Horn, a próféta

Amikor az egykori szocialista miniszterelnök arról beszélt, hogy az idős embereknek ne csak az autóbusz és a villamos legyen ingyenes, hanem a repülőjegyért se kelljen fizetniük – megmosolyogták. Erre most egy ír vállalkozó, a Rayanair tulajdonosa - az a bizonyos O'Leary, aki olyan „épületes” ötletekkel szokott előrukkolni, hogy a gépein esetleg fizetőssé teszi a vécék használatát, vagy menetrendbe állít abszolút „fapados” gépeket, amelyeken még fapad sincs, csak állóhely - ellopta a horni ötletet: bedobta, vezessék be az ingyenes repülőjegyeket.

Az ír kemény üzletember, minden fillért a fogához ver, mindig az ő járatai a legolcsóbbak, mert isten háta mögötti repülőtereken is képes letenni az utasait, legyen az ő gondjuk, hogyan és mennyiért jutnak el onnan a végcéljukhoz. Amúgy alighanem neki köszönhetjük, hogy a budapesti fapados utasok komoly gyalogtúra árán érik el a betonra felállított sátortábort, ahonnan aztán tovább ügethetnek (esőben, hóban) a gépükig. A „csövek” közben üresen kókadoznak, a fapados árba nem fér bele az a mintegy száz forintnyi kényelmi többletköltség.

De vissza Horn Gyulához. Látnok lehetett, mert az akkor még vígan röpködő Malévnak eszébe sem jutott az ingyenjegy, pedig akkoriban még meg sem született az a félmillió magyar, aki a nagypapát, nagymamát itthon hagyva világgá ment a boldogulását keresni. Horn aligha kalkulált azzal, amivel O'Leary indokol: kiszámolta, hogy a reptereket így elözönlő ingyen utazók akkora forgalmat generálnak majd a tranzit boltjaiban, amin - ha megosztoznak a társaságok -, busásan jól jár mindenki.

De ez nem zárja ki, hogy jöjjön a vécépénz is…

Szerző
Somfai Péter

A Pharaon-ügyirat

Ha a kancelláriaminiszter a Pharaon-ügy kapcsán annyira jut, hogy saját ujjlenyomatának hiátusát adja elő derűsen a közönségnek, mint Lázár János, akkor azt gondoljuk, vagy tökkelütött, vagy dörzsölten okos. Az utóbbi mellett vagyunk: itt van megint egy ügyirat, amiből ő kimaradt, mások meg beleragadtak.

Egy hónapja a sajtóban keringő hírek arra késztették a szocialista Harangozó Tamást, hogy a szaúdi emberről kérdezze a kormányfőt. Nem a kérdés volt érdekes, hanem Orbán Viktor válasza: "legyen óvatos, nehogy ön is része legyen egy amerikai titkosszolgálati játszmának". Illiberális, politikailag kellően inkorrekt mondat. Na most, ha feltételezzük, hogy az amerikai nagykövet nem a saját hangján szólal meg, akkor egy hónap telt el ezután, míg a washingtoni külügyminisztérium egy hazánkat illető hátsó szobácskájában magához tért a szakalkalmazott, kibogozta a szálakat, és Colleen Bell az ATV-nek azt nyilatkozhatta: "nincs semmilyen titkosszolgálati játszma, az Egyesült Államok nem trükközik, Pharaon bűnöző, akit le kellene tartóztatni. Gyanúsítják terrorpártolással, pénzmosással, korrupciós bűncselekményekkel, nukleáris eszközök tiltott kereskedelmével is, a mai napig körözi az FBI és az Interpol".

Látni: a kormányfő és a nagykövet a nyílt színen vágja egymást. Ezt már - a szolgálatok közül az Információs Hivatalt, a hírszerzést felügyelő - Lázár János sem úszhatta meg. Három nap múlva - kinn is vagyok, benn is vagyok alapon - szelíden megismételte a hivatalos formulát: "ha Pharaon annyira veszélyes bűnöző lenne, mint ahogyan Bell állítja, akkor miért nem kérték az amerikaiak, hogy fogjuk el együtt?".

Ha a kormányfő a Keresztapa, ebben a maffiában a concierge nagyon hülye. Hülye, ha azt várja, a nyilvánosság annyira belebonyolódik a Pharaon-ügyirat részleteibe, hogy elfelejti a lényeget. A szaúdi magyarországi üzleteit, tárgyalásait a külüggyel, ingatlanvásárlásait, talán még a seregélyesi falunapot is. Mert persze azt mi sem értjük, hogyan lehet valakinek három különböző ujjlenyomata, ha egy sincs neki, de azt igen, hogy a hatalom mind látványosabban gabalyodik bele, nem az amerikai, hanem a magyar, nem a kém-, hanem az üzleti játszma hálójába. Amit Lázár nem akar, a többiek meg nem tudnak már sem átvágni, sem kibogozni.

Szerző

Véres lófejek és béremelés

Varga Mihálynak ugyan elsőre nem sikerült eltalálnia a saját maga által beterjesztett számokat amikor bejelentette, megállapodtak a munkavállalók és a munkáltatók érdekvédelmi szervezeteinek képviselőivel a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének mértékéről. Igaz, mindössze annyi történt, hogy felcserélte az adatokat, s a tájékoztató végén ki is javította baklövését.

