Búcsú Kocsis Zoltántól

Publikálás dátuma
2016.11.07. 19:00
A tizenkilenc éves zseni FOTÓ: URBÁN TAMÁS/FORTEPAN
Vasárnap délután, mint azt már megírtuk elhunyt Kocsis Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas karmester és zongoraművész. Távozása felmérhetetlen veszteség, megrendítette a közvéleményt, hiszen nem csupán a szűk zenei életben volt ismert, hanem nemzetközi hírnévre tett szert és itthon is rendkívül népszerűségnek örvendett. Majdhogynem intézménynek számított, hiszen nem csak zseniális zongorista volt, hanem zeneszerző, hangszerelő, karmester, zenekarvezetői, és emellett tudományos, ismeretterjesztő és pedagógiai tevékenysége is jelentős.

Pályatársak vallomása

Vásáry Tamás zongoraművész, karmester

El sem tudom mondani, mennyire megsirattam Zolit, amikor megtudtam a halálát. Olyan ez, mint amikor Schubert Befejezetlen szimfóniájának első tételében megy egy gyönyörű dallam, és egyszer csak szünet következik, és mintha késsel belevágnának az ember szívébe, egy olyan dramatikus akkord szólal meg. Itt érezhető, hogy megsejtette korai halálát. Zoli nem halt meg annyira fiatalon, mint Schubert, de az energiáit tekintve igen, mert rengeteg volt a terve, és több vonalon is hihetetlen volt az aktivitása.

Nem arról volt szó, hogy szép lassan kiment az életből, hanem ez dramatikus módon történt, ahogy a zenében. Az a tervem, hogy november 26-án, a Schubert esten, a Zeneakadémián, ahol a szünet előtt hangzik el a Befejezetlen szimfónia, bemondom, hogy az első tétel az ő haláláról szól. A második tétel pedig a túlvilágról, ami a megbékélés helye. A közönséget pedig arra kérem majd, hogy taps helyett egy rövid időre maradjunk csendben, Zoli tiszteletére, emlékére.

Nekem személyes, jó barátom volt, attól kezdve, hogy tizennyolc éves korában Londonban megismertem. És rögtön meghívtam vacsorára, ahol körülbelül hajnali négyig maradt. Aztán három hétig nálunk is lakott. Miután pedig a ’90-es évek elején a Rádiózenekar főigazgatója lettem, rendszeresen hívtam a zenekarhoz. Amikor Bartók III. zongoraversenyét játszotta a Kongresszusi Központban, és én vezényeltem, úgy vezettem be a próbákra, a zenekarnak, hogy most Bartók III. Zongoraversenyét Bartók földi helytartójával fogjuk eljátszani.

Mint előadó nagyon sokrétű volt, az pedig evidens volt, hogy karmester is lesz, mert a zene minden ágát felölelő, enciklopédikus tudással rendelkezett. Zseniális ember volt, nincs is utóda, nem tudok senkit mondani, aki ilyen mindent felölelő tudással rendelkezne. Kimondhatjuk, hogy a magyar zenetörténet jelentős egyénisége volt. Pótolhatatlan. Négykezeseztem és hatkezeset is játszottunk együtt. Ő is többször meghívott a zenekarához. Köztünk nagyon szoros kapcsolat volt. Amikor én nem kerestem meg, ő keresett. Egy közeli barát halála mindig tragédia. Tudtam, hogy beteg, de még két-három hete is arról értesültem, hogy aktív. A halála rettenetes nagy veszteség az országnak, a zenének és a barátoknak. Én most viselem ezt a nagy csapást.

Fischer Iván karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója

Mély megdöbbenéssel és szomorúsággal hallottam a gyászhírt, Kocsis Zoltán elhunytát. Zenei óriás volt, a ritka zsenik egyike. Hatása egész generációjára felmérhetetlen. A Budapesti Fesztiválzenekar nevében és a saját nevemben is megrendüléssel búcsúzom a pályatárstól, alapító társtól, a sok-sok közös zenei produkció partnerétől, felejthetetlen muzsikus-példaképünktől. Nyugodjék békében.

Érdi Tamás zongoraművész

NEKED Köszönhetem a legkedvesebb tanárnőt, Becht Erikát, aki 5 éves korom óta fogja a kezem, NEKED köszönhetem a legbátorítóbb szavakat, amit TŐLED kaptam, köszönöm a New York-i estéket, amikor együtt négykezeseztünk, és ott voltál velem a Carnegie Hallban, életem egyik legfontosabb szereplésén…Köszönöm a sok együtt-muzsikálást, amíg élek, nem felejtelek el, rettenetesen fáj a hiányod, ami pótolhatatlan!

Nyugodj békében!

