Támadott azért engem a kékfényes Szabó László is azzal, hogy múltimádó retrográd vagyok, túlzott anyagi ráfordítást követelek az országtól, hiszen sokkal olcsóbb újat építeni, mint megóvni a régi vacakokat. A jelentős különbség az, hogy a rendszerváltás előtt be lehetett jutni fontos emberekhez és meghallgattak – ami ma elképzelhetetlen. Amikor például láttam felállványozva a Belügyminisztériumot, megkerestem a belügy titkárságát. Horváth István belügyminiszter fogadott, elmondtam neki, hogy ha már dolgoznak a házon, meg kéne csinálni rendesen, mert a háború előtt mindkét oldalon a fenti timpanonokban magyar címer volt angyalokkal, az épület sarkán pedig kupola, amit a bombázás után nem állítottak helyre. Horváth rábólintott és megcsinálták. Ma gyakorlatilag lehetetlen beleszólni bármibe, ami egyszer eldöntetett odafönn, abban nem lehet változás, se kicsi, se nagy. Régebben a döntéshozókat észérvekkel meg lehetett győzni. Ma erről szó sincs, mindenki lihegve, farkcsóválva kiszolgálja az éppen esedékes, olykor abszurd elképzeléseket vagy lapul és dohog. Nincsenek csaták, mert az emberek nem kerülnek abba a helyzetbe, hogy érdemben csatázhassanak.

– Ha ilyen pontosan tudja ezt, miért szólal fel a Ligetvédők demonstrációin, miért tüntet a Római-parti mobilgát ellen tiltakozókkal? Minek erőlködni, ha eleve nyilvánvaló, mi lesz a vége?

– Munkám során számos eredményt értem el határon innen és túl. Ennek látható, kézzelfogható nyomai vannak a józsefvárosi Róth Miksa emlékháztól kezdve a Gresham palotán át a kézdivásárhelyi napfényműteremig. Évtizedekig úgy érezhettem, hallgatnak rám. Most nem hallgatnak, tehát lelkesen éneklem, hogy „Ne vágj ki minden fát, legalább néha-néha lazíts egy félórát… te ott fenn a magas létrán”. Igen, meggyőződésem, hogy annak, aki a magas létrán ül, akitől minden ered, igenis lehet és kell kérdéseket föltenni, lehet ellentmondani.

– Mi viszi előre? Mi ad magának erőt?

– Egyrészt hiszek abban, hogy a rossz döntéseknek legalább töredékét sikerül módosítani, és lehet nevelni a fiatalokat arra, hogy a jövőben is érdemes küzdeni közös kincsünkért, az épített és természeti örökségért. Másrészt mindig találok új célt: például, hogyan lehet megmenteni, új funkciót adni a régi szélmalmoknak, az üresen álló, patinás vasúti épületeknek. Nem véletlenül dolgoztam azon, hogy legyenek helyi örökségvédelmi rendeletek.

– Amiket ma simán fölülírnak.

– Bármit megtehetnek és meg is tesznek. Elsősorban azért, mert a világszerte elismert magyar műemlékvédelmet gyakorlatilag felszámolták. A legújabb jogszabályok a településekhez rendelik a döntés jogát, tehát helyben lehetne megvédeni, amit meg kell védeni. Ezt szorgalmaztam annak idején, mert úgy gondoltam, ha a település rosszul dönt, az országos hatóság majd közbelép. Most már nem lép közbe, mert nincs. Ezért fordulhat elő, hogy valahol levédenek egy házat, de ha érdeke úgy kívánja, az önkormányzat azonnal módosítja saját rendeletét. Így történhet meg, hogy a homlokzatot díszletfalként helyreállítják eredeti formájában, s mögötte ott terpeszkedik az új épület. A Város- és Faluvédők Szövetségét 1986-ban alapítottuk, ennek jelenleg 250 tagszervezete van. Nem hiszem, hogy mindegyik hatékony, de a helytörténeti munkát elvégzik. Ez nagyon fontos, mert ha nem tudjuk, mit örököltünk, nehéz eldönteni, mit kell megvédeni. Továbbra is szervezünk gyerektáborokat, ebbe rengeteg munkát fektetünk. Rávezetjük a gyerekeket arra, hogy környezetük értékeit maguknak kell felismerniük, és a kétkezi munkájukat adják valaminek a fennmaradásához. Ennél jobb nevelési forma nem létezik, többet ér, mint a hangzatos jelszavak vagy a tankönyvek.

