Kövér László munkában - Ismét kitiltott valakit

Publikálás dátuma
2016.11.26. 11:35
Szerinted Zolikám, a jövő héten kit tiltsak ki? - Népszava fotó/Molnár Ádám
Kövér László épphogy feloldotta a DK szóvivőjének április óta tartó kitiltását a parlamentből, tegnap újra arról kaptunk levelet, hogy Gréczy Zsolt határozatlan ideig nem léphet be az Országgyűlés épületébe - írja honlapján a Demokratikus Koalíció.

Korábban az volt az általános szabály, hogy nem országgyűlési képviselők csak az Országgyűlés sajtótermében nem tarthattak sajtótájékoztatót, a kék társalgóban azonban igen. Arról, hogy ez a szabály megváltozott volna, sem a DK, sem Gréczy Zsolt nem kapott tájékoztatást, sőt egyszer sem figyelmeztettek minket a kék társalgóban tartott sajtótájékoztatók után. Gréczy Zsolt kedden arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy Orbán Viktor is felelős lehet a rimóci polgármester haláláért, hiszen ő harcolt a „piás biciklisekért”, az ő nyomására engedélyezték az ittas biciklizést a KRESZ-ben.

A Demokratikus Koalíció szeretné megtudni, hogy mégis mitől fél így a Házelnök Úr? Attól, hogy a DK sajtótájékoztatói esetleg a kormánypárti politikusok politikai és büntetőjogi felelősségét feszegetik? Attól, hogy a DK sajtótájékoztatói rámutatnak, hogy a Fidesz mit tett Magyarországgal? Tetszettek volna kormányozni, nem lenne miért akadályozni az ellenzéki pártok munkáját.

DK Sajtóiroda

A házelnök elégedett a néppel

A választópolgárok jól döntöttek, amikor 2014-ben ismét a Fidesznek szavaztak bizalmat, hiszen immár három éve tartósan emelkednek a reáljövedelmek és növekedik a fogyasztás - ezt Békéscsabán mondta Kövér László. A Fidesz országos választmányának is elnöke a párttal szövetséges Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) regionális gyűlésére érkezett a békési megyeszékhelyre. Előtte sajtótájékoztatót tartott, amelyen hangoztatta: a kormány sokat támadott, kül- és belföldön egyaránt ócsárolt unortodox gazdaságpolitikája meghozta az eredményeket.

Szerző

Meghalt Fidel Castro

Publikálás dátuma
2016.11.26. 09:27
Fotó: Sven Creutzmann/Getty Images
Meghalt Fidel Castro, a kubai forradalom egykori vezetője. Raúl Castro kubai elnök, Fidel öccse, aki 2008-ban vette át a karibi szigetország irányítását, szombatra virradóra, rendkívüli tévéadásban jelentette be, hogy helyi idő szerint este fél 11-kor elhunyt Fidel. Kubában többnapos nemzeti gyászt hirdettek. A veterán kubai politikus idén augusztus 13-án töltötte be 90. évét.

Az 1959-es forradalom atyja már régóta csak árnyéka volt egykori önmagának, súlyos betegsége miatt tíz évvel ezelőtt átadta az állam vezetését öccsének, Raúl Castrónak. Kuba életében jelentős változások történtek az elmúlt években. Történelmi fordulatot hozott, hogy 2015-ben helyreállították a diplomáciai kapcsolatokat Havanna és Washington között, s idén márciusban, 90 év óta először, amerikai elnök látogatott a karibi szigetországba. Barack Obama és Fidel Castro azonban személyesen nem találkozott egymással.

A kubai-amerikai emigráns közösség mindig azt mondogatta, hogy csak Fidel halálát követően képzelhető el a nyitás az Egyesült Államok és Kuba között, végül azonban a Comandante, ahogy sokan máig is nevezték, megérte, hogy a kubai zászlót felhúzták a washingtoni kubai nagykövetségen, s újranyitották a havannai amerikai nagykövetséget is.

