Előfizetés

Belháború a Fideszben

Publikálás dátuma
2016.12.17. 06:24
Illusztráció/Thinkstock
Egyre inkább úgy tűnik, hogy Békés megyében fideszes belháború zajlik, a konfliktus hátterében két dolog állhat: a sok szemét és még több pénz - írta az Index. A Simonka György és a gyulai fideszesek közötti konfliktus már szeptember végén kirobbant, de különösebb visszhangot akkor nem kapott az ügy. Az azóta megszüntetett a Népszabadság kezdett foglalkozni az ellentétekkel, és azt állapította meg, hogy a térség hulladékgazdálkodási rendszerének működése miatt esett egymásnak két fideszes csapat.

Az egyik csapat vezetője az adóügyi botrányba keveredett Simonka György fideszes országgyűlési képviselő, valamint az általa támogatott orosházi polgármester, Dávid Zoltán. Velük vannak a tőlük erősen függő dél-békési önkormányzatok.

A másik oldalon Vantara Gyula szintén kormányoldali országgyűlési képviselő, Békés megye fejlesztési kormánybiztosa, Dankó Béla és Kovács József fideszes országgyűlési képviselők, továbbá a nagyobb városok, Békéscsaba és Gyula önkormányzatai sorakoztak fel. Az egykori Népszabadság szerint Vantaráék egy igazi nagykutya, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter támogatását is élvezik.

A Dareh nevű szervezeten kaptak össze a fideszesek, ami a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás rövidítése. A Dareh felügyelete azért fontos, mert ez fogja működtetni a térségi hulladékgazdálkodást, méghozzá elképesztő pénzekért, amit az EU-tól várnak. Kétszer 15 milliárd forintról van szó.

A Simonkáékkal szemben állók szerint a Darehen keresztül ellenőrizhetetlenül folynak ki pénzek. Gyula fideszes polgármestere, Görgényi Ernő például a Dareh által alapított Bázis Zrt. egy júniusi közgyűlésén azon akadt ki, hogy szerinte a Bázis közbeszerzései "nélkülözik a törvényes alapokat", soha nincs egyeztetés, az önkormányzatoknak pedig "biankó csekket" kellene megszavazniuk. A szemétpénzből tehát több érdekkör is részesedni akar. Az elégedetlenkedő önkormányzatok ki is léptek a Darehből.

A Lázár Jánoshoz kötődő Hódmezővásárhely is kilépett a társulásból. Ez pedig magyarázatot adhat arra is, miért mernek a gyulaiak most már nyíltan szembemenni Simonkával.

A Békés megyei példa ragadós lehet, ugyanis folyamatos alakul a hulladékfeldolgozás rendszere, és az ehhez társított pénzek helyi fideszes érdekcsoportotokat hozhatnak "lázba". Weingartner Balázs, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója november végén Szombathelyen jelentette be, hogy április elsejéig létrejönnek azok a regionális szolgáltatók, amelyek méretüknél és lehetőségeiknél fogva jobban megfelelnek mind az uniós, mind pedig a hazai hulladékgazdálkodási követelményeknek.

Uniós ügyek, nemzeti és közösségi érdekek

Orbán Viktor úgy utazott el az Európai Unió csúcsértekezletére, hogy saját nyilatkozatai és a kormánypárti sajtó is „élet-halál harcot” vetített előre. Azt hangsúlyozták, meg fogja akadályozni a kötelező betelepítési kvóták elfogadását, és meg fogja védeni a rezsicsökkentést az uniós intézmények támadásával szemben. Látszólag győztesen tért haza, mert nem született döntés sem a kvótákról, sem a rezsicsökkentésről. Már csak azért sem, mert ez a két kérdés eleve nem is szerepelt a csúcs napirendjén. Ezt Orbán Viktornak már az indulás előtt is tudnia kellett. A harcias nyilatkozatok csupán a hazai közvéleménynek szóltak, megalapozták a "győztes" kormányfő diadalmas hazatérését.

Nézzük a kvóták ügyét. Több mint egy éve született döntés arról, hogy a korábban Olaszországba és Görögországba bejutott százezrek közül azokat, akik valóban életük, szabadságuk, emberi méltóságuk megóvása céljából menekültek Európába, elosszák az uniós tagállamok között. Nem valamiféle "kényszerbetelepítésről" van szó, hanem a befogadásukkal járó terhek igazságos és méltányos megosztásáról. A 160 ezer főből Magyarországnak 1294 főt kellene befogadnia. Ennek visszautasítása érdekében folytatott csaknem 20 milliárd forintba kerülő gyűlöletkampányt és szervezett népszavazást az Orbán-kormány. Idehaza és Brüsszelben is arra hivatkoznak, hogy több mint 3 millió választópolgár elutasító szavazatát a kormány nem hagyhatja figyelmen kívül. Joggal kérdezhetjük, hogy viszont annak a több mint 5 milliónak a véleményét, aki nem támogatta a kormány elutasító álláspontját, figyelmen kívül lehet-e hagyni?