– Elhiszem, de ezek a gyerekek is meg fogják tanulni idővel, hogy a kutya ugat, a karaván meg halad.

– Sőt, kiegészítem: pénz beszél, kutya ugat, a karaván meg halad. Igen, van az a pénz, amiért korpásodik a feje sokaknak, akik korábban elkötelezett környezetvédőknek tűntek, látok olyanokat, akik elfogadnak vállalhatatlan megbízásokat, mert nem tudnak ellenállni.

– Mihez kezdene, ha fölkérnék, hogy Baán Lászlóval karöltve vezényelje le a Liget projektet?

– Levezényelném Baánt a terepről és amennyire csak lehetséges, megóvnám a Ligetet. Esküszöm, ilyen abnormális ország nincs még egy! El tudja képzelni, hogy a bécsi Stadtparkban, a londoni Hyde Parkban, a párizsi Luxembourg-kertben bárki, bármilyen nemes célú épületet akarna emelni a meglévő zöldterület rovására? Én már rutinos vagyok, hamar átlátok a szitán. Amikor 2013 karácsonya és szilvesztere között megszületett a Liget-törvény, amivel egy pillanat alatt államosították a Ligetet, már január elején közreadtam az Einstand című cikkemet. Abban azt is megírtam, hogy a Népliget mellett az Északi Járműjavító 22 hektáros területe, rajta az óriási, üresen álló csarnokokkal kiválóan alkalmas lenne múzeumi negyednek. Senki nem figyelt oda. Illetve de, mert a legnagyobb, legszebb, műemléki védettségű Eiffel csarnokot azóta megkapta az Operaház díszletgyártó műhelye, raktár és próbaterem céljára. Megjegyzem, én nem vinném föl a Várba a közigazgatást, nem ebrudalnám ki onnan a kulturális funkciókat és az akadémiai intézményeket, hiszen a Várnegyed jelenleg sokkal szerteágazóbb szerepet tölt be, mint amit a jövőben szánnak neki. De fogalmazhatok úgy is: a Vár többet érdemel, mint hogy a TEK gárdistái masírozzanak ott föl s alá. Én voltam az első, aki felhívtam a figyelmet arra, milyen hatalmas szerepet töltött be Budapest fejlesztésében a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, amit 1870-ben hívtak életre Andrássy Gyula gróf javaslatára. Mielőtt Tarlós István főpolgármester lett, azt mondtam neki: nem elég újra szobrot állítani a grófnak, azzal használna igazán a városnak, ha fontolóra venné, hogy az Andrássy-féle szellemiség jegyében munkálkodjon. De persze nem csak Tarlós bűne, hogy Andrássy a haját tépné attól, ami ma Budapesten – és másutt – történik.

– Nem zavarja, hogy pusztába kiáltott szó, amit mond? Sosem dühös, sosem ideges?

– Dehogynem. Olyankor ránézek a két unokámra, szorítok, hogy a három gyerekem dolgai jól menjenek, vagy eszembe jut, hogy a feleségemnek (Ruttka Andrea textilművész – a szerk.), hol és mikor lesz legközelebb kiállítása. Amíg lépni tudok, nem adom fel. Bródy János sem azért énekel a Ligetvédők tüntetésén, mert azt hiszi, hogy ezzel megállítja a dózereket. De valamit tenni kell! Ha hagyjuk, még több fát fognak kivágni vagy csak úgy ássák ki mellette a csatornát, a gázvezetéket, hogy sérülnek a gyökerei, s kidől magától. Vannak, amikre azt mondják, hogy átültetik, miközben csak a hülye nem tudja, hogy 150 éves fákat nem lehet átültetni. Magyarország szereti, ha van császára. Hol Ferenc Józsefnek hívják, hol Kádár Jánosnak, hol Orbán Viktornak. És ugye az atyuska mindig nagyszerű, csak a tanácsadói csapnivalóak. Etetik az embereket és konfliktusokat szítanak – ez az igazi hungarikum, nem a pálinka.