Fidel Castro 2008-ban üdvözölte ugyan Obama megválasztását, ám korántsem volt lelkes híve a kapcsolatok helyreállításának, már csak azért sem, mert nem járt együtt a több mint fél évszázados amerikai kereskedelmi embargó feloldásával. Az amerikai elnök elutazását követően Fidel levélben méltatta Obama jószándékát, intelligenciáját, de felemlegette, hogy a kubaiak nem felejtik el a hat évtizede tartó, könyörtelen blokádot, a Disznó-öböli inváziót, s más sérelmeket. A hajlott hátú, megtört pátriárka 2015-ben még kezet fogott Ferenc pápával, de jobbára, nagyritkán, csak latin-amerikai baloldali vezetők találkozhattak vele személyesen. Idén, az Obama-látogatást követően azonban megjelent a nyilvánosság előtt, 1997 óta először újra felszólalt a Kubai Kommunista Párt kongresszusán, méghozzá éppen április 19-én, a Disznó-öbölbeli amerikai invázió évfordulóján. Az egykori Líder Máximo itt is ugyanazt az üzenetet hangsúlyozta: Kuba nem adja meg magát, a rendszer eszméi fennmaradnak. A pártkongresszus a várt generációváltás helyett a keményvonalas, „történelmi” kubai vezetés utolsó kísérlete volt a múlt konzerválására, de tudniuk kellett: Kubában a megindult változásokat már aligha lehet visszafordítani.

Fidel a pártkongresszuson utalt arra, hogy közeleg a 90. születésnapja, s ideje lassacskán lejár. „Ez az utolsó alkalom, amikor megszólalok ezen a fórumon” – mondta. Öccse, Raúl idén júniusban töltötte be a 85. évét. A Castro-korszaknak az utolsó fejezetét írják.

Az idősebbik Castro-fivér történelmi szerepét ellentmondásosan ítélik meg, de kétségkívül a XX. század kiemelkedő személyiségei között tartják számon. Karizmatikus vezető, forradalmár, magával ragadó szónok, aki másfelől kíméletlenül leszámolt vetélytársaival, ellenfeleivel, a másként gondolkodókkal. Vezetésével a karib-tengeri szigetország, tényleges súlyánál jóval nagyobb szerepet játszott a nemzetközi porondon. A hidegháború veszélyes játékterévé vált a hatvanas években, iránytűként tekintett Havannára a latin-amerikai baloldal. A Castro-rendszerben mindenki számára hozzáférhetővé vált az oktatás, kiváló az egészségügyi ellátás, de a gazdaság lepusztult, a fejlődés megrekedt. Fidel magánéletét szigorúan őrizték, soha nem nősült újra, házasságából egy fia, élettársaitól egy lánya, és öt fia született.

Fidel – egy gazdag galíciai, Spanyolországból bevándorolt farmer fiaként, házasságon kívül született, 1926-ban Biránban. Csak hat éves korában keresztelték meg, apja a jezsuitákhoz küldte tanulni, előbb Santiago de Cubába, majd Havannába, a Belén-kollégiumba. A tanulás mellett a sportokban is jeleskedett. Jogot végzett a Havannai Egyetemen, s már akkor bekerült az újságokba egy beszéde, amelyben Ramón Grau elnököt ostorozta a korrupció és az erőszak miatt. Részt vett a diákmegmozdulásokban. Évfolyamtársa, egy gazdag kubai család lánya, Mirta Díaz Balart lett a felesége, három hónapra New Yorkba utaztak nászútra. Belépett a baloldali populista Kubai Néppártba. (Öccse, Raúl volt a radikálisabb, ő a Kubai Kommunista Párt ifjúsági szervezetének lett a tagja).

Néppárti színekben képviselői helyért indult volna 1952-ben, csakhogy időközben Fulgencio Batista tábornok katonai puccsal magához ragadta a hatalmat, elhalasztotta a választásokat, s a baloldali ellenzék üldözésébe kezdett. Castro a Batista-rezsim megdöntésére szervezte első felkelését Oriente tartományban, 165 embert toborzott egy reménytelen akcióra, a jól felfegyverzett katonai bázis, a Moncada-laktanya elfoglalására. A lázadás elbukott, Castrót 122 társával együtt bíróság elé állították Santiago de Cubában. Fidel saját védelmét látta el, ott mondta el híres beszédét: „A történelem fel fog menteni.” Castrót 15 évre ítélték, de amnesztiával két év múlva szabadult. Ekkor már ismert ellenzékinek számított, az általa alapított Július 26. Mozgalom agrárreformot, iparosítást, olcsó lakást, szociális juttatásokat ígért.