Perényi Miklós gordonkaművész

Én tudom, hogy fölmérhetetlen a zenei életben az, hogy most magunkra maradtunk. Tiszteljük meg Őt lelkiismeretes munkánkkal!

"Száz láb vajon túl sok-e?" - Izgalmas sorozat az OSZK-ban

Publikálás dátuma
2016.11.07. 17:00
Fotó: Joe McNally/Getty Images
Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) KönyvTÁRlat elnevezésű irodalmi és kultúrtörténeti programsorozata a 2016/2017-es évadban a test részeit, novemberben a lábat elemzi a művészetek és a tudományok eszközeivel.

A nemzeti könyvtárban hatodik éve zajlik az irodalmi és kultúrtörténeti sorozat, amelyben havonta, tematikus témák köré csoportosítva, rangos előadók, akadémikusok és ismert személyiségek előadásait hallhatja közönség - mondta el Boka László, az OSZK tudományos igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában. "Tavaly a 20. századi propaganda tematikáját jártuk körül, tavaly előtt pedig az 1910-es évek művészettörténeti, művelődéstörténeti aspektusai voltak a témáink. A kora ősztől késő tavaszig tartó program idén az emberi test köré szerveződik" - fejtette ki.

Sághi Ilona, a sorozat szervezője elmondta, hogy idén a testrészek kultúr- és eszmetörténetben betöltött szerepére fókuszálnak a meghívott előadók, akik az ember önreflexióját is bemutatják majd egy sajátos összefüggésrendszerbe ágyazva. Szeptemberben a száj, a kommunikáció, a beszélt nyelvek összefüggése került górcső alá egy nyelvészprofesszor segítségével, októberben a tekintet témakörében a képzőművészet összefüggései tárultak fel. Ebben a hónapban a lábhoz kapcsolódva Vásárhelyi Tamás biológus olyan témákat jár körbe, mint hogy mióta van láb egyáltalán, az emberi lábnak a járáson kívül milyen más funkciói vannak, illetve hogy a száz láb túl sok-e, vagy az ember két lába túl kevés. De szó lesz a nemzetek és az egyének ökológiai lábnyomáról is - tette hozzá Sághi Ilona.

Decemberben a máj, januárban a szív, februárban a haj, márciusban az agy kerül a vizsgálódások fókuszába, áprilisban pedig a lélekkel kapcsolatos diskurzus zárja a sorozatot. Az ötvenperces előadásokat számos közreműködő és rövid művészeti produkció színesíti, de a szakértőktől, előadóktól kérdezni is lehet.

Az előadásokat minden alkalommal rövid bemutató kíséri, amelynek során egy-egy izgalmas, rejtett kincset ismerhetnek meg az érdeklődők a nemzeti könyvtár gyűjteményéből. Lekerül a vitrin az ereklyékről, egyfajta személyesebb találkozásra lesz alkalom a kiválasztott könyvekkel, fotókkal, kódexekkel.

Szerző

Kocsis Zoltán halála - Megemlékezés a Zeneakadémián

Publikálás dátuma
2016.11.07. 16:54
MTI Fotó: Mohai Balázs
Bensőséges hangulatú megemlékezést tartottak a Zeneakadémián hétfőn az előző nap elhunyt Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett zongoraművész, karmester, zeneszerző, az intézmény egykori diákja, majd tanára tiszteletére, akit a Zeneakadémia saját halottjának tekint.

Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora felidézte, hogy Kocsis Zoltán zeneszerzőnek készült, de zongoristaként vált világhírűvé; a Zeneakadémián Kadosa Pál és Rados Ferenc tanítványaként végzett. Kocsis Zoltán ezer szállal kötődött a Zeneakadémiához: itt kezdett tanítani 1973-ban, s bár a hetvenes évek végétől formálisan már nem oktatott az intézményben, újra és újra visszatért alma materébe - emlékeztetett a rektor.

"Univerzalitása zenei ízlésében is megnyilvánult: repertoárját meghatározta két hangszere - a zongora, illetve a szimfonikus zenekar -, de nincs az utóbbi négyszáz évnek olyan jelentős zeneszerzője vagy stílusa, melyben ne mozgott volna otthonosan. Bartók volt számára a legfontosabb" - méltatta az életének 65. évében elhunyt művészt Vigh Andrea, hozzátéve: Kocsis Zoltán szinte pontosan annyi időt élt, mint Bartók Béla.

A Kocsis Zoltánra emlékezők előtt a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének tanáraiból és diákjaiból álló kórus énekelt gregorián darabokat az épület nagytermében, valamint elhangzott Kocsis Zoltán utolsó felvétele, Liszt Ferenc Gyászgondolájának második darabja.

Szerző