– Azzal szokták vádolni, hogy a városvédelem köntösébe bújva valójában politizál. És hát az SZDSZ-es múltat sem tudja magáról levakarni.

– Nem is akarom levakarni. De sohasem voltam igazi pártember. Egész politikusi életemben az Országházban és a Városházán is az épített és a természetes környezet értékeiért küzdöttem, szót emeltem a balatoni angolnabetelepítés ellen, harcoltam házakért, kandeláberekért, régi postaládákért, és mert igazam volt, 1990-ben két párt együtt jelölt a XII. kerületben a rendszerváltás parlamentjébe. A másik a mai kormánypárt volt. Hogy politizálok-e? Bizonyos értelemben igen. A politika görög szó, a polisz vagyis a város ügyeivel való foglalkozást jelenti, azt pedig senki sem vitathatja, hogy én valóban a város ügyeivel foglalkozom.

– Mi a fontosabb: az épület vagy az ember?

– Ha frappánsan akarnék válaszolni, azt mondanám, természetesen az épület, mert maradandóbb, mint az ember. De persze minden fontos: az ember, a fa, az épített örökség, a környezetvédelem, a napfény, a tiszta víz. Megpróbálom mindezeket együtt kezelni, együtt szeretni.

Önálló marad a Sportkórház

Publikálás dátuma
2016.11.02. 06:00
A sérült versenyzők is jobb körülmények közt gyógyulhatnak jövő júliustól FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Akár véglegesen is a Semmelweis Egyetem korábbi Ortopédiai Klinikáján maradhat a Sportkórház, amely jövő júniusig egyelőre átmenetileg költözik be a fél éve üresen álló intézetbe. Berkes István, a költöztetésért felelős miniszteri biztos azonban lapunknak elmondta, hogy más lehetőségeket is megvizsgálnak, hogy megtalálják a legjobb megoldást.

Az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) már az átmeneti elhelyezése alatt sokkal jobb körülmények között működhet, mint mostani helyén, a Testnevelési Egyetem szomszédságában lévő pavilonokban – jelentette ki a Népszava kérdésére Berkes István, az intézet elhelyezéséért felelős miniszteri biztos. A szakembert azután kerestük meg, hogy a múlt héten megjelent kormányhatározat értelmében jövő június végéig az egyszerűen csak Sportkórházként emlegetett speciális egészségügyi intézmény átköltözik a Karolina útra, a Semmelweis Egyetem volt Ortopédiai Klinikájának épületébe.

A miniszteri biztos emlékeztetett rá, hogy az OSEI a 70-es években kezdődött leépítések nyomán jelenleg mindössze két fekvőbeteg osztályon található 100 ággyal és 26 járóbeteg szakrendeléssel működik. A Sportkórház nem egy hagyományos közkórház, hanem egy speciális intézet nagyon szerteágazó tevékenységgel - mondta Berkes István, hiszen a Call Centeren keresztül 11 további intézmény segíti a központot a sportolók ellátásában. Az OSEI működteti az Országos Sportegészségügyi Hálózat 110 részlegét is egységes informatikai rendszeren keresztül, továbbá ide tartozik a Válogatott Kereteket Ellátó Szolgálat is. Az intézmény infrastruktúrája leromlott, tehát akkor is foglalkozni kellett volna a jövőjével, ha a kormány korábban nem arról dönt, hogy a pavilonokat kapja meg a helyszűkében szenvedő Testnevelési Egyetem.