Amikor újabb letartóztatási hullám indult, a Castro-fivérek Mexikóba utaztak, ott találkoztak össze a fiatal argentin orvossal, Ernesto „Che” Guevarával, s ott kezdték szőni a terveket az Amerika-barát kubai kormányzat megdöntésére. Mexikóból indultak egy lerobbant jacht, a Granma (Nagymama) nevű hajó fedélzetén, 81-en Kuba partjai felé. A partraszállás rosszul sikerült, súlyos veszteségeket szenvedtek, de az életben maradt 19 ember elindította gerillaháború mégiscsak győzedelmeskedett. A „szakállasok” 1959. január 1-én bevonultak Havannába, Batista még szilveszter éjszakáján elmenekült.

Noha Washington elismerte az új kubai vezetést, a kapcsolatok gyors ütemben romlottak. 1959 áprilisában Fidel Castro még tárgyalt Richard Nixon alelnökkel Washingtonban, de az amerikai kormányzatot aggasztották a kubai tervek, az agrárreform, s különösképpen az amerikai tulajdon kisajátítása. Az Egyesült Államok fokozatosan kereskedelmi embargót vezetett be a szigetország ellen. 1960. október 19-én leállították a Kubába irányuló amerikai exportot, s 1961. január 3-án Washington megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Havannával. Kuba a szovjet olajszállításokra kezdett támaszkodni. Még Dwight Eisenhower elnök hagyta jóvá a CIA segítségével szervezett Disznó-öbölbeli partraszállást, de már John F. Kennedy hivatali idejében, 1961 áprilisában zajlott az akció. A kubai emigránsok támadása kudarcot vallott. Ezt követően – több mint két évvel a hatalomátvétel után – deklarálta Castro, hogy Kuba megvédi „szocialista forradalmát”.

Az 1962-es kubai rakétaválság idején került a világ talán legközelebb egy pusztító atomháborúhoz. Egy U-2-es amerikai felderítőgép készített felvételt arról, hogy szovjet rakétabázis építését kezdték el Kubában, alig 90 mérföldre Floridától. JFK október 22-én riadóztatta a világot, Kubát haditengerészeti blokád alá vonták. Idegtépő napok után jött létre a háttéralku, Moszkva visszavonta a szigetre telepített rakétákat, cserében Washington amerikai ballisztikus rakétákat vont ki Törökországból.

Jimmy Carter elnöksége idején kissé enyhült az amerikai-kubai szembenállás, érdekképviseleti irodákat nyitottak a két országban, ám 1980-ban újabb mélypont következett. A kubai Marielből csónakosok áradata indult, mintegy 125 ezer kubai kért menekültstátuszt az Egyesült Államokban. Ronald Reagan tovább szigorította az embargót, utazási korlátozásokat vezetett be. A Szovjetunió összeomlása nyomán Kuba gazdasága is bedőlt, az egyoldalú cukortermelésre berendezkedett államnak újra kellett építenie kapcsolatrendszerét, s megint a túlélés volt a tét. Bill Clinton második hivatali idejében enyhített az utazási korlátozásokon, de a kapcsolatok normalizálása nem jött szóba, bár Castro és Clinton 2000-ben az ENSZ millenniumi csúcstalálkozóján kezet rázott egymással. 2002-ben Jimmy Carter volt amerikai elnök látogatást tett Havannában, míg George W. Bush hivatali idejében ismét befagytak a kapcsolatok.

Barack Obama 2009-től kis lépésekkel enyhített a korlátozásokon. 2013 decemberében, Nelson Mandela temetésén kezet fogott Raúl Castróval, s végül a Vatikán közvetítésével tették meg a nagy lépést: 2014. december 17-én bejelentették, hogy rendezik a kapcsolatokat. 2015. július 20-án helyreállították a diplomáciai viszonyt. A fordulat azonban már a legendás kubai vezető közreműködése nélkül zajlott. Fidel 2006-ban súlyos hasműtéten esett át, előbb ideiglenesen, majd 2008-ban végleg lemondott minden posztjáról öccse, az addigi védelmi miniszter javára.

