verseskötet;Balla Zsófia;Más ünnepek;

2016-11-28 06:45:00

Mélyreható tükörbenézés

Más ünnepek címmel a napokban jelent meg Balla Zsófia új verseskötete. A József Attila-díjas költőnő hét év után lepte meg olvasóit, akiket formatisztelettel, az emlékek és az élettöredékek kíméletlenségével fogad. Az átfogó kötet az élmények, arcok kitörölhetetlenségéről is szól, de az álmok, az újholdas elődök – például Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes – is visszaköszönnek a sorokból.

Balla Zsófia legújabb kötete, a Kalligram kiadónál megjelent Más ünnepek pontosan hét évvel a költőnő legutóbbi verseskönyve, A nyár barlangjai után érkezett a könyvesboltokba. Csakhogy nemcsak a friss kötet és a korábbi munka, hanem az utóbbit megelőző kötet, A harmadik történet is éppen hét évet váratott magára. Úgy látszik, Balla Zsófia számára, már ami a kötetmegjelenést illeti, bevált az akkurátusan pontos szünet. Hét év történetesen elégnek bizonyult arra, hogy az eddigieknél is érettebbé formálja költészetét. Ezt bizonyítja a vadiúj Más ünnepek, amely átfogó, sűrű válogatása a szerző elmúlt években született alkotásainak.

Más ünnepek. De miért mások, kérdezhetné gyanakodva az olvasó. És ha ünnep, akkor nem valami örömteli, emelkedettre asszociálunk azonnal? Dehogynem. Éppen ezért különös a címadás, amely egyszerre két eltérő vonást egyesít. A titokzatos címadás azonban könnyen felfejthető. Például a költőnő már képtelen úgy végigmenni Kolozsváron, a szülővároson, mint egykoron, mivel hiába ismerős ott minden, valami mégis más. „Hogy él egy másik ország: a kemény, / csillagot mentő költők. Búvók s bújtatók. / Hogy itthon fogta más nap, / a budai ősz és a fény” – írja egy helyütt, valamennyire ezzel is rávilágítva az árnyalatnyi ellentétre.

Kilenc különböző ciklus szerepel a könyvben, és minden egység valami másért fontos. Mindjárt elsőként, A hasonmás című szekció azért, mert nagyszerű képet ad az álmok természetéről. Az azonos című vers fel is teszi a kérdést: „Álmodban más vagy-e, mint életedben?” Természetes, a kérdés nem marad megválaszolatlanul. Az ebben az egységben szereplő nagyvers Az álom tükrei címet viseli. Ez a hatoldalas, szépen építkező vers Balla egész életművének tekintetében is különleges helyet kell, hogy ezentúl elfoglaljon. Az emlékezés és a szembenézés aktusát egyszerre elvégző mű bizonyos pontokon Pilinszky Apokrifjával is rokonságot mutat.

Amikor Ballánál, a haldokló édesanya a zsidókórházban számon kéri az élettől, hogy „Ezért tanultam... és igyekeztem... hogy itt...?”, az szépen ráfésülhető az „Ezért tanultam járni! Ezekért/ a kései, keserü léptekért” sorra Pilinszky apokaliptikus víziójából. (Más versekben jobban kitapintható intertextualitás is megfigyelhető az Apokrifot illetően, de a Nemes Nagy által képviselt hagyomány továbbvitele is érződik.) Pontos, érzelmes képek sora festi le az elhalt szülők iránti szeretetet, a tenni nem tudás keserűségét, az idő múlását, a fiatalságból hirtelen átcsapott öregedés rezdüléseit. A test, a test című vers találóan mesél arról, mi minden az, aminek a költőnő nem tartja a testét, aztán csak elárulja, mit gondol a hús szorításáról. Jó látni azt, hogy a szerző derűvel tekint szét. Ilyesfajta megelégedettséget nyújt az is, hogy biztosan használja a modern technika adta szavakat: tolla nem bicsaklik meg sem a link, sem a számítógépes mappa, sem az e-mail és a spam kifejezéseknél.

Balla Zsófia új kötete a tükörbenézést állítja középpontba. Keresetlenül beszél arról, minek látja-láttatja magát, de élettöredékek, sorstörténetek is felsejlenek. (Visszaköszön a holokauszt rémkora a Holnap száz éve, a származás adta determináció pedig a Ha eltitkolnám soraiban.) Néhány szonett a megélt és elvesztegetett idő oppozícióját adja, de számtalan mű szól azokról az arcokról, amelyeket a közös történet a költőnőhöz szorít. Megelevenednek az írónagyságok és íróbarátok is – a kettő néha azonos.

A nyáron elhunyt Kossuth-díjas író, Esterházy Péter köszöntőt kapott az 50. születésnapra, távozása pedig elégiára ösztökélte a szerzőt, aki tollat ragadott akkor is, amikor kiderült, az irodalmi élet jelzőoszlopa, gyógyíthatatlan beteg. (Balla tagadhatatlan empátiával tesz az ellen is, hogy ne hagyja az olvasó szociális érzékenységét senyvedni, a tatárszentgyörgyi cigánygyilkosságot egy apára és gyermekére fókuszálva idézi fel. A humanizmus hajtja akkor is, amikor megpróbálja felfogni, hogy nincs többé az a férfi, aki napról napra a metró aluljáróban kéregetésből élt.)

A Más ünnepekben szereplő versek a klasszikus szövegek erejével, verselési rendszereket és formákat megtartva nyújtanak kellemes, de nem könnyű olvasmányélményt. A hatvanhét éves költőnő új kötete csak látszólag kisméretű, a benne szereplő versek ugyanis kétségbevonhatatlan bizonyossággal építenek egy igenis nagy művet. Persze, a látszólagos egyenetlenségek, az olvasói érdeklődés leülése nyilván csak azzal magyarázható, hogy Balla Zsófia verseihez nyugalomra van szükség.

Balla olyan költő, aki fájdalomból és derűből egyaránt dolgozik, s aki méltósággal emlékezik, miközben jól viseli a jelent is. Játszadozik a nyelvi kifejezés formáival, tiszteli a különböző vershagyományokat, de ha alkotókedve úgy hozza, szívesen vegyíti őket. Mégis, ahhoz, hogy igazi élvezetet leljünk a sorok között, tényleg el kell mélyülnünk a szövegben. A ballai líra érzékeny és elsőre nem teljesen kiismerhető, így, ha a lassan kiteljesedő igazságra és értékre vágyunk, időről-időre le kell akasztani a polcról a kötetet. Kezdésnek remek időpont ez a mostani, amikor csőrünkre csap a tél, ahogyan a szerző írja.