Kovács Zoltán magyarázkodott a Népszabadság miatt, majd dühbe gurult

Publikálás dátuma
2016.11.16. 12:57
Itthon nemigen kerül ilyen helyzetbe a kormányszóvivő
Kovács Zoltán kormányszóvivő azt bizonygatta egy bécsi konferencián, hogy az Orbán-kormánynak nem volt köze a Népszabadság bezárásához. Megismételte azt a kormányzati mantrát, hogy a döntést a piac törvényei kényszerítették ki, merthogy a lap nagyon veszteségesen működött. Ám a konferencián nem Fidesz-fanok ültek, így Kovács Zoltán olyanfajta ellenállással találta magát szemben, amire az itthoni viszonyok miatt  nincs felkészülve, így elvesztette a hidegvérét -derül ki a Der Standarnak, a Klubrádióban szemlézett tudósításából.  

Megpróbálkozott az idehaza bevált panelekkel, a "piac törvényei" meg a "veszteséges működés" mellett azzal is, hogy "csakis az ellenzék mondja, hogy a hatalom szerepet játszott az újság leállításában", ám nem sok sikerrel. Annál is kevésbé, mert a konferencián jelen volt Gergely Márton főszerkesztő-helyettes, aki arról beszélt, hogy a korábbi lapgazda nem akarta eladni a Népszabadságot, hiszen fejlesztéseket jelentett be. Dojcsák Dalma ( TASZ ) elmondta, hogy a lapot egyértelműen azért végezték ki, mert az újság bírálta az Orbán-kabinetet. Kovács Zoltán ekkorra már egyre indulatosabban reagált, majd  végül amikor már arról faggatták, hogy akkor kié is valójában a tulajdonjog, közölte, hogy ez az egész rendezvény olyan, mint egy bírósági tárgyalás, ő pedig  a továbiakban nem mond semmit.

A rendezvényen Busek volt konzervatív alkancellár arról beszélt, hogy a nyugatot is felelősség terheli a történtekért, mert a rendszerváltás után nem gondolta végig, hogy mi legyen keleten a médiával és rettenetes következményekkel járt, amikor főleg németnyelvű cégek bevásároltak az itteni sajtópiacon.

Szerző

Hargitay András is reagált Hosszú felszólítására

Hargitay András szövetségi kapitány szerint Hosszú Katinkával és edző-férjével, Shane Tusuppal a Magyar Úszó Szövetség minden erőfeszítése ellenére sincs igazi kapcsolat, márpedig a problémák megoldásához párbeszédre volna szükség.

A szakember szerdán, az M4 Sport Sportreggeli című műsorában a háromszoros olimpiai bajnok keddi, Gyárfás Tamás MÚSZ-elnököt lemondásra felszólító nyílt levélre reagált. Elmondta, hogy meglátása szerint a szövetség minden egyes dolgozója a versenyzők érdekében tevékenykedik, így Hosszú Katinka érdekében is, lesik minden kívánságát. A MÚSZ a megoldásra törekszik, de úgy nem lehet ezt elérni, ha csak az egyik oldalról van meg a szándék a párbeszédre.

"Meghívtuk őket mindenhova, egyeztetésekre, ülésekre, ám ők soha még válaszra sem méltattak. A mi részünkről már elég régóta megvan a lehetőség és a szándék, hogy javítsunk ezen, ám a válaszok nem nagyon jönnek" - hangsúlyozta Hargitay András, aki azt is megjegyezte, hogy Hosszú sokszor még köszönni sem szokott neki. - "Ez attól függ - meg kell, hogy mondjam -, hogy Shane ott van-e. Ha ő ott van, akkor nem köszön, ha nincs ott, akkor köszön."

A kapitány szerint az majdnem mindegy, hogy a két fél közötti feszültséget alapvetően mi okozta. A megoldáshoz mindenképpen beszélniük kellene egymással, ezzel szemben Hosszúék oldaláról csak "diktálás van, meg Facebook-bejegyzések".

