„Nagyjából megkétszereződött az egyházi jelenlét a köznevelésben, amióta az Orbán-kormány átvette az ország irányítását a bukott baloldaltól” – közölte az egyik kormánypárti napilappal Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. A lap szerint a kereszténydemokrata politikus azt is leszögezte: „világnézeti semlegesség egyébként sem létezik. Ezzel szemben létezik a liberális véleménydiktatúra, amely képtelen tolerálni az eltérő nézeteket, és a sokszínűségről szóló hangzatos frázisai dacára valójában a célja nem sokban különbözik a kommunizmus társadalmi programjától: egyneműsítést, uniformizálást akar… A társadalmi felfogásunk alapja a magyarság – és tágabb értelemben Európa gyökereinek – megerősítése. A balliberális oldal ezzel szemben a gyökerek gyengítésén, elvágásán dolgozik.”
Az államtitkár úr adatai pontosak. Különösen komoly pozíciókat szerzett az egyház a gimnáziumok terén. Ha azt nézzük, hogy régebben milyen kiemelkedően jó eredményeket értek el matematikából vagy fizikából például a budapesti piaristáknál, a szentendrei ferenceseknél vagy a pápai és sárospataki református gimnáziumokban, akkor ennek örülni lehet. Hiteles mérések híján ma képtelenség megítélni, a hatalmas expanzión átesett egyházi középiskoláztatás tartja-e ezt a színvonalat, de akár tartja, akár nem, súlyosan problematikus, ha egy ország értelmiségképzési rendszerében az ideológiailag nem semleges oktatás részaránya ilyen drámai mértékben megnő.
Természetesen az is ijesztő volna, ha másfajta ideológiai befolyás alatt álló iskolák szereztek volna ilyen nagy teret egy szekuláris állam oktatásügyében. Ha a sztálinista elfogultságokat, a szovjetunióbeli harmincas, vagy a magyarországi ötvenes évek borzalmas primitívségeit, leegyszerűsítő, tudománytalan nézeteit próbálná valamilyen oktatási intézmény a még önálló véleményalkotásra csak korlátozottan képes tizenéves diákok elméjébe sulykolni, az ellen is tiltakozni kellene, mint ahogyan más „szörny-államok” ideológiai manipuláló kísérletei ellen is szót kellene emelni.
Az egyházi iskolákban ilyesmiről nincs szó, a zsidó-keresztény etika, amely tevékenységük eszmei alapja, ezt ki is zárja, ezért működésük hasznos és kívánatos, sőt, a liberális államfelfogás azt diktálja mindannyiunknak, hogy olyan iskolát szolgáltasson az állam az állampolgárainak, amilyent azok akarnak. Ha egyházit akarnak, kapják azt – de némi megszorításokkal. Például: egy közoktatási intézményben, finanszírozza azt akár egyház, akár alapítvány vagy az állam –, ragaszkodni kell a világnézeti semlegesség követelményéhez.
Államtitkár úr szerint viszont ilyesmi nem létezik. Abban tökéletesen igaza van, ilyesmi csakugyan nem létezik, csak az a kérdés hogy hol nem. Nem létezik a gondolkodásban, sem az ön gondolkodásában, kedves olvasó, sem pedig az államtitkáréban. Az ember vagy hisz Istenben, vagy nem, harmadik variáció nincs, de mivel sem Isten létére, sem pedig a nemlétére sincs meggyőző tudományos bizonyíték, itt olyan világnézeti kérdésről van szó, amiben az iskola nem dönthet. Ezért igaz ugyan, hogy sem én, sem ön, tisztelt olvasó, sem az államtitkár nem semleges világnézetileg, de ugyanezen okból az oktatásnak annak kell lennie. Nem taníthatjuk sem azt, hogy van Isten, sem azt, hogy nincs, mert csak tudományosan bizonyított tényeket taníthatunk. Ilyen tény például az, hogy mit gondolt erről a kérdésről Aquinói Tamás, Luther Márton vagy Marx Károly. Ezt taníthatjuk, sőt kell is tanítanunk, de állást nem foglalhatunk, mert a tanár nem a saját hitét tanítja, hanem a tudomány aktuális álláspontját.
Miről szól a liberális demokrácia? Miért nélkülözhetetelenül fontos a liberális demokrácia egy modern társadalomban? Például az ilyen látszatra szőrszálhasogatásnak tűnő kérdések miatt, mégpedig azért, mert a módszernek, a példának óriási a nevelő ereje, és nekünk nem a hitre kell a gyerekeket nevelni, hanem a kritikus gondolkodásra. Ha megfosztjuk őket az önálló véleményalkotás képességétől, akkor kiszolgáltatjuk őket a hatalomnak, például olyannak, amelyet az államtitkár jogosan bírál: annak a sztálinizmusnak, amely uniformizálni akart. Tegyük hozzá, hogy ami a gondolatszabadságtól való megfosztást illeti, ebben az ügyben ma talán nem éppen a sztálinizmus a legfenyegetőbb veszély.
A szekularizáció, az állam és egyház szétválasztása a felvilágosodás óta a polgári demokrácia egyik alapja. Egy állami hivatalnok, az EMMI államtitkára, legyen a személyes hite bármi, amit természetesen tisztelünk, mint közhivatalnok csak a szekularizáció eszméjét képviselheti, hiszen ha nem ezt teszi, akkor nem a polgári demokráciáért, hanem valamilyen kollektivista államért dolgozik, márpedig szavaiból az tűnik ki, ő sem kedveli a diktatúrákat.
Ami pedig azt illeti, hogy ki milyen gyökereket akar erősíteni, illetve elvágni: hát erről fogalmam sincs. Gondolom, a normális emberek azokat a gyökereket akarják erősíteni, amelyek bennünket a demokráciához kötnek, azokat pedig, amelyek egy diktatúra újravirágzását hozzák, csakugyan el szeretnék vágni. Szeretettel várnám az államtitkár urat egy ilyen gyökérvágó munkához, nagyon remélem, minél hamarabb csatlakozik, mert sok a tennivaló.