Várjon Dénes pályakezdése (az 1990-es évek eleje) óta szólókarrierje mellett sokat és intenzíven foglalkozik kamarazenével. Rendszeresen játszik a nagyszerű görög hegedűművész-karmester, Leonidas Kavakos, illetve a most Budapestre látogató brit csellista, Steven Isserlis társaságában. Isserlis arról is nevezetes, hogy a folyamatos koncertezés mellett vicces zenei ismeretterjesztő könyveket ír gyerekeknek. Ezek közül a Miért csapott Beethoven a lecsóba? és a Miért hordott póthajat Haydn hajdanán? a közelmúltban magyarul is megjelent.
„A kamara.hu fesztivál viszonylag hosszú múltra tekint vissza, hiszen feleségemmel, Simon Izabellával több mint tíz éve szervezünk tematikus kamarazenei sorozatokat” – mondja Várjon Dénes. „Hálásak vagyunk a Zeneakadémiának, hogy felismerték ennek a jelentőségét, és felajánlották, hogy 2015-től minden év novemberében otthont adnak – immár új név alatt – a kamara.hu-nak, az intézmény saját fesztiváljaként. A kamarazene mindkettőnk életében alapvető fontosságú, de nem akarunk különbséget tenni kamarazene vagy szólójáték között. Zenélésről beszélhetünk, amelyen belül a kamarazene egy igazán mélyről jövő zenei kommunikáció.
Olyan korban voltunk a Zeneakadémia növendékei, amikor ezt Kurtág Györgytől és Rados Ferenctől lehetett tanulni. Olyan kincset kaptunk tőlünk, ami mindmáig az egész világon referencia: a legnagyobb külföldi zenészek is inspirációért Radoshoz és Kurtághoz fordulnak, s ha ez személyesen nem lehetséges, akkor is valamilyen módon ezt a szellemiséget keresik. Nagyszerű érzés az is, hogy külföldön általában nagyon nyitottak a magyar zenére, a kultúrára és a nyelvünkre. Szerencsés generáció vagyunk, hiszen heti rendszerességgel jártunk Radoshoz és Kurtághoz, ami olyan meghatározó volt, hogy ezek után nem kérdés, hogy a kamarazene fontos vagy nem. Ez a mindennapi kenyér” – mondja a 49 esztendős, számos díjjal elismert zongoraművész.
A tavalyi fesztivál az Elsők és utolsók alcímet viselte, most pedig Klaus Mann önéletrajzi ihletésű regénye, az 1942-ben, amerikai emigrációban írt Fordulópont adta az inspirációt. „Mindegyik fesztiválnak adunk valamilyen határozott tematikát – olyat, amiről úgy gondoljuk, sokakat érdekelhet. Az életben a fordulópontok a legfontosabb pillanatok már attól kezdve, hogy megfoganunk és megszületünk. Maga a műsor nem feltétlenül fogja mindenkinek ugyanazokat a fordulópontokat jelenteni, de éppen ez lehet az izgalmas, egyben elgondolkodtató is. Mindannyiunk életében jelen vannak a fordulópontok, melyekben a továbblépés lehetősége rejtőzik.
Fordulópont nagyon sok minden lehet: születés, halál, szerelem, krízis, háború, valamilyen esemény, amitől megváltozik az életünk” – mondja a témaválasztásról Simon Izabella. „Akadnak korszakok közötti fordulópontok is – például korszakhatáron élő és alkotó komponisták. Igyekszünk ezáltal a sokszínű fogalom által továbbgondolásra sarkallni magunkat és a közönségünket” – folytatja a gondolatsort Várjon Dénes. Szerinte például az is izgalmas fordulópont, ahogyan a kora romantikus zene német nagymestere, Robert Schumann Märchenerzählungen (Tündérmesék) című darabja megihlette a kamara.hu fesztiválra érkező Jörg Widmann klarinétművész-zeneszerzőt, aki ugyanerre az apparátusra – zongorára, brácsára és klarinétra – írta meg a Hol volt, hol nem volt – Öt darab mesék hangján című miniatűrsorozatát. Ennek a fesztivál keretében lesz a magyarországi bemutatója.
A kamara.hu fontos kísérő rendezvénye a szombat délutáni irodalmi beszélgetés. Erre ezúttal Szabó T. Annát és Dragomán Györgyöt hívták meg – a két művészházaspár zenéről és irodalomról beszélget a Nyolcszemközt című programban, a Zeneakadémia kávézójában. Nem maradhat el a gyerekkoncert sem: vasárnap délelőtt, a Kupolateremben a Kis piros hegedű és a gonosz nagy cselló című előadás kerül színre, amelynek irodalmi alapja a Piroska és a farkas című klasszikus Grimm-mese. Zenéjét az Oscar-díjas Anne Dudley írta, míg a szövegkönyvet a már említett sokoldalú csellista, Steven Isserlis jegyzi.
Simon Izabella szerint „csodálatos dolog egészen kis gyerekeket, illetve különböző óvodás, iskolás, gimnazista korosztályokat bevezetni a zene és a társművészetek világába. Itt különösen fontos a már említett asszociációs rendszer, és a gyerekek fejével való gondolkodás. Azt szokták mondani, hogy hároméves korban még ne vigyünk gyerekeket koncertre, de én ezzel nem értek egyet, hiszen nagyon fontos, hogy már ekkor természetes közegként éljék meg a hangversenytermet – még akkor is, ha közben mocorognak, esetleg zajonganak kicsit. Hiszen a mozgás, az élmények azonnali megosztása egy kisgyerek lételeme, ezt nem szabad megvonni tőlük. A gyerekek ilyenkor gyakran a színpad lépcsőire ülnek, így ezáltal is közelebb tudunk kerülni egymáshoz. A szülőktől is sok visszajelzést kapunk, hogy ez más, mint amit általában lehet hallani. Egy illusztrátor is velünk lesz, aki élőben dolgozik, és az egyes zeneszámok által ihletett festményeket azonnal kivetítjük a gyerekeknek.”