Míg Fidel nem akart hallani sem politikai, sem gazdasági nyitásról, Raúl elnökként pragmatikusan tudomásul vette, hogy elkerülhetetlenek a változások. Beindult egy bátortalan reformfolyamat, noha az ötmillió munkaképes kubainak még mindig kevesebb, mint negyede dolgozik a magánszektorban. A kapcsolatok helyreállítása óta megugrott az amerikai turisták száma, s több mint 150 ezer kubai-amerikai látogatott az anyaországba, hogy lássanak még valamit az 1950-es években megrekedt, omladozó, régi Havannából. Még nem tudni, az amerikai elnökváltás nyomán hogyan alakulnak a kubai-amerikai kapcsolatok. Fidel Castro halálával lezárult egy történelmi korszak, új fejezet kezdődik.

Castro Moszkvában, Hruscsovval 1963-ban - Fotó: Keystone-FranceGetty Images

Castro Moszkvában, Hruscsovval 1963-ban - Fotó: Keystone-FranceGetty Images

 

Szerző
Frissítve: 2016.11.26. 10:36

Meghalt Fidel Castro

Publikálás dátuma
2016.11.26. 09:27
Fotó: Sven Creutzmann/Getty Images
Meghalt Fidel Castro, a kubai forradalom egykori vezetője. Raúl Castro kubai elnök, Fidel öccse, aki 2008-ban vette át a karibi szigetország irányítását, szombatra virradóra, rendkívüli tévéadásban jelentette be, hogy helyi idő szerint este fél 11-kor elhunyt Fidel. Kubában többnapos nemzeti gyászt hirdettek. A veterán kubai politikus idén augusztus 13-án töltötte be 90. évét.

Az 1959-es forradalom atyja már régóta csak árnyéka volt egykori önmagának, súlyos betegsége miatt tíz évvel ezelőtt átadta az állam vezetését öccsének, Raúl Castrónak. Kuba életében jelentős változások történtek az elmúlt években. Történelmi fordulatot hozott, hogy 2015-ben helyreállították a diplomáciai kapcsolatokat Havanna és Washington között, s idén márciusban, 90 év óta először, amerikai elnök látogatott a karibi szigetországba. Barack Obama és Fidel Castro azonban személyesen nem találkozott egymással.

A kubai-amerikai emigráns közösség mindig azt mondogatta, hogy csak Fidel halálát követően képzelhető el a nyitás az Egyesült Államok és Kuba között, végül azonban a Comandante, ahogy sokan máig is nevezték, megérte, hogy a kubai zászlót felhúzták a washingtoni kubai nagykövetségen, s újranyitották a havannai amerikai nagykövetséget is.

Fidel Castro 2008-ban üdvözölte ugyan Obama megválasztását, ám korántsem volt lelkes híve a kapcsolatok helyreállításának, már csak azért sem, mert nem járt együtt a több mint fél évszázados amerikai kereskedelmi embargó feloldásával. Az amerikai elnök elutazását követően Fidel levélben méltatta Obama jószándékát, intelligenciáját, de felemlegette, hogy a kubaiak nem felejtik el a hat évtizede tartó, könyörtelen blokádot, a Disznó-öböli inváziót, s más sérelmeket. A hajlott hátú, megtört pátriárka 2015-ben még kezet fogott Ferenc pápával, de jobbára, nagyritkán, csak latin-amerikai baloldali vezetők találkozhattak vele személyesen. Idén, az Obama-látogatást követően azonban megjelent a nyilvánosság előtt, 1997 óta először újra felszólalt a Kubai Kommunista Párt kongresszusán, méghozzá éppen április 19-én, a Disznó-öbölbeli amerikai invázió évfordulóján. Az egykori Líder Máximo itt is ugyanazt az üzenetet hangsúlyozta: Kuba nem adja meg magát, a rendszer eszméi fennmaradnak. A pártkongresszus a várt generációváltás helyett a keményvonalas, „történelmi” kubai vezetés utolsó kísérlete volt a múlt konzerválására, de tudniuk kellett: Kubában a megindult változásokat már aligha lehet visszafordítani.

