Irány a mozi! - Az ügyfél egyszer csenget

Egy iráni házaspár családi drámája áll ismét a nagyszerű iráni rendező, Asghar Farhadi Az ügyfél című filmjének középpontjában. Korábbi filmje Oscart nyert, a magyar mozikba most érkező új filmje Cannes-ban a legjobb forgatókönyvért és a legjobb férfi alakításért kapott díjat. Feszült, izgalmas, sötét tónusú érzelmi tragédia.

Az Oscarral díjazott Nader és Simin – Egy elválás története című filmjében példásan minimalista, visszafogott eszközökkel dolgozó Asghar Farhadi új filmjében látszatra nem egyszer erőteljesebb eszközökhöz nyúl. A kezdő jelenetben épp egy épület készül összeomlani, széthasadnak a falak, pattanva megrepednek az ablaküvegek. Később, már túl a film mellbevágó befejezésén, eltűnődhetünk azon, vajon ezek a katasztrofális képek nem a metaforikus előjelei annak, mint zúzódik össze váratlanul, hőseinek egy-egy átgondolatlan, tragikus következményű tette miatt egy harmonikus családi élet.

Ebben az épületben van ugyanis hőseink, a középosztálybeli értelmiségi házaspár, Emad és szép felesége, Rana otthona, amely lakhatatlanná válik a szomszédos építkezés felelőtlensége miatt. És ide tér vissza a történet, hogy döbbenetes tragédiába torkolljon, ami után eltűnik minden, amitől harmonikusnak látszott a két főhős élete.

Az indulásnál megemelt hatásfok azonban csak látszat. Farhadi filmje ezúttal is példátlan mélységekbe viszi le nézőjét az emberi kapcsolatok és érzelmek titokzatos rezdülései közé. Akárcsak a Nader és Simin esetében, itt is a belső emocionális viharok, nem a külsőségek irányítják a szereplők életét. Egy-két mozzanatot kivéve megint csak a minimalista eszközhasználat, a visszafogott, természetes stílus mesteri fokának vagyunk az élvezői. Farhadi most is maga írta a forgatókönyvet, s ezúttal is a házasságon belüli kötődés teherbírását, illetve megpattanásának pillanatát kapja el a valóság finom részleteinek lenyűgöző gazdagságával.

Az életveszélyessé vált házból ki kell költözniük, így Emad és Rana elfogadja egy ismerős ajánlatát, beköltöznek egy megfelelőnek látszó albérletbe. Vannak figyelmeztető jelek, mindenféle kellemetlenségek, de a dráma akkor robban, amikor egy este Rana úgy megy a zuhanyozni, hogy előtte férjének kinyitja az ajtókat. Azt nem látja, ki érkezik. Mire Emad hazaér, véres nyomokat talál. A szomszédoktól tudja meg, hogy feleségét vérbefagyva találták, mert megtámadta valaki zuhanyozás közben. A lépcsőn hagyott véres lábnyomokon kívül a tettesre semmi nyom nem utal.

Káprázatos, ahogy Farhadi, aki az indulatok és érzelmek finomra hangolt ábrázolásának mestere innen kezdve milyen feszült, izgalmas, tűpontos logikával összeillesztett thrillerbe csomagolja a történetét. Semmit nem magyaráz, de a fiatal nő félelmén és magába fordultságán tökéletesen érzékelhető, hogy egy erősen férfiuralmú világban milyen megrázó dráma zajlik benne a tudattól, hogy valaki meztelenül támadta le. Ez a szorongás csak fokozódik, mikor kiderül, a lakás előző lakója pénzért árulta magát, rengeteg férfi ügyfele látogatta. Amikor férje egy köteg pénzt talál a szekrényben, már feltehető, hogy egy régi kuncsaft volt az elkövető. Rana mégis tiltakozik a rendőrség bevonása ellen, fél a nyilvánosságtól.

A férj próbálja szóra bírni, egyre türelmetlenebb, gyűlik benne a tehetetlensége felett érzett düh. A titok kezd felfesleni, mikor talál egy telefont meg kulcscsomót, s felfedezi házuk közelében a gazdátlan fehér furgont. Egyrészt titkolnia kell a feleségével történteket, másrészt maga is titokban lépésről lépésre közelít a megoldáshoz.

A fő eseményekkel párhuzamosan egy színházi játék is folyik. Jól kiszámított időkben és remekül kitalált drámai súllyal van beavatva a néző egy amatőr színtársulat próbáiba. Arthur Miller Az ügynök halála című drámájának előadására készülnek (a film eredeti címe Salesman, azaz Az ügynök, Miller darabjának címéből), a többi amatőr között Emad játssza Willy Lomant, az ügynököt, Rana pedig a feleségét. Külön gyönyörűség forrása az, ahogy a film beavatja a nézőt a próbák folyamatába, a szereplők egymás közötti, olykor ellentmondásos kapcsolataiba.

Az végül nagy kérdés, hogyan is lehet megfejteni a film és a filmbeli színpadi játék főhőseinek párhuzamát, az abba rejtett metaforát. Lehet a megaláztatás tragédiája, lehet a másikért vállalt felelősségvállalás csődje, lehet egy kapcsolat szomorú pusztulása. Vagy más valami. Ki-ki kigondolhatja a maga változatát, Farhadi szabadon hagyja az utat.

A film befejezése és a bele rejtett fantasztikus csavar a székhez szögezi a nézőt. Emad csapdájába egészen más sétál be, mint ami várható lenne, de kiderül, a véletlen a tettest adta mégis a kezére. A bosszú beváltásával a film érzelmi hullámvasútra ülteti a nézőt, aki maga is átéli a bosszúszomjat, de Farhadi eléri, hogy csak szánalom és sajnálat maradjon benne. Ettől lesz érthető, a megbocsátásra kész Rana szemében mit jelent a kapcsolatuk összeomlását sejtető mély szomorúság.

Cannes-ban Emad megformálásáért a nagyszerű Shahab Hosseini a legjobb színész díját kapta, Faraneh Alidoosti díj nélkül is kiemelkedőt alakít a feleség szerepében. A támadót életre keltő Babak Karimi csak az utolsó jelenetekben lép képbe, de a tettének súlyával végül szembenéző, összetört ember bűnhődése Oscarra érdemes alakításával egyszerűen szíven ütő. Erkölcsi megsemmisülést rég nem láttunk ilyen megrendítőnek a vásznon.

(Az ügyfél *****)