Trump - veszély a világra

A Le Monde írta fél évvel ezelőtt: „Képzeljük el. Olyan világban élük, amelyben Donald Trump az Egyesült Államok, és Marine Le Pen Franciaország államelnöke. Rámállom. Megvalósulása szerencsére esélytelen”. Jelentem, a rémálom fele már valóság. A "rém", Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke. Felkészül: Marié Le Pen.

A világ nem akart hinni a szemének, fülének, amikor november 9-én arra ébredt, hogy nem a tapasztalt Hillary Clinton, hanem a politikában teljesen járatlan Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást. Az eszmélés azóta is tart.

Már nem az az Amerika

Időre van szükség, hogy felfogjuk: Trump választási győzelme megváltoztatta nemcsak az Egyesült Államokat, hanem az egész világot is. November 9. óta ez már nem az az Egyesült Államok, amely a múlt században megmentette a világot két borzalmas diktatúrától, a kommunizmustól és a náczmustól. Nem az a nagyhatalom, amely a diktatúrák ellen háborúba küldte világszerte fiait, lányait, hogy védjék a demokráciát. Nem az a segítő ország, amely élelmiszercsomagokat küldött a háború után az éhező európaiaknak, és azóta is milliárdokkal segíti a szegény országok társadalmait. Trump megválasztásával Amerika egyik napról a másikra másik országgá változott. Pontosabban egyik napról a másikra egy másik Amerika vált láthatóvá.

Azok a választók, akik most Trumpra adták szavazatukat, régóta léteznek. És éppen olyan régen léteznek azok az okok is, amiért ezek az emberek most Trumpot választották. Az Egyesült Államok újonnan megválasztott elnökének jelszava „America first”! Ezt politológusok befelé fordulásként értelmezik. Nem vállalja azt a felelősséget, amely automatikusan hárul egy demokratikus elveket valló világhatalomra. (Most ne beszéljünk arról az embertársaival szembeni felelősségtudatról, amely minden, a magát kereszténynek valló társadalmat kötelezi.) Ennek akár örülnek is azok, akik ellenezték az Egyesült Államok „világcsendőr” szerepét. De marad a kérdés, hogy van-e másik, olyan erős katonai hatalom, amely képes ellenállni a demokráciaellenes, imperialista putyini vagy kínai terjeszkedésnek? Tudjuk, nincs. A liberális demokráciában hívő világ kiszolgáltatott lett a fentebb nevezetteknek. Marad a remény, hogy Trump olyan gyorsan eltűnik, ahogy feltűnt. Gyenge remény.

Üzlet és szép nők

A 70 éves Donald Trump ismert üzletember volt az Egyesült Államokban. A világ azonban jószerével csak az elnökválasztási harc során ismerte meg. Feltűnő, agresszív, sértegető, handabandázó, a nőket lenéző, rasszista, nacionalista stílusa a civilizált világ nagy részében ellenszenvet keltett. Európában a „műveletlen, faragatlan, gazdag amerikai” kategóriájába sorolták. Műveltségére jellemző mondása, hogy „a könyveknek már a szaga is elálmosít”. Politikai tájékozottságát egy interjúban azzal „bizonyította”, hogy Angolát Ázsiába paternálta. (Orbán bölcsességére utal, hogy amikor felhívta és gratulált neki megválasztásához, nem kérdezte meg tőle: tudja-e, hogy hol van Magyarország?)

Dúsgazdag családból származik. Apja ingatlankereskedő, és toronyházakat épített szerte az Egyesült Államokban. Vállalatát később fia vette át, és virágoztatta fel. Trump tanulmányait egy katonai iskolában kezdte, de átváltott közgazdaságra. A diploma után, mint TV és rádió moderátor tett szert országos ismertségre. Pankráció versenyeket és a híres Miss Universe szépségversenyeket moderálta. A választási harcban gyakran dicsekedett azzal, hogy több modellel „személyes kapcsolata” is volt. A vád ellen, hogy szexuálisan is molesztál nőket, azzal védekezett, hogy „a nők örülnek, ha egy híres ember megsimogatja a feneküket.” Többször megismételte véleményét, hogy „a nőknek a konyhában és az ágyban a helyük”. A nőkről alkotott lenéző véleményét a választási harcban ellenfelére, Hillary Clintonra is vonatkoztatta: „egy egész ország igényeinek akar megfelelni, amikor még a férjét sem tudja kielégíteni”.

Háromszor nősült. Feleségei cseh, amerikai, szlovén származásúak. Közülük kettő modell, egy színésznő. A házasságokból öt gyerek született, a legfiatalabb 10 éves. Egyik vejének helyet ígért a szerveződő elnöki adminisztrációban, a közelmúltban bejelentette, gyerekeire hagyja az üzletet. („Azt mondják, az elnöki teendő is igénybe vesz egy egész embert!”)

A választási harcban radikális elveket képviselt. Beutazási tilalmat helyezett kilátásba a muzulmánoknak. Megerősítette kerítésépítési szándékát a mexikói határon. Azoknak pedig, akik illegálisan tartózkodnak az Egyesült Államokban (mintegy 11 millió ember) kitoloncolást helyezett kilátásba.

Barack Obamát korábban törvénytelen elnöknek nevezte, mert szerinte nem az Egyesült Államokban született. (Állítását akkor sem vonta vissza, amikor közzétették az elnök amerikai születési anyakönyvi kivonatát.) Hirdette a fehér faj felsőbbrendűségét. Nemet mondott az egyenjogúság elvére, kisebbségi jogok tiszteletben tartására, a szociális gondolkodásra, környezetvédelemre, betegbiztosításra. Illik rá Georges-Louis francia természettudós mondása, hogy „Le style, c’est homme” (A stílus maga az ember). Vagyis ilyen ember az Egyesült Államok új elnöke. Hatvanmillió amerikai mégis őt választotta. Azok mondják, akik menteni akarják, hogy nem az elvei miatt, hanem azok ellenére.