Fidel a pártkongresszuson utalt arra, hogy közeleg a 90. születésnapja, s ideje lassacskán lejár. „Ez az utolsó alkalom, amikor megszólalok ezen a fórumon” – mondta. Öccse, Raúl idén júniusban töltötte be a 85. évét. A Castro-korszaknak az utolsó fejezetét írják.

Az idősebbik Castro-fivér történelmi szerepét ellentmondásosan ítélik meg, de kétségkívül a XX. század kiemelkedő személyiségei között tartják számon. Karizmatikus vezető, forradalmár, magával ragadó szónok, aki másfelől kíméletlenül leszámolt vetélytársaival, ellenfeleivel, a másként gondolkodókkal. Vezetésével a karib-tengeri szigetország, tényleges súlyánál jóval nagyobb szerepet játszott a nemzetközi porondon. A hidegháború veszélyes játékterévé vált a hatvanas években, iránytűként tekintett Havannára a latin-amerikai baloldal. A Castro-rendszerben mindenki számára hozzáférhetővé vált az oktatás, kiváló az egészségügyi ellátás, de a gazdaság lepusztult, a fejlődés megrekedt. Fidel magánéletét szigorúan őrizték, soha nem nősült újra, házasságából egy fia, élettársaitól egy lánya, és öt fia született.

Fidel – egy gazdag galíciai, Spanyolországból bevándorolt farmer fiaként, házasságon kívül született, 1926-ban Biránban. Csak hat éves korában keresztelték meg, apja a jezsuitákhoz küldte tanulni, előbb Santiago de Cubába, majd Havannába, a Belén-kollégiumba. A tanulás mellett a sportokban is jeleskedett. Jogot végzett a Havannai Egyetemen, s már akkor bekerült az újságokba egy beszéde, amelyben Ramón Grau elnököt ostorozta a korrupció és az erőszak miatt. Részt vett a diákmegmozdulásokban. Évfolyamtársa, egy gazdag kubai család lánya, Mirta Díaz Balart lett a felesége, három hónapra New Yorkba utaztak nászútra. Belépett a baloldali populista Kubai Néppártba. (Öccse, Raúl volt a radikálisabb, ő a Kubai Kommunista Párt ifjúsági szervezetének lett a tagja).

Néppárti színekben képviselői helyért indult volna 1952-ben, csakhogy időközben Fulgencio Batista tábornok katonai puccsal magához ragadta a hatalmat, elhalasztotta a választásokat, s a baloldali ellenzék üldözésébe kezdett. Castro a Batista-rezsim megdöntésére szervezte első felkelését Oriente tartományban, 165 embert toborzott egy reménytelen akcióra, a jól felfegyverzett katonai bázis, a Moncada-laktanya elfoglalására. A lázadás elbukott, Castrót 122 társával együtt bíróság elé állították Santiago de Cubában. Fidel saját védelmét látta el, ott mondta el híres beszédét: „A történelem fel fog menteni.” Castrót 15 évre ítélték, de amnesztiával két év múlva szabadult. Ekkor már ismert ellenzékinek számított, az általa alapított Július 26. Mozgalom agrárreformot, iparosítást, olcsó lakást, szociális juttatásokat ígért.

Amikor újabb letartóztatási hullám indult, a Castro-fivérek Mexikóba utaztak, ott találkoztak össze a fiatal argentin orvossal, Ernesto „Che” Guevarával, s ott kezdték szőni a terveket az Amerika-barát kubai kormányzat megdöntésére. Mexikóból indultak egy lerobbant jacht, a Granma (Nagymama) nevű hajó fedélzetén, 81-en Kuba partjai felé. A partraszállás rosszul sikerült, súlyos veszteségeket szenvedtek, de az életben maradt 19 ember elindította gerillaháború mégiscsak győzedelmeskedett. A „szakállasok” 1959. január 1-én bevonultak Havannába, Batista még szilveszter éjszakáján elmenekült.