Méltányos-e az, hogy Magyarország, amely a 2004-es csatlakozása óta az egyik legtöbb uniós támogatást kapó tagállam, kivonja magát a közös teherviselésből. Az is nehezen magyarázható, hogy az az Orbán Viktor utasítja el akár egyetlen muzulmán menekült befogadását is, aki tavaly nyáron a muzulmán többségű Kazahsztán fővárosában úgy nyilatkozott, hogy ő ott, Asztanában otthonosabban érzi magát, mint Brüsszelben, ami viszont egy keresztény ország fővárosa. Az is köztudott, hogy immár csaknem 20 ezer letelepedési kötvényt vásárló arab, kínai és más országokból érkezőt, köztük sok ezer muzulmán vallásút is befogadott a kormány, noha ebből nem az ország, csak az abban érdekelt Fidesz-közeli üzleti körök húznak hasznot.

A kvótáról szóló döntést az uniós szabályoknak megfelelően az Igazság- és Belügyminiszterek Tanácsa hozta, az előírt minősített többséggel. Az ilyen döntéseket kellő támogatottság hiányában el lehet utasítani, de nem lehet megvétózni. Megvétózni csak olyan döntéseket lehet, akár egyetlen szavazattal is, amelyek a szabályok szerint egyhangú támogatást igényelnek. A menekültek befogadása nem ilyen ügy, ezért tisztességtelen a vétó emlegetésével a hazai és a nemzetközi közvéleményt folyamatosan félrevezetni.

Ahogy a kötelező kvóta, úgy a rezsicsökkentés ügye sem szerepelt a csúcs napirendjén. Abban valóban van vita az Európai Bizottság és Magyarország kormánya között, hogy az áramszolgáltatási díj egy kis részét kitevő rendszerhasználati díjat hogyan lehet csökkenteni. A magyar kormány ezt kormányzati döntéssel, míg az Európai Bizottság piaci eszközökkel tartja kívánatosnak. De ez egyébként is csak kis része a rezsiköltségeknek. Az Európai Unió az energiatakarékosságot, így a fogyasztás csökkentését a hőszigetelés támogatásával kívánja megoldani.

A csúcs napirendjén szerepelt az Ukrajnával szemben tett orosz lépéseket, így a Krím-félsziget katonai erővel történő elfoglalását megtorló és a hasonlóktól Putyin elnököt visszatartó szankciók meghosszabbítása. A most született döntés szerint ezek 2017 közepéig mindenképpen életben maradnak. Ebben Orbán Viktor ezért nem hirdetheti ki saját győzelmét, mert eddig is a szankciók ellenzői közé tartozott.

Néhány kérdésben történt némi előrelépés a csúcstalálkozón. Egyetértés volt az Európai Unió külső határainak közös védelmével, a menekültpolitika jobb összehangolásával, a korábban vállalt kötelezettségek maradéktalan teljesítésével, vagyis a közös lépésekkel. Ennek dicsőségét viszont azért nem tudja Orbán Viktor learatni, mert kezdettől a közös megoldások ellen, a nemzeti megoldásokért szállt síkra.

Jogosnak tűnik a kérdés: miért baj az, ha egy kormányfő saját országának nemzeti érdekeit helyezi előtérbe? Ez valóban nem baj. Csak akkor, ha az adott kérdésben a nemzeti érdek érvényesítése a közösség egészének érdekeit veszélyezteti. A menekültválság ugyanis nem egy-két ország nemzeti ügye, hanem az egész Európai Unióé. Egyetlen tagállam sem tudja a válságot egyedül, mások rovására megoldani. Emlékezzünk csak: Orbán Viktor a válság kezdetétől a közös megoldások ellen, az egyedi, nemzeti megoldások mellett érvelt. Magyarország nemzeti érdekeire hivatkozva döntött a kerítés megépítéséről is, ami nem megoldotta, csupán más országok felé terelte a problémát, azaz a menekültek áradatát. Az ilyen magatartást minősítette a kormányfők többsége önzőnek. Az Európai Unió, azaz a közösség érdekeit az szolgálta volna igazán, ha kezdettől valamennyi tagállam a gondosan ellenőrzött és csak a tényleges menekülteket beengedő, vagy átengedő beléptetést, továbbá a menekültek hosszútávra szóló integrálását támogatta volna.

