Nyolc ember halt meg alkoholmérgezés miatt

Nyolc ember életét vesztette, további kilenc pedig kórházi ápolásra szorult rossz minőségű alkohol fogyasztása miatt vasárnapra virradóra Irkutszkban.

Az irkutszki városi klinikai kórház tájékoztatása szerint az áldozatok közül öten kómában vannak, állapotuk rendkívül súlyos. A tragédia ügyében elvégzett előzetes vizsgálat eredménye szerint az áldozatok egy Bojarisnyik (galagonya) elnevezésű, szesztartalmú kozmetikai készítményből fogyasztottak.

Szerző

Az olyanokat, mint te, angyalok szöktetik - Elhunyt Megyesi Gusztáv

Publikálás dátuma
2016.12.18. 14:49
Népszava fotó
Hosszan tartó, türelemmel és méltósággal viselt súlyos betegség után, 66 éves korában elhunyt Megyesi Gusztáv újságíró, publicista. Egy év megszakítással 31 évig volt az Élet és Irodalom munkatársa, 1992-1993-ban főszerkesztője. „Ha van ÉS-stílus és szemlélet, akkor Megyesi annak egyik világra nyitott, szociálisan érzékeny, legmarkánsabb képviselője volt” – írja a hetilap. Volt a Holmi szerkesztő-bizottsági tagja, publikált a régi Magyar Hírlapban és megszűntetéséig a Népszabadságban, a Hócipőben. Több kötete jelent meg. Munkásságát szakmai díjak sorával ismerték el. Megyesi Gusztávot az ÉS saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Guszti

Nem én írom ezeket a sorokat. Nem én kapirgálom itt egymás után a betűket, hanem mindannyian, páran, akik még megmaradtunk élők és holtak, akik akkor is tudnak nagyokat hallgatni egymás társaságában, ha sosem látták, nem is ismerik, mégis kedvelik a másikat, a másik társaságát, mert gondolnak valamit a világról, életről, halálról. Szeretnek beszélgetni a másikkal, mert az úgy tud mondani valamit, ahogyan más nem. Amint te is tudtál. Sosem beszéltél nagy dolgokról. Lehajoltál az apróságokhoz, amiket más észre sem vesz, hogy azokat nézegesd és felfedezd bennük a mindent. Azt a mindent, amit mások nagyképű lendülettel mindhiába keresgélnek.

Nem lehetett tanulni tőled, mert amit te tudtál, nem lehetett eltanulni. Szemet, kíváncsiságot, ironikus kérdőjelet nem lehet valakitől ellesni, de még csak ajándékba sem adni-kapni. Azzal születni kell. Szerencsés csillagzat alatt, Isten tenyeréből lehet épp ilyenné teremtődni. Ismerek ritka olyant, aki képes fonákjáról látni a világot, de olyat rajtad kívül nem ismerek, aki oda-vissza tudja forgatni a hétköznapot színéről a visszájára és aztán onnan is tovább, és tovább, hirtelen felrepítve a magasba. Amíg a sárból feltekintve meg nem jelenik szemünk előtt a hatalmas abszurd, amely úgy uralkodik rajtunk, hogy észre sem vesszük.

Írtál. Megállás nélkül, fejben és kézzel, hogy hajnalban ne zavard a kórtermes szomszédokat a gép kotyogásával. Írtál az utolsó percig, hogy aztán – most - ránk hagyd az egészet. Nem fog sikerülni. Úgy már soha, senkinek, ahogy neked. Bogozgathatjuk bármily aprólékossággal ezt az összegabalyodott madzag-Magyarországot. Csak csomót látunk csomó hátán, a tekeredés rendjét nehéz olvasni nélküled. A felismerés egyszerűségének meglepő öröme elveszett. Az ajándékba kapott könnyed ráébredés helyett csak a káromkodós késragadás marad.

Legutóbbi – első és utolsó nyilvánosságnak szánt – találkozásunkon esőről beszéltem neked. Meg rejtekükből aszfaltra űzött csigákról, akiket óvatosan kerülgetek. Te meg könnyed eleganciával és mély megértéssel lebegtél fölöttük, onnan tekintettél le az egytalpúakra, nagyon el kellett mélyülnöm az arcodban, ha fel akartam fedezni a kemény erőfeszítést e könnyedség mögött.

