Bayer Zsolt;Ghaith Pharaon;

2016-11-28 11:44:00

Bayer Zsolt "megfejtette" a 444 cikkét Ghaith Pharaonról

Bayer Zsolt a 444 csütörtöki cikkéről fejtette ki véleményét, amit szerinte az amerikai titkosszolgálat rendelt meg a portáltól. A cikkben azt írták, hogy Orbán Viktorék amerikai csapdába sétálhattak bele, amikor beengedték Pharaont Magyarországra. A szélsőjobboldali publicista ezzel egyetértve kijelentette, hogy a legsötétebb magyarok is műkedvelő lúzerek az amerikaiakhoz képest.

A 444 a múlt héten azt írta Pharaonról, hogy akár igaz is lehet, amit Orbán Viktor a parlamenti felszólalásában mondott róla, miszerint amerikai titkosszolgálati játszma zajlik a háttérben. A szaúdi vállalkozó a BCCI nevű bank pakisztáni alapítójának strómanja volt. A BCCI-ről a kilencvenes évek elején derült ki, hogy valójában egy bűnszervezet, vezetői fegyverkereskedelemben, nukleáris technológia kereskedelmében és drogkereskedelemben is érintettek voltak. A szóban forgó banknál azonban nem csak bűnözők, hanem a titkosszolgálatok is tartottak pénzt, a CIA el is ismerte, hogy több nemzetközi titkos akcióját is ezen a cégen keresztül intézte.

A cikkben az is szerepel, hogy még egy 1988-as Price Waterhouse jelentés szerint még a Magyar Nemzeti Bank is komoly összeget tartott a BCCI brit irodájánál, bár azt már nem tudták kideríteni, hogy pontosan milyen kapcsolat volt a Magyar Népköztársaság kormánya és a BCCI vezetői között, és hogy az MNB mire használta a BCCI-nél tartott 15 millió dollárt.

Ghaith Pharaon amerikai titkosszolgálati kapcsolatairól bővebben ide kattintva olvashat!

Az ügy felgöngyölítésére Bayer Zsolt hétfői publicisztikájában reagált. Szerinte egyenesen az amerikai titkosszolgálat rendelte meg a 444 cikkét, kármentésként. A portál állításait mindazonáltal nem vitatta, sőt következtetéseket vont le belőle. „Ha csak ennyit tudunk, az is elegendő ahhoz, hogy bátran kijelentsük: Magyarországon a legsötétebb alakok is műkedvelő lúzerek az amerikaiakhoz képest, nálunk fegyház fokozat alatt a rabok felét azonnal haza kéne engedni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy „ez ugyanaz az Egyesült Államok, amelyik bátran és ellentmondást nem tűrő hangon és szemrebbenés nélkül osztja az észt korrupció ügyében, és van pofája akár naponta ideröffenni, hogy nekünk mit is kellene tennünk a korrupció ellen”. Hát nem gyönyörű történet? - teszi fel a kérdést Bayer, akinek az "esze is megállt" a felvázoltaktól, a cikk végén pedig azt ígérte, hogy folytatják a Pharaon-ügy titkosszolgálati vonalának elemzését.