női kézilabda-válogatott;Kim Rasmussen;

2016-12-17 06:54:00

Tisztes EB-helytállás

Bár még sosem végzett ennyire hátul Európa-bajnokságon magyar női kézilabda-válogatott – tizenkettedik lett a Kim Rasmussen irányította alakulat -, mégsem kell szégyenkeznie az együttesnek, amelyből egy egész csapatra való játékos hiányzott sérülés miatt.

Az eredménysor lehangoló, egy-egy győzelem és döntetlen mellett négy vereséget szenvedett a magyar együttes. Viszont, ha a számok mögé nézünk, már árnyaltabb a kép: a címvédő norvégok csak egy góllal nyertek a végig nagyon szervezetten, jól játszó magyar csapat ellen, az olimpiai bajnok oroszokkal szemben döntetlent ért el az együttes. A hatból két olyan mérkőzés volt, amire nincs bocsánat: a nyitányon a csehektől elszenvedett történelmi vereség – első alkalommal nyert Csehország Magyarország ellen – és a Romániával szembeni szétesésre nincs mentség.

Ők hiányoztak
Tomori Zsuzsanna, Szöllősi-Zácsik Szandra, Szamoránsky Piroska, Korsós Dorina és Kovacsics Anikó el sem utaztak Svédországba, a rajt előtt az Eb helyszínén Szucsánszki Zita is kidőlt, Svédországban pedig Janurik Kinga, majd Triscsuk Krisztina sérült meg.

Viszont az összképet tekintve több a pozitívum, mint a negatívum. Kim Rasmussen szerződése a 2020-as tokiói nyári olimpiáig szól, ráadásul igazi értékeket sikerült felfedezni a sportág számára, játékosokat, akik alappillérei lehetnek a reményeink szerint erős és eredményes tokiói olimpiai csapatnak. A kapuban Janurik Kinga szenzációs teljesítménnyel állt be Montenegró ellen, az érdi kapus talán élete legjobbját nyújtotta, sajnos térdsérülése miatt több meccsen nem bizonyíthatott. A dunaújvárosiak jobbátlövője, Kovács Anna első felnőtt világversenyén a válogatott házi gólkirálynője lett, a szörnyű emlékű csehek elleni találkozó csak neki sikerült kiválóan, tíz perc alatt hét gólt a világ legjobbjai is csak elvétve tudnak szerezni ilyen jelentős tornán. Ezt a produkciót ugyan később nem tudta megismételni, de minden kétséget kizáróan jelezte, lehet rá számítani, ami rendkívül fontos és hasznos információ a magyar női kézilabda számára, jó tudni, hogy van olyan balkezes játékos, aki nemzetközi szinten is megállja a helyét.

A rutinos játékosok közül egyedül Görbicz Anita volt végig bevethető az Eb-n, de a sok hiányzó miatt vállára nehezedő plusz teher és önmagához képest gyengébb formája miatt nem tudta azt a világklasszis teljesítményt nyújtani, amit korábban. Beszédes adat, hogy tizenöt hétméteresből csak kilencet tudott értékesíteni, ami a gyengébb formára vezethető vissza. Az előkészítésben viszont jeleskedett a 39 gólpassz azt jelenti, hogy meccsenként átlagban több mint hat találat született az átadásából.

A rendkívül zaklatott felkészülés miatt a szövetség nem tűzött ki konkrét célt a válogatott elé, ennek megítélésében megosztott a szakma: vannak, akik szerint ezzel minden felelősséget levettek a játékosok válláról, a másik oldal úgy gondolja, a sok hiányzó miatt ez volt a reális, ésszerű döntés. Annyit fogalmazott meg a szövetség, hogy jó lenne bejutni a középdöntőbe, mert ez a feltétele annak, hogy a világbajnoki selejtezők mai sorsolásán kiemelt maradjon a csapat és papíron könnyebb ellenféllel találkozzon a kijutásról döntő oda-visszavágós párharc során.

Ezt sikerült elérni. Sőt, a több lehetőséget kapó és szépen helytálló fiatal játékosoknak köszönhetően talán valamivel többet is.

Elégedett a szövetség
"A társaság a körülményekhez képest tisztesen helytállt, az elért eredmény a realitást tükrözte. A jövő évi világbajnokságon biztosan jobb eredményt tudnak majd elérni, ha nem sújtja a sors ilyen sok sérüléssel a keretet" - tette hozzá Kocsis Máté. Az elnök úgy vélekedett, hogy a játékosoknak egyelőre kevés idejük volt tökéletesen összehangolódni az új edzővel, ennek ellenére jó volt a felek együttműködése a tornán, Rasmussen látja a hibákat, tudja, miken kell javítani.
"Kim Rasmussen kinevezésével jó döntést hoztunk, a bizalmunk töretlen felé. A megállapodásunk nem csak az Európa-bajnokságra szólt, hanem Tokióig érvényes, ezt az együttműködést ki fogjuk tölteni. Addig kell újjáépítenie a válogatottat, a 2020-as olimpiáig kell erős, ütőképes csapatot csinálnia" - magyarázta az MKSZ elnöke. A sportvezető emlékeztetett rá, hogy "nagyon komoly generációs kiesés" sújtja a magyar női és férfi válogatottat egyaránt, ami a 22-26 év közötti kézilabdázók esetében mutatkozik meg.
"Kis túlzással korlátlanok a lehetőségeink, de a kiesett 10-15 éves ciklust megvenni és pótolni sem tudjuk" - mondta. Pálinger Katalin, az MKSZ alelnöke kiemelte, hogy tanulságos volt a kontinenstorna, hiszen negatívumokból és pozitívumokból is akadt jó néhány, ezért a jövő szempontjából hasznos versenyen vannak túl.
"Mindvégig láttam, hogy az edző hisz a játékosokban, a játékosok pedig hisznek az edzőben. Ez a siker alapja, ez bizakodásra ad okot. Fegyelmezettségben sokat léptek előre a lányok, de továbbra is fejlődniük kell" - tette hozzá a korábbi kiváló kapus. Kim Rasmussen szövetségi kapitány elmondta, hogy szakmailag csak néhány héttel később, a felvételek alapján fogja elemezni együttese produkcióját, de azt már most sem titkolta, hogy nagyon elégedett a játékosokkal, mert "mindent megtettek, mindent kiadtak magukból minden mérkőzésen, pedig a végére már kevesen maradtak, ezért nagyon fáradtak voltak".
A dán szakvezető úgy fogalmazott, jobb csapatként tértek haza Svédországból, mert alaposabban megismerték egymást a játékosokkal, akik fontos tapasztalatokat szereztek, ami a jövő szempontjából roppant hasznos. Ő is hozzátette, hogy a hiányzók visszatérése után sokkal erősebb lesz a válogatott.