Boldogabb év lehet 2017?

Szívünkből kívántunk boldog új évet rokonainknak, barátainknak, ismerőseinknek, de boldogabb év vár-e ránk? Ebben reménykedünk sok millióan, de évente 120-150 ezer ember hal meg úgy, hogy nem érheti meg élete jobbra fordulását.

Magyarországot "kettétépték" a jelenleg uralkodó hatalomtechnikusok, akik számszerűsíthetően a kisebbség számára az anyagi jobblétet hozták el: 1,4 millióan élvezhetik jövedelmük növekedését, a környezetükbe tartozó családtagok, rokonok, barátok és csókosok további egymillióval növelik az "élvezkedők" létszámát. Újabb egymilliónyian arra várnak, reménykednek, bízva bíznak abban, hogy a hatalomhoz közelebb kerülve jobbra fordulhat az életük. A hatalom csúcsain alig néhány százan trónolnak, ők azok, akik milliárdokat nyúlnak le a közpénzből, az így kisajátított közvagyonból pedig a maguknak megvásárolt média útján elhitetik 5-6 millió emberrel, hogy maradjanak csendben, kisebbségben vannak. És a valóságos többség el is hiszi magáról, hogy tényleg kisebbségben van.

A Fidesz az önmaga személyére szabott alaptörvényével kivetette az alkotmány bástyái közül a valóságos többséget, és megkezdték az 1848. március 15-e előtti feudális állapotok restaurációját. Egyelőre beérik a Horthy korszak újjáélesztésével, de dolgoznak a múlt kiterjesztésével, akár visszaható hatállyal is: sáncok védik a gazdagok, a hatalmasok, a kivételezettek és családjaik jogait, a sáncon kívül rekesztetteknek nem jut semmi az európaiságból, a biztonságból, a jobb megélhetés reményéből, a kultúrából, a társadalmi mobilitásból.

A Fidesz a szolgaság új társadalmi csoportjait hozza létre. A szolgákat differenciálják: vannak úri szolgák (komornyikok, testőrök), szexszolgák (barátnők), brókerek (pénzváltók és csalók), masszőrök, szépségápolók... Az országgyűlési képviselők és médiasenkik, az itthon maradt egyetemi tanárok és orvosok, a pedagógusok, a színészek a szolgák felső rétegbe tartoznak; a takarítók, a szakápolók, a pincérek, a mosogatók, a portások, a biztonsági őrök az alsóbb rétegekhez. A hivatalosan elismert menekültek csak szemétgyűjtők, a cigányok többsége csak közmunkás lehet.

A Fidesz primitivizálja a bonyolult társadalmi kérdésekre adott válaszokat: fekete-fehér, igen-nem... A szándékoltan leegyszerűsített kérdésekre a média nyomására csak primitív válaszokat fogad el a jelenlegi kormányzat. A szivárvány sokszínűségében feltett emberi kérdésekre jó esetben csak az „Éljen Orbán!” média-válasz jelenik meg a nyilvánosság előtt. Sajnos, a demokratikus ellenzék beleesik ebbe a csapdába. A nyilvánosság széles körében általában nem érzékelhető ellenzéki hangok kakofóniába fulladnak, sőt, egyes ellenzéki politikusok a kormánypolitika "bevásárlási" csapdájába esnek. (Korábban ilyen csak sub rosa, titkosan fordulhatott elő.)

Az általános egzisztenciális függőség rendszerének kialakításával (kormányzati, rendvédelmi és önkormányzati szervezetek, állami és önkormányzati vállalatok, családi-rokoni privát vállalkozások, kedvezményezett multinacionális és kalandor cégek) dolgozói és a félmillió közmunkás szükségszerűen a Fidesz egyenlőre szilárd szavazóbázisa. Az anyagi jobblét reménye és az egzisztenciális függőség kettős bilinccsel köti ugyanazt a szavazóbázist a Fideszhez. A társadalom aktív, jól kereső része, a közhivatalok vezetői és dolgozói saját egzisztenciájuk kockáztatása nélkül nem szavazhatnak a Fidesz ellen. És ki ellensége a saját és családja zsebének?

