Szilveszterkor olyan fergeteges kollektív tűzijáték kezdődött Budapesten, hogy mellette az augusztus 20-i állami parádé elhomályosult. Több mint egy órán keresztül tartott a ropogás, és nem hiszem, hogy akár Szíriában lett volna ilyen hosszú egybefüggő csatazaj a harcok leghevesebb időszakaiban. Ezeknek a rakétáknak a robbanása óriási mennyiségű oxigént fogyaszt el, előlünk veszi el az amúgy is kevéske tiszta levegőt. Mindenki jogosan örül, hogy sikerült túlélnünk egy évet, ami a polgárháborúk, a terrorcselekmények mellett nem kis kunszt, és a kollektív ünneplés egységbe forrasztotta a hétköznapokon egymással is veszekedő embereit.
Nem lehetne ugyanezt békésebben, csöndesebben, több lélekkel, szívből jövő jó kívánságokkal megtenni? Egy időben még voltak utcabálok, a szomszédok felköszöntötték egymást, ma már ez kiment a szokásból, ehelyett a durrogatás halálra rémíti a kutyákat, hajnalban pedig söprögethetjük a sok patronhüvelyt, és kerülgethetjük a fel nem robbant petárdákat. Csodálom, hogy még nem találták ki a virtuális tűzijátékot. A számítógépen kiválaszthatnánk a tetszés szerinti tűzijáték-programot, s a fejhallgatóval olyan hangerőt állíthatnánk be magunknak, amilyet akarunk, akár mindent 3D-ben is. A privát élményt könnyen megoszthatnánk az ismerőseinkkel, csak a linket kellene elküldeni. Aki hallja, adja át!
