Az év vége, illetve az új esztendő eljövetele - ugyanúgy, talán csak felfokozottabban ahogy minden nap, amikor az ember örömmel észleli, hogy nem hagyták cserben az égiek, és a világosság ismét elűzi a sötétséget - mindig előhozza a reményt. Hogy az új nap, pláne az új év új lehetőséget is jelent; jobbá lenni magunknak és jobbá lenni a világnak. Legalább a következő kijózanodásig remélni, sőt bízni benne, hogy az óév búcsúztatásakor a hangoskodással sikerült elűzni a gonoszt, még akkor is, ha belénkdermed a felismerés, hogy a gonosz éppenséggel mi is lehetünk. Mert nem tettünk eleget, mert beletörődtünk, mert elhittük, hogy ridegszívvel is lehet élni.
Ilyenkor minden telis tele visszatekintésekkel, jókívánságokkal, fogadalmakkal...nem csatlakoznánk, sok már úgyis belőle. Jöjjön inkább Arany János a maga veretes egyszerűségével, a többi legyen mindenki legintimebb magánügye.