Aztán, látod, csak nem sikerült az utolsó szökkenés. Megreccsent valami. Valaki kézen fogva elszöktetett valahová. Tudom, az olyanokat, mint te, angyalok szöktetik. Te pedig itt felejtettél bennünket megbocsáthatatlanul. Másfél flekkek mindenségei úgy még sohasem hiányoztak, mint ezután fognak.

Szerző

Az olyanokat, mint te, angyalok szöktetik - Elhunyt Megyesi Gusztáv

Publikálás dátuma
2016.12.18. 14:49
Népszava fotó
Hosszan tartó, türelemmel és méltósággal viselt súlyos betegség után, 66 éves korában elhunyt Megyesi Gusztáv újságíró, publicista. Egy év megszakítással 31 évig volt az Élet és Irodalom munkatársa, 1992-1993-ban főszerkesztője. „Ha van ÉS-stílus és szemlélet, akkor Megyesi annak egyik világra nyitott, szociálisan érzékeny, legmarkánsabb képviselője volt” – írja a hetilap. Volt a Holmi szerkesztő-bizottsági tagja, publikált a régi Magyar Hírlapban és megszűntetéséig a Népszabadságban, a Hócipőben. Több kötete jelent meg. Munkásságát szakmai díjak sorával ismerték el. Megyesi Gusztávot az ÉS saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Guszti

Nem én írom ezeket a sorokat. Nem én kapirgálom itt egymás után a betűket, hanem mindannyian, páran, akik még megmaradtunk élők és holtak, akik akkor is tudnak nagyokat hallgatni egymás társaságában, ha sosem látták, nem is ismerik, mégis kedvelik a másikat, a másik társaságát, mert gondolnak valamit a világról, életről, halálról. Szeretnek beszélgetni a másikkal, mert az úgy tud mondani valamit, ahogyan más nem. Amint te is tudtál. Sosem beszéltél nagy dolgokról. Lehajoltál az apróságokhoz, amiket más észre sem vesz, hogy azokat nézegesd és felfedezd bennük a mindent. Azt a mindent, amit mások nagyképű lendülettel mindhiába keresgélnek.

Nem lehetett tanulni tőled, mert amit te tudtál, nem lehetett eltanulni. Szemet, kíváncsiságot, ironikus kérdőjelet nem lehet valakitől ellesni, de még csak ajándékba sem adni-kapni. Azzal születni kell. Szerencsés csillagzat alatt, Isten tenyeréből lehet épp ilyenné teremtődni. Ismerek ritka olyant, aki képes fonákjáról látni a világot, de olyat rajtad kívül nem ismerek, aki oda-vissza tudja forgatni a hétköznapot színéről a visszájára és aztán onnan is tovább, és tovább, hirtelen felrepítve a magasba. Amíg a sárból feltekintve meg nem jelenik szemünk előtt a hatalmas abszurd, amely úgy uralkodik rajtunk, hogy észre sem vesszük.

Írtál. Megállás nélkül, fejben és kézzel, hogy hajnalban ne zavard a kórtermes szomszédokat a gép kotyogásával. Írtál az utolsó percig, hogy aztán – most - ránk hagyd az egészet. Nem fog sikerülni. Úgy már soha, senkinek, ahogy neked. Bogozgathatjuk bármily aprólékossággal ezt az összegabalyodott madzag-Magyarországot. Csak csomót látunk csomó hátán, a tekeredés rendjét nehéz olvasni nélküled. A felismerés egyszerűségének meglepő öröme elveszett. Az ajándékba kapott könnyed ráébredés helyett csak a káromkodós késragadás marad.

Legutóbbi – első és utolsó nyilvánosságnak szánt – találkozásunkon esőről beszéltem neked. Meg rejtekükből aszfaltra űzött csigákról, akiket óvatosan kerülgetek. Te meg könnyed eleganciával és mély megértéssel lebegtél fölöttük, onnan tekintettél le az egytalpúakra, nagyon el kellett mélyülnöm az arcodban, ha fel akartam fedezni a kemény erőfeszítést e könnyedség mögött.

Aztán, látod, csak nem sikerült az utolsó szökkenés. Megreccsent valami. Valaki kézen fogva elszöktetett valahová. Tudom, az olyanokat, mint te, angyalok szöktetik. Te pedig itt felejtettél bennünket megbocsáthatatlanul. Másfél flekkek mindenségei úgy még sohasem hiányoztak, mint ezután fognak.

Szerző