Vitriol, nagypapába mártva

Az új esztendő reggelén készülődtem, hogy 2017. első tárcáját megírjam. Vitriolosat, ahogyan kell, pellengérre tűzve az éppen esedékes ostobaságokat. Végtelenül fölbosszantott például az is, hogy a múlt héten megírtam: a helyi Troppauer Hümér szétverte a budakeszi kultúrházat, mert művészetét a lakosság – szerinte - nem értékelte kellőképpen. Mérges azért lettem kissé, mert két nappal később a bulvár felkapta a hírt. Nevenincs újdondászok saját nevük és fényképük(!) alatt lényegében szó szerint - ahol meg nem, ott pár hibával feljvítva – közölték le a cikket.

Félreértés ne essék, nem sajnálom az ifjú kollégáktól, hogy teljesítményükbe beszámíthatják a lopott szöveget - az úttörő ahol tud, segít. Meg aztán olyan jó is lehet arcképünket viszontlátni más munkája fölött. Ugye, Oláh Gellért, 888.hu? Ugye, Garamvölgyi Flóra, Blikk, meg a többiek?

Emígy füstölögtem magamban, amikor derült égből jött a telefon. Amitől önérzetes, magát fiatalosnak képzelő szerzőből egy perc alatt öregember lettem és azt mondtam, jöjjön mindenki cikket lopni békével.

Tudniillik az újévi hír arról szólt, hogy rövidesen úgynevezett após leszek. És, ami ebből egyenesen következik: hamarosan nagypapa. Mármost aki volt már majdnem após és majdnem nagypapa, nyilván sejtheti, hogy ezzel vége az elhúzódó kamaszkornak. Föl kéne venni valami nagy életbölcsességekkel teli új modort, komoly arccal mutatni intő ujjunkat és egyengetni a fiatalok útját.

Node mondja már meg valaki, hogy 54 évesen – pláne, ha nincs útépítő cégünk az állam közelében – miképpen kell kidöngölni az ifjak ösvényét!

Még nem voltam sem majdnem após. Azt szokták mondani, hogy igazán akkor lesz valaki felnőtt, ha – bármely életkorában - elveszíti a szüleit. Édesanyám még erőben él, úgyhogy nagykorúnak eszerint csak félig vagyok mondható. De tessék elárulni, hogyan lesz valaki após, nagypapa, ha csak félig nőtt fel. Sőt a kérdés úgy is előjön, hogy hogyan lesz valaki apa, ha a közismeret szerint még nagyon is kiskorú. Márpedig, ha hirtelen apósszerűséggé változik, valamikor e problémacsokron is át kelhetett haladnia.

Mindannyiunk standard élménye a feszengés, amikor – lehetőleg számunkra fontos emberek előtt - arról beszélnek koros hozzátartozóink, hogy milyen aranyos is voltál kiskorodban, amikor a fejedre tetted a bilit, emlékszel...?

Erre most itt állunk, fejünkön az egykori virtuális bilivel és fogalmunk sincs, hogyan hozzuk zavarba mi is bilis múltú lemenőinket.

Itt és most 2017. első napján nem is igen tudok mit mondani, csak annyit, hogy addig jó, amíg a hozzánk tartozók köztünk vannak, emlékeznek holmi éjjeliedényekre, csínyekre, butaságokra, cukiságokra. Amiket mi követtünk el és amikre rajtuk kívül nem emlékszik már senki. Hogy ebben az esztendőben is maradjanak köztünk, maradjunk egymás közt, jóban, de leginkább a rosszban is. A mi korosztályunk már többször találkozik temetésen, mint lakodalomban. Utóbbira persze azért (is) nem hívnak, mert a pénzecske véges, a temető meg nagy, ott mindenki ingyen elfér arra a fél órára. Legyen békesség, ahol a magamfajta is egyszer jó nagypapa lehet.

Ezt is leközölhetik a bulvárok, azt se bánom, ha saját nevükön.