Orbán Viktor a kormányfők nagy többségével ellentétben a válság kezdete óta egyenlőségjelet tett a tényleges menekültek, a gazdasági bevándorlók és a terroristák között. Az első csoportba tartozókat az ENSZ és az EU normáival összhangban valamennyi országnak be kell fogadnia. A második csoportba tartozókat azokban az országokban, ahol erre igény van, be lehet engedni, de ez nem kötelező. A terrorveszélyt jelentőket ki kell szűrni, belépésüket meg kell akadályozni.

Ne felejtsük el, hogy az Európai Unió egyetlen országot sem kényszerített a csatlakozásra. Hazánk is maga kérte, még az Antall-kormány idején, valamennyi parlamenti párt egyetértésével a csatlakozást, ami 2004. május 1-jén meg is történt. A tagságunknak köszönhető a felzárkózásunkat segítő, sok ezer milliárd eurós támogatás, és számos más előny. De az uniós tagság kötelezettségekkel is jár. Orbán Viktor gyakran mondja, hogy csak erős tagállamok biztosíthatják az Európai Unió erejét. Ez igaz, de csak akkor, ha az erős tagállamok nem gyengíteni, hanem erősíteni igyekeznek a közösséget.

Uniós ügyek, nemzeti és közösségi érdekek

Orbán Viktor úgy utazott el az Európai Unió csúcsértekezletére, hogy saját nyilatkozatai és a kormánypárti sajtó is „élet-halál harcot” vetített előre. Azt hangsúlyozták, meg fogja akadályozni a kötelező betelepítési kvóták elfogadását, és meg fogja védeni a rezsicsökkentést az uniós intézmények támadásával szemben. Látszólag győztesen tért haza, mert nem született döntés sem a kvótákról, sem a rezsicsökkentésről. Már csak azért sem, mert ez a két kérdés eleve nem is szerepelt a csúcs napirendjén. Ezt Orbán Viktornak már az indulás előtt is tudnia kellett. A harcias nyilatkozatok csupán a hazai közvéleménynek szóltak, megalapozták a "győztes" kormányfő diadalmas hazatérését.

Nézzük a kvóták ügyét. Több mint egy éve született döntés arról, hogy a korábban Olaszországba és Görögországba bejutott százezrek közül azokat, akik valóban életük, szabadságuk, emberi méltóságuk megóvása céljából menekültek Európába, elosszák az uniós tagállamok között. Nem valamiféle "kényszerbetelepítésről" van szó, hanem a befogadásukkal járó terhek igazságos és méltányos megosztásáról. A 160 ezer főből Magyarországnak 1294 főt kellene befogadnia. Ennek visszautasítása érdekében folytatott csaknem 20 milliárd forintba kerülő gyűlöletkampányt és szervezett népszavazást az Orbán-kormány. Idehaza és Brüsszelben is arra hivatkoznak, hogy több mint 3 millió választópolgár elutasító szavazatát a kormány nem hagyhatja figyelmen kívül. Joggal kérdezhetjük, hogy viszont annak a több mint 5 milliónak a véleményét, aki nem támogatta a kormány elutasító álláspontját, figyelmen kívül lehet-e hagyni?

Méltányos-e az, hogy Magyarország, amely a 2004-es csatlakozása óta az egyik legtöbb uniós támogatást kapó tagállam, kivonja magát a közös teherviselésből. Az is nehezen magyarázható, hogy az az Orbán Viktor utasítja el akár egyetlen muzulmán menekült befogadását is, aki tavaly nyáron a muzulmán többségű Kazahsztán fővárosában úgy nyilatkozott, hogy ő ott, Asztanában otthonosabban érzi magát, mint Brüsszelben, ami viszont egy keresztény ország fővárosa. Az is köztudott, hogy immár csaknem 20 ezer letelepedési kötvényt vásárló arab, kínai és más országokból érkezőt, köztük sok ezer muzulmán vallásút is befogadott a kormány, noha ebből nem az ország, csak az abban érdekelt Fidesz-közeli üzleti körök húznak hasznot.