Noha Washington elismerte az új kubai vezetést, a kapcsolatok gyors ütemben romlottak. 1959 áprilisában Fidel Castro még tárgyalt Richard Nixon alelnökkel Washingtonban, de az amerikai kormányzatot aggasztották a kubai tervek, az agrárreform, s különösképpen az amerikai tulajdon kisajátítása. Az Egyesült Államok fokozatosan kereskedelmi embargót vezetett be a szigetország ellen. 1960. október 19-én leállították a Kubába irányuló amerikai exportot, s 1961. január 3-án Washington megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Havannával. Kuba a szovjet olajszállításokra kezdett támaszkodni. Még Dwight Eisenhower elnök hagyta jóvá a CIA segítségével szervezett Disznó-öbölbeli partraszállást, de már John F. Kennedy hivatali idejében, 1961 áprilisában zajlott az akció. A kubai emigránsok támadása kudarcot vallott. Ezt követően – több mint két évvel a hatalomátvétel után – deklarálta Castro, hogy Kuba megvédi „szocialista forradalmát”.

Az 1962-es kubai rakétaválság idején került a világ talán legközelebb egy pusztító atomháborúhoz. Egy U-2-es amerikai felderítőgép készített felvételt arról, hogy szovjet rakétabázis építését kezdték el Kubában, alig 90 mérföldre Floridától. JFK október 22-én riadóztatta a világot, Kubát haditengerészeti blokád alá vonták. Idegtépő napok után jött létre a háttéralku, Moszkva visszavonta a szigetre telepített rakétákat, cserében Washington amerikai ballisztikus rakétákat vont ki Törökországból.

Jimmy Carter elnöksége idején kissé enyhült az amerikai-kubai szembenállás, érdekképviseleti irodákat nyitottak a két országban, ám 1980-ban újabb mélypont következett. A kubai Marielből csónakosok áradata indult, mintegy 125 ezer kubai kért menekültstátuszt az Egyesült Államokban. Ronald Reagan tovább szigorította az embargót, utazási korlátozásokat vezetett be. A Szovjetunió összeomlása nyomán Kuba gazdasága is bedőlt, az egyoldalú cukortermelésre berendezkedett államnak újra kellett építenie kapcsolatrendszerét, s megint a túlélés volt a tét. Bill Clinton második hivatali idejében enyhített az utazási korlátozásokon, de a kapcsolatok normalizálása nem jött szóba, bár Castro és Clinton 2000-ben az ENSZ millenniumi csúcstalálkozóján kezet rázott egymással. 2002-ben Jimmy Carter volt amerikai elnök látogatást tett Havannában, míg George W. Bush hivatali idejében ismét befagytak a kapcsolatok.

Barack Obama 2009-től kis lépésekkel enyhített a korlátozásokon. 2013 decemberében, Nelson Mandela temetésén kezet fogott Raúl Castróval, s végül a Vatikán közvetítésével tették meg a nagy lépést: 2014. december 17-én bejelentették, hogy rendezik a kapcsolatokat. 2015. július 20-án helyreállították a diplomáciai viszonyt. A fordulat azonban már a legendás kubai vezető közreműködése nélkül zajlott. Fidel 2006-ban súlyos hasműtéten esett át, előbb ideiglenesen, majd 2008-ban végleg lemondott minden posztjáról öccse, az addigi védelmi miniszter javára.

Míg Fidel nem akart hallani sem politikai, sem gazdasági nyitásról, Raúl elnökként pragmatikusan tudomásul vette, hogy elkerülhetetlenek a változások. Beindult egy bátortalan reformfolyamat, noha az ötmillió munkaképes kubainak még mindig kevesebb, mint negyede dolgozik a magánszektorban. A kapcsolatok helyreállítása óta megugrott az amerikai turisták száma, s több mint 150 ezer kubai-amerikai látogatott az anyaországba, hogy lássanak még valamit az 1950-es években megrekedt, omladozó, régi Havannából. Még nem tudni, az amerikai elnökváltás nyomán hogyan alakulnak a kubai-amerikai kapcsolatok. Fidel Castro halálával lezárult egy történelmi korszak, új fejezet kezdődik.

Castro Moszkvában, Hruscsovval 1963-ban - Fotó: Keystone-FranceGetty Images

Castro Moszkvában, Hruscsovval 1963-ban - Fotó: Keystone-FranceGetty Images

 

Szerző
Frissítve: 2016.11.26. 10:36