Előfizetés

Gyárfás feljelenti a Nemzeti Sport főszerkesztőjét

Publikálás dátuma
2016.12.12. 09:50
Fotó: Népszava
A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöki posztjáról november 30-án, 23 év után lemondó Gyárfás Tamás jogi úton szeretne elégtételt venni a Nemzeti Sport nemrég kinevezett főszerkesztőjével, Szöllősi Györggyel szemben. A Szöllősi vezette lap egy cikkében az St. Plusz Kft. (ez Gyárfás cége a hvg.hu információi szerint – a szerk.) és a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) együttműködését taglalja a FINA kéthavonta megjelenő, Gyárfásék által szerkesztett és gyártott szaklapjának kapcsán.

A MÚSZ lemondott elnöke szerint a cikkben felháborítónak tartják azt a felvetést, amely szerint egy magyar cég egy nemzetközi szövetség számára szolgáltatást végez. „Elfogadhatatlan számomra, hogy rendre megalázzanak, megszégyenítsenek. Talán nem túlzás, ennél azért többet tettem a magyar úszósportért, de netán még a világbajnokság remélt sikeréért is – juttatta el álláspontját Gyárfás Seszták Miklós fejlesztési miniszter részére. „Tisztelettel kérem, hogy korábbi pozitív visszajelzésének megfelelően T. Miniszter úr, mint a szervező bizottság elnöke segítse elő, hogy méltóképpen válhassak meg 23 év és 8 hónap után a Magyar Úszó Szövetség elnöki tisztségétől” – fogalmazott a 67 éves sportdiplomata.

A felvetés kapcsán a más megbízatások mellett egykoron a felcsúti Puskás Akadémia sajtófőnöki tisztségét is betöltő Szöllősi reagált lapunknak. „Azért nem vállalom a nyilvános tévés vitát Gyárfás Tamással, mert nem a Nemzeti Sport és nem én fordultam szembe a távozó elnök úrral, hanem Hosszú Katinka és a mellé álló válogatott úszók - mondta a Népszavának Szöllősi György, a sportnapilap főszerkesztője. - Gyárfás Tamásnak a válogatott úszókkal kell rendezni a vitás kérdéseket.”

Miközben újabb vihar látszik kibontakozni az úszómedencék körül, Hosszú Katinka újabb aranyéremmel fejezte be szereplését a winsdori rövid pályás úszó-világbajnokságon. A háromszoros olimpiai bajnok így hét arany- mellett két ezüstéremmel zárt, s lett a verseny legeredményesebbje. Érdekesség: Hosszú két bronzérem híján egymaga gyűjtötte az éremtáblázaton másodikként záró Magyarország valamennyi medálját.

Kormánytag is lehet sportszövetségi elnök
Egy benyújtott adócsomag részeként a következő napokban módosítanák a kormánytagok jogállásáról szóló törvényt is: eszerint a jövőben nem lenne összeférhetetlen a kormányzati, miniszteri, államtitkári tisztséggel a sportszövetség vagy sportegyesületi tisztség. Bár a javaslat nem utal az úszószövetségre, de egyértelmű, hogy ez a Gyárfás Tamás megüresedett helyére pályázó miniszterek/államtitkárok előtt nyitja meg az utat - írja a napi.hu. Így a jövőben bármely sportegyesület/szövetség élén állhat kormánytag.


Gyárfás reakciója

Az összeállítás eleve csúsztatásra épül, hiszen kizárólag a bevételekről szól – és ez a szám is fényévekre van a valóságtól –, a kiadásokról, így a végső egyenlegről nem. Noha ehhez semmi köze nincs a lapnak, az elszámolás kizárólag a két félre tartozik.

Az idei áprilisi MÚSZ-közgyűlés előtt, amelyen Gyárfás Tamás bizalmi szavazást kért, az akkori ellenlábasok már megküldték ugyanezeket a vádakat a FINA-nak, amelyre a FINA válaszolt (lásd alább).

Ezt most ismét előbányászta a Szöllősi György főszerkesztésével megjelenő Nemzeti Sport, amely álhírek, névtelen forrásokból származó, ellenőrizetlen és hamis információk alapján hetek óta lejárató kampányt folytat. Gyárfás Tamás rendkívül sajnálja, hogy az egykor nagy hagyományú lap az új főszerkesztő beiktatása óta sosem látott mélységekbe zuhant.