A kisemmizettek "embere"?

A választások óta folynak a szociológiai vizsgálatok, közvélemény kutatások arról, hogy kikből tevődik össze ez a választói tömeg, és miért követte hatvanmillió amerikai egy demagóg populista jelszavait? Le lehet a dolgot egyszerűsíteni és kijelenteni, hogy a Trumpra szavazók műveletlen rasszisták, nacionalisták, elkeseredett munkanélküliek. És azt is lehet állítani, hogy az eredmény a fehér ember válasza az első fekete államelnökre, Barack Obamára, annak multikulturális Amerikájára.

Sok Trump választóra akár illik is ez a leírás. De sokan vannak köztük olyanok is, akiket normális, a demokratikus elveknek elkötelezett állampolgároknak tartottak, akik napról-napra igyekeznek megoldani az aktuális problémákat. A kérdés tehát változatlanul nyitott. A statisztikák és közvélemény kutatások azt mutatják, hogy a Trump-választók legnagyobb része vidéken, vagy kisvárosokban élő, 45 év feletti, fehérbőrű férfi. Hívő keresztény. Végzettségük általános iskola. De ide tartozik a kisiparosok, farmerek, távolsági sofőrök, katonák, tűzoltók nagy része is. Évi keresetük 30-60 ezer dollár között van. Ez azt jelenti, hogy a hónap végén meg kell nekik fontolni minden dollár kiadását. Alsó középosztály. (Összehasonlításul: 30 ezer dollár Ohióban egy munkás évi keresete. New York elit iskoláiban pedig egy diák tandíja.) Nagy a vagyonkülönbség az Egyesült Államokban. Egy százalék birtokolja a javak kilencven százalékát. A magukat kisemmizettnek érzők közé sorolhatjuk az alsó osztályokhoz tartozó nőket is. Állás, mert a férj keresete nem elég, házi munka, család, macsó férj. A New York Times közvélemény kutatása szerint ez az oka annak, hogy Trump nőellenes megnyilatkozásai ellenére viszonylag sok, főleg alacsony képzettségű nő adta rá szavazatát. Saját sorsuk változását remélik tőle.

Ezekből a rétegekből összetevődő, magukat kisemmizetteknek érzők csoportja számára az „amerikai álom” nem létezik. Bennük a gyűlölet él. Gyűlölik azokat, akik szemükben az elit osztályhoz tartoznak. De feljogosítva érzik magukat arra, hogy gyűlöljék a menekülteket, más vallásúak, színes bőrűeket is, mert helyettük ők kapják a szerintük nekik járó juttatásokat. Ez, a zömében az ország középső részén élő amerikai, Trump választóinak jelentős része. A keleti és nyugati partvidék egyetemi városainak értelmiségi lakossága arrogánsan úgy hívja ezt az országrészt, hogy „fly over country”, (repülj át felette) mert szerintük ott még leszállni sem érdemes.

Azt gondolom, hogy ez a lenézett réteg hallatta a mostani választásokon először ilyen nagyságrendben hangját. Véleményüket látszólag megalapozta és táplálta az úgynevezett közösségi média. Az internet lehetővé teszi bárki számára, hogy terjessze saját, sokszor megalapozatlan, máskor hamis állításait a világhálón. A választási harcban itt terjesztették a hírt, hogy Hillary Clinton HIV fertőzött, Donald Trump viszont 200 amerikai katonát mentett meg privát repülőjével a szíriai háborúban. Egyik állítás sem igaz. Egyiknek sem járt utána senki. Terjedésüket legtöbbször elősegítik a hírekre akasztott árucikkek, akciós lehetőségek reklámjai. Az ország közepén élő lakosság döntő többsége csak a helyi lapokból, rádió-, TV-adásokból tájékozódik. Legtöbbjük sohasem vette kezébe a New York Timest, vagy a Washington Postot, nem nézte a CBS, vagy NBC politikai műsorait. Véleményüket a megbízhatatlan, máskor tudatosan félrevezető közösségi média irányítja.

Trump megérezte ennek a kisemmizett, vagy magát kisemmizettnek vélő tömegnek a hatalmát. Látta, hogy harsány szavakra, kemény, határozott magaratásra vágynak. Vezérre van szükségük, aki megmondja nekik, mi a teendő és védelmet ígér a támadások ellen. A milliárdos a szegények élére állt. Vállalta a gyújtogató szerepét akkor is, ha a keletkezett tűz felégeti az amerikai demokráciát, és kiterjedhet akár az egész világra.

Eddig azt gondoltuk, hogy a nyugati demokráciát csak külső, diktatórikus hatalom fenyegeti. Az amerikai választás eredménye bizonyítja, hogy ebben a rendszerben élő polgárok tömegei is veszélyeztethetik szilárdnak hitt rendszerünket. Olyanok, akiket sikerült megtéveszteni szélsőjobboldali, populista, neonáci jelszavakkal.

Az Egyesült Államokon kívül mindenekelőtt Európa számára jelent veszélyt ez a jelenség. Látjuk ezt olyan hagyományosan, letisztult demokráciákban, mint a francia, az olasz vagy a svéd. Nálunk, Kelet-Európában súlyosbítja a helyzetet, hogy a Trumpot csodáló figurák közül kettő már uralmon van: Orbán és Kaczynski egymással versenyezve számolják fel a jogállamiság szimbólumát az alkotmánybíróságot, építik le a sajtószabadságot, teszik nemzeti sporttá a korrupciót.