Már a szótól is irtóznak, senki ki nem meri ejteni a száján, hogy összefogás. Vagyis ami az ellenzéki oldalon készülődik, az nem összefogás, hanem valami más, aminek nincs is megnevezése, nincs rá alkalmas szó, kifejezés. Pusztán azért, mert a 2014-es választások előtt az akkor is ellenzékben lévő pártok mindent elrontottak, amit csak el lehetett rontani, az összefogás jegyében persze. Naná, ha nem megy a dolog, az ágyat kell kidobni; a szóval volt a baj, nem pedig a szereplőkkel. Azokkal a szereplőkkel, akik inkább egymásra koncentráltak, mint a politikai ellenfélre, tényleg azt mutatták be, miként lehet lejáratni a másikat, azaz az ellenkezőjét tenni, mint amit az összefogás szó takar.
Most, hogy erős másfél év van a következő választásokig és az ellenzéki pártok pozíciója semmit nem javult, vagyis még együttesen is kérdőjeles a sikerrel kecsegtető versenyfutás a Fidesszel, nemhogy külön-külön, ismételten felvetődött annak kényszere, hogy – valamilyen új kifejezéssel illetve – összefogjanak. Pedig a Fidesz – újra – bőven nyújt alkalmat, ismét elszállt az a magabiztosság, amelyet a menekülthullám, majd pedig az ebből fakadó kommunikációs lehetőségek hoztak magukkal. A népszavazás kudarca, a feleslegesnek bizonyult pénzszórás előtérbe hozta a kormánypárt gyarló ügyeit, és ezekre bizony nincsenek jó válaszok. Feltehetően nem is lehetnek. A ziccer, íme, itt áll az ellenzék előtt, de mert egyikőjük sem tudott kellően megerősödni, egyikőjük sem tudott kitermelni magából olyan vezetőt, akit a szavazók és a pártok is feltétel nélkül követnének, kénytelenek ismét megpróbálni egymásra találni.
De: természetesen megint mindenki másként képzeli az alkalmi társulást. Leginkább úgy, hogy kifelé az ellenkezőjét mutassa. Azt tudniillik, hogy mi önállóak vagyunk, a mi akaratunk érvényesül, mi vagyunk, akik szürkeállománnyal és cselekvőképességgel rendelkezünk, a választónak valójában ránk van szüksége, a többi csak potyautas, a szükséges rossz. De azért, mondják, csak tanultunk 2014-ből; csendben vagyunk, nem nyilatkozgatunk össze-vissza, a tárgyalások titkosak, az ott elhangzottakból semmi nem kerülhet a nyilvánosság elé; akkor tájékoztatják a közvéleményt, ha megszületett a megállapodás. És ez így helyes. Igazán nem tartozik ránk, laikusokra, hogy a Liberális Párt máris el lett zavarva, hogy a Párbeszédnek csak az előválasztás a fontos, míg az MSZP féllelkűen áll hozzá ehhez… Szóval ezekről nem kell beszámolni sem a televíziókban, sem az újságokban, mindenki szigorúan tartja magát a megállapodáshoz: a tárgyalások részleteiről, tartalmi megállapodásokról, vitákról senki nem nyilatkozik. És lám: így is van. Azok a részletek, amelyekről fentebb esett szó, csak a fantázia szülöttei. Vagy mégsem?
Megismétlem: nem a szavakat kell kidobálni.