A kampány hátterében az áll, hogy Szöllősi György még a Magyar Sportújságíró Szövetség elnökeként tavaly 5 millió forint támogatást kért Gyárfás Tamástól a Sportcsillagok Gálája eseményhez, ám Gyárfás Tamás nem kívánta ezzel az összeggel csökkenteni akár a magyar úszósport támogatására, akár a jövő évi világbajnokság előkészítésére folyósított kormányzati forrásokat. Szöllősi György azóta Facebook-oldalán rendszeresen gyalázza Gyárfás Tamást, illetve a hozzá kapcsolódó rendezvényeket, így például a tavaly januári FINA-gálát is, amelyen egyébként VIP-meghívottként maga is részt vett.”

Gyárfás biztosan lemond

Korábban írtuk: Hosszú Katinka sikerével párhuzamosan egyre több negatív hír, találgatás jelent meg az úszónő által támadott elnökkel, Gyárfás Tamással kapcsolatban. Volt, aki egy televíziós sportműsorban azt fejtegette, hogy mivel Gyárfás hivatalosan nem mondott le, valószínűsíthető, hogy nem is fogja megtenni ezt.

Látszólag erősíti ezt a vélekedést, hogy az úszószövetség elnöke elég sok biztatást is kap, mondván egyfelől rengeteg pénzt szerzett az úszóknak, másfelől idehozott több nagy világversenyt, a vele járó létesítmények felépíttetésével együtt, szóval ma már a munka dandárja elvégeztetett a 2017-es vizes vb előtt.

A vb társelnöki posztjáról is távozhat

A Népszava értesülése szerint azonban Gyárfás, ahogy ígérte, szerdán, azaz december 14-én, az elnökségi ülésen hivatalosan is bejelenti távozását. Meg nem erősített információk szerint a világbajnokság társelnöki posztjáról is távozik majd. Tehát fogalmazhatunk így: a volt elnök immár a nemzetközi pozícióira koncentrál a jövőben. Ezekkel kapcsolatban is jelentek meg hírek; ezek azt sugallják, hogy az európai (LEN) és a Nemzetközi Úszó Szövetségben (FINA) is gyengültek Gyárfás érdekérvényesítő képességei és az előrelépés esélyei.

Megfoszthatja a háborúskodás a FINA felsőbb pozícióitól

Azt egyébként maga Gyárfás sem cáfolta, hogy a magyarországi botrányok hátrányosan érintették őt, még akkor is, ha van rá példa, hogy egy nemzetközi szövetségi elnök nem feltétlenül elnöke hazája szövetségének. Ezzel együtt a LEN-ben betöltött tisztsége szilárd, ahol a legszűkebb vezetőség tagja, alelnök, gazdasági vezető, és mint ilyen már beválasztották a FINA 23 tagú elnökségébe is. E szövetség tisztújítását júliusban Budapesten tartják, hogy ott milyen rangot tud magának kivívni, nos, ez most kérdőjeles. Sokáig rebesgették, hogy a FINA legfelsőbb irányítói grémiumába is bekerülhet – ehhez a magyar kormány, ígérte, minden segítséget meg akar adni -, de a Hosszú Katinkával, illetve további válogatott úszókkal folytatott háborúja megfoszthatja őt a még jelentősebb pozíció megszerzésétől.

A Népszava változatlanul úgy tudja, hogy a buktatási akció fő motívuma a budapesti promóciós filmben való részvételi díj körüli vita volt; Hosszú Katinka kétmillió forintot kért a szereplésért, Gyárfás pedig – saját bevallása szerint azért, mert ő a közpénzzel is úgy bánt, mint a sajátjával – megtagadta ezt a klasszis úszónőtől.

Nem lesznek FBI-vizsgálatok

Hogy a szerdai végső lemondás elhozza-e a megnyugvást az úszók világába, ez erősen kérdőjeles, azt viszont határozottan cáfolták a Népszava forrásai, hogy lenne alapja annak a híresztelésnek, hogy hamarosan a FINA-nál is FBI-vizsgálatok lesznek, többek között magánál Gyárfásnál is.

Hosszú Katinka hét arannyal zárt Windsorban

Publikálás dátuma
2016.12.12. 09:06
Fotók: Gregory Shamus/Getty Images
Hosszú Katinka a 100 méter pillangón országos csúccsal aratott vasárnapi győzelmével hetedik aranyérmét szerezte az úszók rövidpályás világbajnokságának zárónapján a kanadai Windsorban.

