Csütörtöki konferansz

Jó reggelt kívánok! Olvasom az ünnepi kirakatban, hogy megindult a citromszállítás. Ettől a hírtől én is megindultam kissé. Nekem hiányzott tán a legjobban a citrom az utóbbi hetekben. A Közértek látogatása elvesztette minden varázsát a számomra, unottan ténferegtem ide-oda a pult és a pénztárak között, amit kértem, megkaptam, kifizettem és kész volt, híjával minden izgalomnak, romantikának és kalandosságnak. Most majd újból elkezdődik a játék. Remegő orrcimpákkal, a vadászeb szimatoló izgalmával fogok megint berohanni a Közértbe (ahová mostanában csak bementem ) és megint szúrós szemmel fogok a kartársnőkre nézni, akik már-már kezdtek közömbössé válni a számomra. A hajlott, fáradt tartás a múlté lesz, rugalmasan ágaskodva próbálok majd bekandikálni a pult alá, mint ifjú koromban; és fáradt, öregedő, érctelen hangom ismét ércesen fogja harsogni: » Annak a másiknak miért adott, kartársnő!« Legalább tíz évet fiatalodom, ha megjön a citrom. Egyetlen hátulütője a dolognak az, hogy nem tudom, mit kezdjek vele, ha sikerül szereznem, mert még a szagát se állhatom.