Véres lófejek és béremelés

Varga Mihálynak ugyan elsőre nem sikerült eltalálnia a saját maga által beterjesztett számokat amikor bejelentette, megállapodtak a munkavállalók és a munkáltatók érdekvédelmi szervezeteinek képviselőivel a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének mértékéről. Igaz, mindössze annyi történt, hogy felcserélte az adatokat, s a tájékoztató végén ki is javította baklövését.

Ennyi történt csupán, s ez csak a felszín, de azért elgondolkodtató: mennyire önálló egy miniszter a magyar kormányban? Nehezen elképzelhető, hogy ha egy főhivatalnok, szakértőivel tanácskozva kidolgoz egy javaslatot, az ne égne bele úgy az agyába, hogy ha álmából is riasztják fel, akkor is fel tudja mondani oda-vissza. Egészen más a helyzet, ha egy megkérdőjelezhetetlen hatalmú vezető adja ki az ukázt és szabja meg a feltételeket. Akkor bizony előfordulhat, hogy az ember - főleg ha legalább valamelyest ért a szakmájához, jelen esetben a közgazdasághoz -, egy dilettáns politikai döntés nyomán született intézkedésnél talán a freudi tudatalattijának lázadása miatt tiltakozásul képtelen megjegyezni a ráparancsolt számokat. Márpedig hétfőn a miniszterelnök (aki saját bevallása szerint nem ért a gazdasághoz, és legalább ezt az állítását elhihetjük neki) jelölte ki a sarokpontokat.

Ehhez a fületlen gombhoz kellett a gazdasági miniszternek kabátot varrnia. Ez a kabát pedig valószínűleg se nem szélesvásznú, se nem színes, inkább toldozott, foldozott, üt., kop., kinek kicsi, kinek nagy, de senkinek sem igazán jó.

Az a nagyjából 900 ezer ember, aki gyalázatos fizetésért dolgozik, persze örülhet, hogy a két év (!) alatt a bére elérheti a nettó létminimum összegét. Az állami statisztikai hivatal, nyilván nem a saját jószántából már nem közöl létminimum adatokat, de gazdaságkutató cégek, érdekvédelmi szervezetek a hivatal módszertanával helyette is kiszámították: ez tavaly 88 064 forint volt. Tehát ezt az "álomhatárt" célozta meg az a hatalom, amelynek egyik képviselője szerint 47 ezer forintból is meg lehet élni Magyarországon. Azt már nem tette hozzá, hogy főleg akkor, ha az ember, mint ő, ezt az összeget naponta keresi meg.

De ne ragadjunk le a részleteknél. Nézzük távlatosan, mondjuk egy helikopter fedélzetéről a magyar ugart. Akkor a kormányfő és miniszterei azt látják, hogy a béremelések hatására javul a versenyképesség és a hatékonyság. Ez még mind semmi, mert a munkabéreket terhelő járulékot és a társasági adót nagyvonalúan csökkenti a hatalom. A járulékcsökkentés is segíthet a vállalkozóknak kigazdálkodni a megemelt minimálbért és garantált bérminimum megnövekedett költségeit, a társasági adó csökkentés pedig nagy csáberőt jelent majd a külföldi befektetőknek.

Persze ha az ember nem helikopterről nézi a tájat, és az nem csak hatalmi térkép neki, akkor árnyaltabb kép rajzolódik ki elé. Például az, hogy Közép-Magyarországon, vagy a Nyugat-Dunántúlon nem sok vizet zavar ez a béremelés, mert ma már az egyre drámaibb kivándorlási hullám miatt a még itthon maradt szakembereket, de akár betanított munkásokat is csak jóval a jelenlegi minimálbér, illetve bérminimum fölötti fizetésekért lehet megtartani. Vagy úgy sem.

Az is látszik, hogy a januártól életbe lépő béremelés miként ugrasztja majd egymásnak a munkáltatót és az eleve magasabb béren foglalkoztatottakat, ha az ő fizetésük nem emelkedik érdemben. De a nagy bérfeszültség a munkavállalók közötti indulatokat is gerjesztheti.

A magasabb bérek automatikusan nem javítják, hanem rontják a versenyképességet, a hatékonyság pedig a technikai, technológiai fejlettségtől függ, ami viszont kevesebb munkáskezet igényel. Ha nem lesznek új piacok, a magyar kisvállalkozóknak nem sok választása marad. Elküldhetnek dolgozókat, s akkor hiába a magasabb bér, lehúzhatják a rolót, vagy feketén alkalmazhatnak embereket.

Annál is inkább, mert a járulék csökkentése és a többlet béralap terhe között több ezer forint a különbség. Magyarán a járulékcsökkentés nem kompenzálja a béremelés költségeit. A társasági adó pedig a félmillió működő hazai vállalkozás közül 1000-1300-at érint érdemben, amelyeknek éves forgalma meghaladja az 500 millió forintot. Nekik 10 százalékkal zuhan az adójuk, a többieknek 1(!) százalékkal. A nagyvállalatok tehát köszönik szépen, legalább ennyivel könnyebb lesz az életük a számos extra adó mellett. Az viszont valószínű, hogy a munkaalapú társadalom országába munkaalapú működő tőke nem igen fog jönni, mert nincs már elegendő szakember, ráadásul ez a hatalom holnapra megforgathatja, ha nem is a világot, de a gazdasági erőviszonyokat igen.

Annyi levágott lófejről nem is álmodott Francis Ford Coppola, a Keresztapa című kultfilm rendezője, ahányat Magyarországon Fidesz közeli mogulok, csatlósok küldenek sikeres cégeknek rövid üzenettel: ugye eladod a cégedet az általunk megszabott áron? Jönnek majd "adó optimalizáló" cégek csőstül, hiszen nem kell majd az offshore-szigetekre zarándokolni, Európa közepén is megtalálják a számításukat.

Örüljünk együtt azokkal, akik talán egy kicsit könnyebben élhetnek, feltéve, hogy megmarad a munkahelyük. Ezt az üt.kop. kabátot, a fületlen gombbal, meg a véres lófejekkel dobjuk a kukába. Legkésőbb 2018-ban.