Hosszú a második legjobb, saját országos csúcsához (55.71) közeli idővel (55.82) készült a döntőre. A magyar kiválóság egy nappal korábban azt nyilatkozta, az dönthet majd, hogy mennyire tud az első 50 méteren legnagyobb riválisa, a sprintspecialistának számító Kelsi Worrellre tapadni.

Ez jól sikerült neki, hiszen szorosan az amerikai mögött volt szinte végig, azonban az utolsó forduló gyakorlatilag tökéletesen jött ki neki, és a végső métereken megnyerte a versenyt, ráadásul hatalmas, 55.12 másodperces országos csúccsal.

"Nagyon örülök ennek az aranyéremnek, ez talán látszott is. Az egész világbajnokságon ez volt a legkönnyebb estém, hiszen csak egy versenyem volt, így aztán a végén kitörhettek belőlem az érzelmek" - idézte a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala Hosszút. "Az előző napokon rendkívül keményen kellett koncentrálnom, hiszen több számban is úsztam, most viszont ez volt a vége, végre lehetett ünnepelni, jutott erre is idő, már nem egy újabb szám járt a fejemben. Sokat gyakoroltam az ilyen sorozatterhelést, elsősorban azt, hogy mentálisan bírjam, ez a legfontosabb. A mai úszáshoz az is kellett, hogy jól aludjak az éjszaka - az elmúlt napok után jöhetett a nyugalom, ez az egyik legfontosabb ilyenkor."

Megjegyezte, elképesztően intenzív volt számára az elmúlt hat nap, ugyanakkor csodálatos élményt jelentett számára itt versenyezni.

A háromszoros olimpiai bajnok klasszis ezzel a rövidpályás világbajnokságok történetének legjobb szereplésével zárt, ugyanis korábban még senki sem szerzett - a váltókat is beleértve - hét aranyérmet. Szintén rekord kilenc érme, a korábbi csúcsot az amerikai Ryan Lochte tartotta 2012-ből nyolccal.

Hosszú pályafutása során immáron 69 éremnél (42 arany, 17 ezüst, 10 bronz) tart olimpiákról, világ- és Európa-bajnokságokról, ezzel egy éremre megközelítette a magyar örökrangsorban élen álló Cseh Lászlót, aki 70 érmet szerzett (35-18-17) ezeken az az eseményeken.

Hosszú kedden 400 méter vegyesen győzött, valamint 200 méter gyorson lett második, szerdán 100 méter háton és 200 méter pillangón nem talált legyőzőre, csütörtökön 200 méter háton, pénteken 100 méter vegyesen, szombaton pedig 200 méter diadalmaskodott, illetve 50 méter háton végzett másodikként.

Az utolsó napi programban még Gyurta Gergely volt érdekelt, 1500 méter gyorson, s végül nem tudott javítani az előfutamban úszott idején, 14:39.01 perccel a hetedik helyen végzett.

"Háromszáznál kezdett görcsölni a vádlim, ötszáznál vissza is kellett vennem, amit nagyon sajnálok, mert nem volt akkora iram, nem volt annyira erős a mezőny, mint azt előtte számoltuk az edzőimmel" - mondta Gyurta.

"A tegnapi nap sokat kivett belőlem, ennek ellenére azt mondom, megérte, a célt teljesítettem, mindkét döntőbe bejutottam. London óta már gyakorlatilag a 400 vegyes felé fordultam, azóta dolgozunk rajta, itt visszaigazolódott, jó úton járunk. Annak pedig külön örülök, hogy jövőre nagy lesz a rivalizálás Verrasztó Dáviddal és Bernek Petivel, ez csak jót tesz az úszósportnak, mindannyian még inkább motiváltan készülünk" - tette hozzá.

Tóth továbbra is az elnökségben

Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke további négy évig tagja lesz az európai szövetség (EJU) hattagú elnökségének.

Az EJU Athénban tartotta tisztújító közgyűlését, s az MJSZ vasárnapi tájékoztatása szerint a tagság ellenszavazat és tartózkodás nélkül bizalmat szavazott a magyar főkincstárnoknak.

„Az EJU a világ dzsúdósportjának motorja, nagy szerepet vállal a sportág lendületes fejlődésében. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a tagok egyöntetűen támogatták a jelölésemet, úgy érzem, ez egyben a magyar szövetség hosszú évek óta tartó eredményes munkájának is az elismerése” - mondta Tóth László, aki a korábbi vezérkarból Szergej Szolovejcsik elnök mellett egyedüliként maradt az elnökség tagja.