Az idegen odüsszeiája

Egy hete zajlik a Kolozsvári Állami Magyar Színház által szervezett 5. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál: 11 nap alatt 22 előadás kerül színpadra, az együttesek 14 országból érkeztek, 13 nyelven szólalnak meg. A vasárnap záródó eseménysor központi témája az idegen odüsszeiája.

Ahogy az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál igazgatója, a kolozsvári társulatot több mint 25 éve irányító Tompa Gábor megnyitó beszédében hangsúlyozta, az idegenség problémaköre „nem csupán az elmúlt fél évszázad talán legnagyobb méretű migrációs jelensége miatt fontos számunkra.” Egyre sürgetőbben és nyomasztóbban foglalkoztatnak minket az olyan kérdések, hogy mit jelent európainak lenni, mi az európai identitás, mit jelent a különbözőség és otthonosság. Mit jelent az a szó, hogy idegen? Mi az az én és mi a másik? Hogyan válik valaki idegenné, és ezzel összefüggésben mit jelent azonosnak lenni, egy csoport tagjának lenni? Idegen-e a különböző vallású, nyelvű, különböző nemű vagy gondolkodású másik? Beszélhetünk-e önmagunk idegenségéről, a sajátban megjelenő idegenről? Lehetünk-e idegenek a világban, saját hazánkban, saját városunkban, saját házunkban, családunkban, bőrünkben?

George Banu Franciaországban élő román színházkritikus A színház és az idegen párbeszéde címen megjelent négynyelvű, magyarul is olvasható fesztiválkötetében elemzi ezt a központi kérdéskört. Azt írja, hogy a színház kontextusában lényeges különbség van az idegen, az individuális utazó között, akihez a (romantikus?) várakozás és az asszimiláció lehetőségeit kötjük, és az idegenek, a kollektív migráció között, amely félelmet kelt és elutasítást vált ki. Míg az idegen Ulysszesz, az idegenek a trójai faló.

Amint azt egy ilyen nemzetközi fesztiválozás is demonstrálja, kilépve saját közegünkből, tegyük azt önként vagy kényszerítve, idegenné válásunkkal legsokkolóbb, legközvetlenebb módon az anyanyelv biztonságának, otthonosságágának elvesztése szembesít. Ismerős érzés lehet ez a magyarországi vendégnek is, akik Kolozsvárra érkezve olykor értetlenül, már-már gyanakodva szembesülnek a magyar nyelv mint összekötő elem, kommunikációs eszköz határaival, miközben az itt élők bámulatba ejtő könnyedséggel váltanak a helyzetnek és a partnereknek megfelelően magyarról románra és viszont. A magyar színház előadásait magától értetődően kísérik román (és angol) feliratok. Vajon tőlünk függ, a mi döntésünk, hogy ezt a nyelvi alkalmazkodást, a bennünket körülölelő soknyelvűséget gazdagodásként vagy értékvesztésként, önfeladásként éljük meg?

A németországi Schauspielhaus Bochum Joseph Roth regénye nyomán készült Jób című előadásában egy kelet-európai zsidó család Amerikában keresi a boldogulást, hátra-és sorsára hagyva nem beszélő, hiszen elmebeteg, fiúkat. Lisa Nielebock rendezése is ezt a sorsproblémát vizsgálja: hogyan érezhetjük magunkat otthon, hogyan válhatunk részévé egy olyan világnak, amelyet nem tudunk megismerni, nem akarunk elfogadni. Rothnál a csoda segít, a néma megszólal, a beteg meggyógyul, és elhozza az újvilágba az elveszített otthont.

Az eltérő nyelvek kínálta eltérő értelmezések problematikája többször is előtérbe kerül a fesztiválon. A Tompa Gábor rendezésében, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előadásában látott A játszma vége című Beckett-darab szakmai megbeszélésén Visky András író, dramaturg, a fesztivál művészeti tanácsadója meg is ígéri nekünk, hogy elkészíti a Beckett-i (francia és angol eredeti és a magyar fordítás) szövegváltozatainak tudományos összevetését.

Az Oroszországból az Egyesült Államokba kivándorolt Yuri Kordonsky rendezte a kolozsvári színház nagyszerű színészevel – köztük volt Kézdi Imola, Imre Éva,Viola Gábor, Farkas Loránd, Laczó Júlia, Pethő Anikó, Keresztes Sándor, Szűcs Ervin, Bács Miklós, Dimény Áron, Bogdán Zsolt – a Radnai Annamária magyar fordításában megszólaló A mélyben című Gorkij-darabot. Az előadás egy összeomlás szélén álló világ perifériáján játszódik, konkrétan egy templomhajót idéző padlástér korhadt gerendáin megkapaszkodni próbáló nincstelenek közt, akik tartozni akarnak valahová, végül a kályha körül kórusban oroszul elénekelt népdal otthonossága teremti meg számukra a közösséget. Nézőként hiába kutatok hajdan volt orosz órák megkopott emlékeiben, sajnos, már nem értem, miről szól a dal. Talán a mégiscsak létező Igazak országáról?

A nyelv és idegenség kapcsolatának furcsa bizonyosságát adja az Egyesült Királyságbeli Cheek by Jowl társulat esete. Művészeti vezetője, Declan Donnellan (idén ő tartotta a színészeknek szóló workshopot is) rendezte a Szeget szeggel Shakespeare-darabot, melyet nagy sikerrel adott elő a moszkvai Puskin Drámai Színház. A színház tagjaival viszont azért marad el a személyes ismerkedés és szakmai beszélgetés, mert orosz tolmács nem áll a fesztivál rendelkezésére. Így csak színpadi jelenlétükben maradnak meg emlékezetünkben az erőteljes és letisztult előadás szereplői.

A nyelvi idegenség szempontjából egészen különleges a Dél-Koreából érkezett Seongbukdong Beedoolkee társulat előadása Kim Hyuntak rendezésében. Színre vittek egy klasszikus európai történetet, amelynek a megértéséhez a televízión és interaktív médiumokon szocializálódott generációknak már tolmácsra sincs szükségük. Ebben az előadásban Médeia tragédiáját teleregények, rajzfilmcsatornák, számítógépes játékok, akciófilmek és kibeszélőshow-k stílusában interpretálják. A darab a színpadon az elképesztő fizikai kondícióban lévő színészek centiméterre kimunkált összjátékában elevenedik meg. Ez az előadás nem a katarzist célozza, sokkal inkább az együttéléshez szükséges önreflexiót és humort kínálja az emberi test - a mozgó- és teleképnek hála - mára már nemzetközi nyelvén. A megvalósítást vastaps honorálja.

Az Egy őrült naplóját Bodó Viktor rendezésében látta a közönség. Az előadás a Katona József Színház, az Orlai Produkciós Iroda, a FÜGE és a MASZK Egyesület közös produkciójában került színpadra, szövegkönyve több Gogol-fordítás és az eredeti orosz példány összevetésével készült. A hangsúly a szerelmi tébolyról a társadalmi mobilitás képtelenségére, a párhuzamos valóságok idegenségére és egymást kizáró igazságaira, az őrült beszéd rendszerére tevődik át. Keresztes Tamás Popriscsinje Budapest után Kolozsváron is hatalmas sikert aratott, kétszer is zsúfolásig töltve a Stúdiószínpad nézőterét.