Szerző
2017.01.02 07:00

Kockajáték

A dél-karolinai kisváros, Charleston gettójában nyáresténként tereferélnek az asszonyok a Harcsa utcában, a férfiak kockajátékot űznek. A szerencsejátékosok hiszik, egy nagy dobással mindent megnyerhetnek, de akadnak olyanok is, akiknek álca a játék, inkább Sporting Life-ot, a kábítószerdílert várják. George Gershwin 1935-ös operája, a Porgy és Bess eredetileg ezzel az eleven képpel indul, és aztán egy olyan történetet mesél el slágerekben, hogy mű a XX. század egyik legjobb operájaként a Carmen magasságába emelkedik.
Gershwin darabja 1970-ben érkezett Budapestre, játszották az Erkelben és a Szegedi Szabadtéri Játékokon is, mindenütt nagy sikerrel. Majd 1983-ban a darab bemutatását ahhoz a kitételhez kötötték a szövegíró, Ira Gershwin végakarata szerint, hogy a szerepeket afroamerikaiak énekeljék. Az elvárás nem előzmény nélküli: George Gershwin sem rajongott az ötletért, hogy az egyik első hangosfilm, Az éneklő bolond sztárja, Al Jolson, aki feketére festett arccal játszott afroamerikait az 1920-as évek végén, bekerülhessen a darabba.
A Porgy és Bess tavaly négy előadás erejéig újra az Erkelben volt látható. A bemutató több szempontból is nagy dobásnak bizonyult, és nem hiányzott a fekete arcfesték Almási-Tóth András rendezéséből. A sikert beárnyékolta, hogy a magyar intézmény kitétel nélküli szerződést kötött az amerikai jogkezelővel, így mindenütt jeleznie kellett: az előadás ellentétes a mű színrevitelének követelményeivel. 
A tervek szerint két hét múlva újra bemutatnák itt a darabot, ám egyelőre játszási engedély nincs. Hasonló helyzet nyilván nem példa nélküli, ám egy kiemelt nemzeti intézmény szempontjából ez hazárdjátéknak tűnik. Főként, hogy az Operaház főigazgatója a vitatható „all black cast” szabályt rasszistának titulálta, nem érezvén a szavak súlyát.
2019.03.23 09:22
Frissítve: 2019.03.23 16:11

A felfüggesztés hete

Azt állította Gulyás Gergely miniszter (az Európai Néppárt ülése előtti nyilatkozatában az MTI-nek), hogy a Fidesz csak akkor tud a Néppártban maradni, ha nem csupán a párt kizárására, hanem a felfüggesztésére sem kerül sor.
Ezzel szemben a tény az, hogy a Fidesz tagságát felfüggesztették, mégis maradt. A Néppárt honlapján ez a cím olvasható: Fidesz membership suspended after EPP Political Assembly (Felfüggesztették a Fidesz tagságát az Európai Néppárt Politikai Gyűlése után). A többi süket duma süketeknek és vakoknak.
Azt állította Orbán Viktor (Brüsszelben, az Európai Néppárt döntése után), hogy "a magunk részéről… egyoldalúan mi felfüggesztjük jogaink gyakorlását.”
Ezzel szemben a tény az, hogy ilyen nincs és nem is volt. Ha lett volna, akkor a Fidesz egyoldalúan fogja magát, és egyoldalúan kivonul a Néppárt gyűléséről, mondván, hogy felfüggesztettem a tagságomat, viszontlátásra. Ehelyett megegyezett a felfüggesztésben és a vele járó szankciókban a néppárti elnökséggel, majd hozzájárult ahhoz, hogy a tagok ezt megszavazzák. Az eredmény: 190-3. Egyoldalúnak egyébként tényleg egyoldalú.
Azt állította Varga Judit, uniós kapcsolatokért felelős államtitkár (a kormánypárti Mandiner hírportálnak, arra válaszolva, miért is jön majd a néppárti bölcsek tanácsa Budapestre), hogy „évek óta dobálóznak kritikusaink azzal, hogy Magyarországon milyen problémák vannak az európai értékekkel, a bíróságok függetlenségével, az Alkotmánybírósággal, de senki sem jött el hozzánk, hogy valóban meggyőződhessen arról, mi is a helyzet pontosan.”
Ezzel szemben a tény az, hogy például a Velencei Bizottság szakértői rendszeresen jártak ide, és legutóbb például a közigazgatási bíróságok felállításával kapcsolatban adtak ki bíráló állásfoglalást. Az Európai Parlament pedig (több itteni helyzetfelmérés után) többször is határozatban ítélte el – legutóbb a néppárti képviselők többségének a szavazatával – a magyar kormányt a jogállami normák megsértése miatt. Szóval a Néppártnak már a könyökén jön ki Orbán. De még mindig nem megy ki.
Azt állította Orbán Viktor (brüsszeli sajtóértekezletén), hogy „jogállamiság tekintetében se Belgium, se Svédország, se Finnország, se Németország egy fikarcnyival sincs jobb helyzetben, mint Magyarország.”
Ezzel szemben a tény az, hogy egyik nevezett országban sincs a teljes hatalom néhány régi haver kezében, nincs gyakorlatilag leválthatatlan legfőbb ügyész, nem függ a bírósági kinevezések, előmenetelek rendje egyetlen kinevezett baráttól, nem került az Alkotmánybíróság teljes kormányzati fennhatóság alá, nincs totális kormányuralom az állami média fölött, és nem szerezte meg a kormány a magántulajdonban lévő média nagy részét is, nem jutnak a közbeszerzési megbízások Mészárosokhoz és Garancsikhoz, vagyis a kormányfő barátaihoz, nem fejezik le a tudományos életet és az ország egyik legjobb egyetemét, nem éheztetik a menedékkérőket, és nem fenyegetik az állampolgári jogok mellett kiálló civil szervezeteket. Csak úgy, egy szuszra. De volna még két-három szuszra való is.
2019.03.23 09:21
Frissítve: 2019.03.23 09:27