Ennyi történt csupán, s ez csak a felszín, de azért elgondolkodtató: mennyire önálló egy miniszter a magyar kormányban? Nehezen elképzelhető, hogy ha egy főhivatalnok, szakértőivel tanácskozva kidolgoz egy javaslatot, az ne égne bele úgy az agyába, hogy ha álmából is riasztják fel, akkor is fel tudja mondani oda-vissza. Egészen más a helyzet, ha egy megkérdőjelezhetetlen hatalmú vezető adja ki az ukázt és szabja meg a feltételeket. Akkor bizony előfordulhat, hogy az ember - főleg ha legalább valamelyest ért a szakmájához, jelen esetben a közgazdasághoz -, egy dilettáns politikai döntés nyomán született intézkedésnél talán a freudi tudatalattijának lázadása miatt tiltakozásul képtelen megjegyezni a ráparancsolt számokat. Márpedig hétfőn a miniszterelnök (aki saját bevallása szerint nem ért a gazdasághoz, és legalább ezt az állítását elhihetjük neki) jelölte ki a sarokpontokat.

Ehhez a fületlen gombhoz kellett a gazdasági miniszternek kabátot varrnia. Ez a kabát pedig valószínűleg se nem szélesvásznú, se nem színes, inkább toldozott, foldozott, üt., kop., kinek kicsi, kinek nagy, de senkinek sem igazán jó.

Az a nagyjából 900 ezer ember, aki gyalázatos fizetésért dolgozik, persze örülhet, hogy a két év (!) alatt a bére elérheti a nettó létminimum összegét. Az állami statisztikai hivatal, nyilván nem a saját jószántából már nem közöl létminimum adatokat, de gazdaságkutató cégek, érdekvédelmi szervezetek a hivatal módszertanával helyette is kiszámították: ez tavaly 88 064 forint volt. Tehát ezt az "álomhatárt" célozta meg az a hatalom, amelynek egyik képviselője szerint 47 ezer forintból is meg lehet élni Magyarországon. Azt már nem tette hozzá, hogy főleg akkor, ha az ember, mint ő, ezt az összeget naponta keresi meg.

De ne ragadjunk le a részleteknél. Nézzük távlatosan, mondjuk egy helikopter fedélzetéről a magyar ugart. Akkor a kormányfő és miniszterei azt látják, hogy a béremelések hatására javul a versenyképesség és a hatékonyság. Ez még mind semmi, mert a munkabéreket terhelő járulékot és a társasági adót nagyvonalúan csökkenti a hatalom. A járulékcsökkentés is segíthet a vállalkozóknak kigazdálkodni a megemelt minimálbért és garantált bérminimum megnövekedett költségeit, a társasági adó csökkentés pedig nagy csáberőt jelent majd a külföldi befektetőknek.

Persze ha az ember nem helikopterről nézi a tájat, és az nem csak hatalmi térkép neki, akkor árnyaltabb kép rajzolódik ki elé. Például az, hogy Közép-Magyarországon, vagy a Nyugat-Dunántúlon nem sok vizet zavar ez a béremelés, mert ma már az egyre drámaibb kivándorlási hullám miatt a még itthon maradt szakembereket, de akár betanított munkásokat is csak jóval a jelenlegi minimálbér, illetve bérminimum fölötti fizetésekért lehet megtartani. Vagy úgy sem.

Az is látszik, hogy a januártól életbe lépő béremelés miként ugrasztja majd egymásnak a munkáltatót és az eleve magasabb béren foglalkoztatottakat, ha az ő fizetésük nem emelkedik érdemben. De a nagy bérfeszültség a munkavállalók közötti indulatokat is gerjesztheti.

A magasabb bérek automatikusan nem javítják, hanem rontják a versenyképességet, a hatékonyság pedig a technikai, technológiai fejlettségtől függ, ami viszont kevesebb munkáskezet igényel. Ha nem lesznek új piacok, a magyar kisvállalkozóknak nem sok választása marad. Elküldhetnek dolgozókat, s akkor hiába a magasabb bér, lehúzhatják a rolót, vagy feketén alkalmazhatnak embereket.

Annál is inkább, mert a járulék csökkentése és a többlet béralap terhe között több ezer forint a különbség. Magyarán a járulékcsökkentés nem kompenzálja a béremelés költségeit. A társasági adó pedig a félmillió működő hazai vállalkozás közül 1000-1300-at érint érdemben, amelyeknek éves forgalma meghaladja az 500 millió forintot. Nekik 10 százalékkal zuhan az adójuk, a többieknek 1(!) százalékkal. A nagyvállalatok tehát köszönik szépen, legalább ennyivel könnyebb lesz az életük a számos extra adó mellett. Az viszont valószínű, hogy a munkaalapú társadalom országába munkaalapú működő tőke nem igen fog jönni, mert nincs már elegendő szakember, ráadásul ez a hatalom holnapra megforgathatja, ha nem is a világot, de a gazdasági erőviszonyokat igen.

Annyi levágott lófejről nem is álmodott Francis Ford Coppola, a Keresztapa című kultfilm rendezője, ahányat Magyarországon Fidesz közeli mogulok, csatlósok küldenek sikeres cégeknek rövid üzenettel: ugye eladod a cégedet az általunk megszabott áron? Jönnek majd "adó optimalizáló" cégek csőstül, hiszen nem kell majd az offshore-szigetekre zarándokolni, Európa közepén is megtalálják a számításukat.

Örüljünk együtt azokkal, akik talán egy kicsit könnyebben élhetnek, feltéve, hogy megmarad a munkahelyük. Ezt az üt.kop. kabátot, a fületlen gombbal, meg a véres lófejekkel dobjuk a kukába. Legkésőbb 2018-ban.

Szerző