Állítólag Orbán váratlan dühkitörése hozta el a Népszabadság számára a végkifejletet, a megszüntetést, bár ezt Paul Lendvai legújabb könyve bemutatóján tartott nyilatkozatában kétségbe vonta. Nem látunk a színfalak mögé, nem tudhatjuk, valójában mi történt, én a magam részéről el tudom képzelni Orbán dühkitörését. Olyan ember a "nemzet miniszterelnöke", aki nem ismer vereséget, neki mindig győznie kell. Bármi áron. Láttuk, mit művelt most is a számára sikertelen népszavazás után. Úgy állította be a kudarcot, mintha győzött volna. Gondoljuk csak el, mit tett volna akkor, ha a referendum valóban érvényes! Megüzentük Brüsszelnek, a magyar népnek joga van meghatározni, kikkel akar együtt élni.
A külföldi reagálásokból viszont arra lehet következtetni, hogy az EU-ban tisztában vannak, hogy a népszavazás tisztán belpolitikai célokat szolgált, nemzetközi hatása a nullával egyenlő. Megvallom, én is számítottam a "nem" szavazatok többségére, de nem ilyen arányban. Diktatúrákban fordulnak elő jóval 90 százalék feletti eredmények. A kisebb arányú - mondjuk 70-80 százalékos, ugyancsak nem megvetendő különbségű - siker hihetőbb lenne.
Véleményem szerint a Fidesz belenyúlt a végeredménybe, megtehette, 13 000 fideszes volt a szavazatszámláló bizottságokban, míg az MSZP 3000, a Jobbik 400, az LMP 40 taggal képviseltette magát, míg a többi párt nem küldött embereket. Ha a részvételi arányt nem is tudta az érvényességhez szükséges kellő mértékben megemelni, az új "nemzeti egység" kialakításába beleszólhatott és a párt, valamint Orbán mentalitását ismerve biztosan meg is tette. Ezek után nyilatkozni a hazai demokrácia nagyszerűségéről enyhén szólva is pofátlanság.