A kvótáról szóló döntést az uniós szabályoknak megfelelően az Igazság- és Belügyminiszterek Tanácsa hozta, az előírt minősített többséggel. Az ilyen döntéseket kellő támogatottság hiányában el lehet utasítani, de nem lehet megvétózni. Megvétózni csak olyan döntéseket lehet, akár egyetlen szavazattal is, amelyek a szabályok szerint egyhangú támogatást igényelnek. A menekültek befogadása nem ilyen ügy, ezért tisztességtelen a vétó emlegetésével a hazai és a nemzetközi közvéleményt folyamatosan félrevezetni.

Ahogy a kötelező kvóta, úgy a rezsicsökkentés ügye sem szerepelt a csúcs napirendjén. Abban valóban van vita az Európai Bizottság és Magyarország kormánya között, hogy az áramszolgáltatási díj egy kis részét kitevő rendszerhasználati díjat hogyan lehet csökkenteni. A magyar kormány ezt kormányzati döntéssel, míg az Európai Bizottság piaci eszközökkel tartja kívánatosnak. De ez egyébként is csak kis része a rezsiköltségeknek. Az Európai Unió az energiatakarékosságot, így a fogyasztás csökkentését a hőszigetelés támogatásával kívánja megoldani.

A csúcs napirendjén szerepelt az Ukrajnával szemben tett orosz lépéseket, így a Krím-félsziget katonai erővel történő elfoglalását megtorló és a hasonlóktól Putyin elnököt visszatartó szankciók meghosszabbítása. A most született döntés szerint ezek 2017 közepéig mindenképpen életben maradnak. Ebben Orbán Viktor ezért nem hirdetheti ki saját győzelmét, mert eddig is a szankciók ellenzői közé tartozott.

Néhány kérdésben történt némi előrelépés a csúcstalálkozón. Egyetértés volt az Európai Unió külső határainak közös védelmével, a menekültpolitika jobb összehangolásával, a korábban vállalt kötelezettségek maradéktalan teljesítésével, vagyis a közös lépésekkel. Ennek dicsőségét viszont azért nem tudja Orbán Viktor learatni, mert kezdettől a közös megoldások ellen, a nemzeti megoldásokért szállt síkra.

Jogosnak tűnik a kérdés: miért baj az, ha egy kormányfő saját országának nemzeti érdekeit helyezi előtérbe? Ez valóban nem baj. Csak akkor, ha az adott kérdésben a nemzeti érdek érvényesítése a közösség egészének érdekeit veszélyezteti. A menekültválság ugyanis nem egy-két ország nemzeti ügye, hanem az egész Európai Unióé. Egyetlen tagállam sem tudja a válságot egyedül, mások rovására megoldani. Emlékezzünk csak: Orbán Viktor a válság kezdetétől a közös megoldások ellen, az egyedi, nemzeti megoldások mellett érvelt. Magyarország nemzeti érdekeire hivatkozva döntött a kerítés megépítéséről is, ami nem megoldotta, csupán más országok felé terelte a problémát, azaz a menekültek áradatát. Az ilyen magatartást minősítette a kormányfők többsége önzőnek. Az Európai Unió, azaz a közösség érdekeit az szolgálta volna igazán, ha kezdettől valamennyi tagállam a gondosan ellenőrzött és csak a tényleges menekülteket beengedő, vagy átengedő beléptetést, továbbá a menekültek hosszútávra szóló integrálását támogatta volna.

Orbán Viktor a kormányfők nagy többségével ellentétben a válság kezdete óta egyenlőségjelet tett a tényleges menekültek, a gazdasági bevándorlók és a terroristák között. Az első csoportba tartozókat az ENSZ és az EU normáival összhangban valamennyi országnak be kell fogadnia. A második csoportba tartozókat azokban az országokban, ahol erre igény van, be lehet engedni, de ez nem kötelező. A terrorveszélyt jelentőket ki kell szűrni, belépésüket meg kell akadályozni.

Ne felejtsük el, hogy az Európai Unió egyetlen országot sem kényszerített a csatlakozásra. Hazánk is maga kérte, még az Antall-kormány idején, valamennyi parlamenti párt egyetértésével a csatlakozást, ami 2004. május 1-jén meg is történt. A tagságunknak köszönhető a felzárkózásunkat segítő, sok ezer milliárd eurós támogatás, és számos más előny. De az uniós tagság kötelezettségekkel is jár. Orbán Viktor gyakran mondja, hogy csak erős tagállamok biztosíthatják az Európai Unió erejét. Ez igaz, de csak akkor, ha az erős tagállamok nem gyengíteni, hanem erősíteni igyekeznek a közösséget.