Balog Zoltán;népességcsökkenés;

2016-11-08 15:38:00

Balog miniszter tudja, hogy kell megállítani a népességcsökkenést

Balog Zoltán, még mielőtt a titkot megosztotta volna hallgatóságával a Külügyi és Külgazdasági Intézetben rendezett Családok a középpontban családpolitika lengyel és magyar szemmel című konferencián, előbb megdicsérte magukat, vagyis a kormányt: 2010 előtt a gyermekvállalás komoly szegénységi kockázat volt, ez azonban ma már nem így van, mivel Magyarország jelenleg a GDP négy százalékát költi évente családtámogatásra. Majd hosszasan vázolta a kormánynak az utóbbi években a családokért hozott intézkedéseit.

De hát akkor mi a hiba?

A KSH idén tavasszal kiadott adatai szerint az év első hónapjában 4,3 százalékkal kevesebb gyerek született az előző év azonos időszakához viszonyítva, egy 2015-ös adat szerint pedig 2000-ben Magyarország még a 20. volt az Európai Unió 28 tagállama közül a születési listán, 2013-ra azonban már csak a 25. helyet érte el a születési arányszámban. 

A miniszter a hosszú című konferencián - ami a lengyel szemmelt, illetve a módszert  illeti, azzal azért akad jócskán aggódni való -  azt hangoztatta, hogy a család nem probléma, hanem lehetőség és örömforrás, ezért választották le 2014-ben a szociális ügyeket - ami elsősorban a problémák kezelésével foglalkozik - a család- és ifjúságügytől.

De Balog Zoltán emberminiszter nem hagyta kétségek között a hallgatóságát a megoldást illetően:  a népességcsökkenést belső erőforrásokra támaszkodva, a családok megerősítésével kell megállítani, és munkaalapú társadalmat kell létrehozni, amiben egyensúlyban van az egyén, a közösség és az állam felelőssége.

Ehhez már csak kis adalék, amit Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár a konferencián rendezett kerekasztal-beszélgetésen mondott, miszerint: a családpolitikában józan hangokra, egyenes beszédre van szükség.

És minden meg van oldva, lehet szépen hazamenni.

Ám még nincs vége

El kellene érni, hogy minden ország kialakíthassa a saját szabályait, családtámogatási rendszerét anélkül, hogy az Európai Unió beleszólna abba - tette hozzá az államtitkár. Vártuk, hogy jön még talán egy kis migránsozás, vagy Soros György, de az MTI híradása szerint ilyesmiről nem volt szó.