"Mindenre van megoldás, hiszen nekünk nem az a célunk, hogy nekik ne legyen jó, az a célunk, hogy nekik jó legyen, ezért van a szövetség" - emelte ki a szakvezető, majd hozzátette: Hosszút és férjét egységként kezelik, velük együtt szeretnének tárgyalni, ugyanakkor Shane Tusuppal "gyakorlatilag semmilyen"-nek nevezte kapcsolatát. Mint elmondta, az amerikai szakemberrel az olimpián volt egy-két feszült pillanata, ami nem volt jó, de részletekbe nem akart bocsátkozni azokkal kapcsolatban.

A műsorban Hargitay és Csurka Gergely, a MÚSZ sajtófőnöke Hosszú keddi, Gyárfás Tamás szövetségi elnök lemondását szorgalmazó nyílt levelével kapcsolatban több ponton ráerősített a szövetség kedd esti reakciójára. Így például hangsúlyozták, hogy a szövetség minden eddiginél nagyobb támogatást nyújt a kluboknak, méghozzá szigorú szabályok és feltételek mentén. Azt is kiemelték, hogy nem igaz az az állítás, miszerint Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök 2008-ban azt mondta volna Hosszúnak: vonuljon vissza.

Megjegyezték azt is, hogy Hosszú Katinka sikerei igenis a magyar úszósport sikerei, s az úszónő manapság nem lehetne ilyen eredményes, ha korábban nem kapott volna támogatást a szövetségtől, többek között ahhoz, hogy a 2012-es világkupa-sorozatban szerepeljen.

Szerző

Javítottak Messiék

Sikerült javítania a világbajnoki selejtezők dél-amerikai zónájában Argentínának, amely eddig a hetedik helyen vesztegelt. Messiék 3-0-ra verték Kolumbiát. 

Sikerült javítania a világbajnoki selejtezők dél-amerikai zónájában Argentínának, amely eddig a hetedik helyen vesztegelt. Messiék 3-0-ra verték Kolumbiát. Az Albiceleste előzőleg négy mérkőzés óta képtelen volt nyerni, h két hely választotta el az oroszországi világbajnokságra közvetlen kijutást jelentő negyedik pozíciótól. Most azonban a 2014-es világbajnokság ezüstérmese megmutatta, hogy igenis tud futballozni. Az ötszörös aranylabdás gyönyörű szabadrúgásával, valamint Lucas Pratto és Ángel Di Maria góljával 3-0-ra verte a vendégeket.

Messi, aki még múlt héten, a braziloktól elszenvedett 3-0-s vereséget követően úgy fogalmazott, együtt kell kikerülniük a „sz…r”-ból, ezúttal remek formában játszott, s állandó veszélyt jelentett a kolumbiai kapura. A kolumbiai Radamel Falcao előtt ugyan több gólszerzési lehetőség is adódott, ám nem tudott élni ezekkel.

Az argentinok ezzel előreléptek az ötödik helyre, ami még mindig nem jelent közvetlen kvalifikációt: az e pozícióban végző csapatnak a rájátszásban az ausztráliai és óceániai zóna győztesével kell megmérkőznie. A dél-amerikai zónát továbbra is a brazilok vezetik. Tite együttese ismét Pazar játékot mutatott be, ezúttal Peru vendégeként nyert 2-0-ra. Igaz, nem kezdődött könnyen a meccs a brazilok számára: hetedik percben a hazaiak a kapufát találták el. Mivel Uruguay 3-1-re kikapott Chilében, ezért Neymarék már előnye már négy pont a Celesete előtt. A dél-amerikai zónában még hat fordulót rendeznek, s bár matematikailag a brazilok még nem biztosították a vb-re való kijutást, szinte biztosra vehetjük, hogy az együttes ott lesz Oroszországban 2018-ban.

Dél-amerikai vb-selejtezők, 12. forduló
Bolívia-Paraguay 1-0, Ecuador-Venezuela 3-0, Argentína-Kolumbia 3-0, Chile-Uruguay 3-1, Peru-Brazília 0-2.
Az élcsoport. 1. Brazília 27, 2. Uruguay 23, 3. Ecuador 20 (24-11), 4. Chile 20 (21-17), 5. Argentína 19.

Szerző
Frissítve: 2016.11.16. 19:51