A kormány mostani határozata állásfoglalás a Sportkórház önállóságának megmaradása és az intézmény fejlesztése mellett – fejtette ki a miniszteri biztos. Ezek a szempontok jelentek meg az egyelőre átmenetinek tekintett megoldás, vagyis a korábbi Ortopédiai Klinika épületének kiválasztásakor is. A szakember érvelése szerint „figyelembe kellett venni, hogy a jövőbeni sportegészségügyi intézet is önálló, komplex, magas színvonalú, sportspecifikus szolgáltatásokat nyújtó intézmény legyen, hogy rövid az idő a költözésig és azt is, hogy a megoldás legyen gazdaságos”.

A sérült versenyzők is jobb körülmények közt gyógyulhatnak jövő júliustól FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

A sérült versenyzők is jobb körülmények közt gyógyulhatnak jövő júliustól FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

A Semmelweis Egyetem Karolina úti részlege mellett számtalan érv szólt. Megvizsgálták a helyet, és azt találták, hogy átgondoltan, jól megépített épületegyüttesről van szó, ahol adottak a továbbfejlesztés lehetőségei is, ráadásul üres, vagyis azonnal beköltözhető. Az eddigi pavilonos elrendezéssel szemben itt egy blokkban működhet minden, ami gazdaságosabbá teszi az üzemeltetést és nem igényel komoly átalakítást, hiszen fél évvel ezelőtt még egyetemi klinika működött benne. A mostani 5000 négyzetméteres Sportkórházhoz képest 7000 négyzetméteren dolgozhatnak majd, s legalább 120 ágy elhelyezésére lesz lehetőség a mostani 100 ággyal szemben. Az épületben öt korszerű műtő található, míg eddig két korszerűtlenben operáltak, a közelben van a Szent Imre Kórház, mint „nagy kórház” és további előny, hogy az épületben működik hidroterápia, amire eddig nem volt lehetőség. Összességében tehát minden elvárt funkciónak megfelel az új hely, és a szükséges karbantartási, felújítási és korszerűsítési munkák elvégzése után jövő nyárig át lehet ide költöztetni a Sportkórházat – foglalta össze az előnyöket a miniszteri biztos azzal, hogy a munkák előkészítése már meg is kezdődött.

Még a költözés előtt, jövő március végéig kell megmondani a Berkes István vezette szakember-gárdának, hogy ezen a helyen, vagy máshol képzelik el az OSEI végleges elhelyezését. Minden alternatíva mellé pontos számításokat kell készíteniük az egyes variációk forrásigényéről, továbbá a terveket egyeztetniük kell az Egészséges Budapest programmal is, amely a fővárosi kórházfejlesztések átfogó csomagja. Kérdésünkre, hogy a Karolina úti épületet alkalmasnak tartaná-e a Sportkórház végleges elhelyezésére, a miniszteri biztos határozott igennel felelt, de hozzátette, hogy több alternatív lehetőséget is megvizsgálnak.

Ugyancsak jövő tavaszra kell kidolgoznia azokat az elvárásokat, amelyek a modern sportkórházzal szemben támasztott követelményeket rögzítik. Azzal, hogy a kormányzat a fejlesztés mellett döntött, a sportegészségügy történelmi lehetőség előtt áll – értékelte a helyzetet Berkes István, aki szerint a kormány elvárása, hogy a jövő Országos Sportegészségügyi Intézete önálló, komplex, sportspecifikus, integráló, innovatív intézmény legyen, amely magas színvonalon szolgálja a magyar sportot és hozzájárul az egészségtudatos életmód elterjesztéséhez. A sportegészségügyre vonatkozó hosszú távú koncepció, amit ugyancsak március 31-ig kell letennie a kormány asztalára, biztosan tartalmaz majd népegészségüggyel kapcsolatos feladatokat, az oktatásra és képzésre vonatkozó tennivalókat, kutatási irányelveket és a sport-piaccal összefüggő tevékenységeket – vázolta az irányokat a Népszavának a miniszteri biztos.