Primitív kormányzatnak – primitív az ellenzéke is. A kormányzati PR és kampányszakértők milliárdokért találnak ki 3 szavas mondatokat, amelyek ütősek, és hatnak az emberek millióinak érzelmeire. A kampány folyamatosan dübörög, miközben a háttérben titkos belpolitikai kormányzati döntések, és még titkosabb diplomáciai offenzívák folynak a Fidesz külpolitikai bázisának a megteremtésére. Az ellenzék nem tudja fizetni a „kampány-okosokat”, és elhiszi, hogy az embereket csak két-háromszavas szlogenekkel lehet megszólítani. Így aztán minden botcsinálta politikus azt hiszi, hogy két-háromszavas üzenetek tudománya a politika, és mint a tehetségkutató showban – egy kis szerencsével - bárkiből lehet híres politikus, de legalábbis celeb.

A Fidesz és a KDNP megszűnt párt lenni. A hatalomtechnikusok létrehozták azt az állami döntési centrumot, amelyben a hatalmat nem kell megosztani mással, csak saját maguk között. Olyan sáncrendszert alakítottak ki, amely elhárít minden alternatívát: gazdasági, politikai és társadalmi döntéseket csak a sáncon belüliek hozhatnak. A politikai osztály tagjai szakítottak a munkával, a szakmai tudás megszerzésének kínjával, a stratégia készítés és korrigálás szükségességével, a kompromisszumok megkötésének kényszerével. Ezért törekszik a Jobbik és néhány ellenzéki politikus a sáncon belülre kerülni, ezért mondtak le a gazdasági, politikai és társadalmi alternatíva kidolgozásáról és felmutatásáról.

Boldogabb évünk akkor lesz 2017-ben? Talán igen, ha a független (nem kormányzati) civil szervezetek tevékenységét támogatjuk, ha alkalmat teremtünk a demokratikus erőknek, hogy kidolgozzák és felmutathassák gazdasági, politikai és társadalmi elképzeléseiket. Ez az év az utolsó esély - 2018-ban ismét választás lesz....

2017.01.04 07:05

Bartókot Bartókkal a Fesztiválzenekar estjén

Publikálás dátuma
2019.03.22 21:06

Fotó: Budapesti Fesztiválzenekar/Facebook
A Fesztiválzenekar estjén két Bartók is bemutatkozott. A parasztzene rajongó-feldolgozó és az egyéni világú zeneszerző közötti kapcsolódási pontok is világossá váltak.
Néhány éve Eötvös Péter úgy gondolta megoldani azt a problémát, hogy A kékszakállú herceg vára mellett a műsorban kell, hogy legyen valami, hogy komponált egy operát, amely szorosan kapcsolódik Bartók művéhez. A dolog azért nem olyan súlyos, hogy ilyen radikális módon lehessen csak megoldani. Mint a Fesztiválzenekar hangversenyének Várkonyi Tamás által írt, kivételesen hasznos információkat közlő műsorfüzetének egyik képmellékletéből – amelyen az ősbemutató plakátja látható – is tudható, az operaházi, 1918-as ősbemutatón A fából faragott királyfi követte az operát. Most pedig népzenei feldolgozásokat hallottunk előtte, az első részben.
Bartók maga – és ez is tudható a műsorfüzetből – jobban szerette, pontosabbnak tartotta a parasztzene kifejezést a népzenénél, de ez a lényegen nem változtat. Miután népdalok, néptáncok százait gyűjtötte össze ő és Kodály, ki kellett dolgozniuk azokat a műzenei formákat is, amelyek révén az általuk felbecsülhetetlen értékűnek tartott kincs eljuthat a zeneértő városi polgárokhoz. Ilyen volt például az a fajta zenekari feldolgozás, ami a Román népi táncok és a Magyar parasztdalok sajátja, gyakorlatilag egy az egyben hangzanak el a dallamok a kor zenekari stílusában meghangszerelve, és persze a bartóki zsenialitással megfejelve.

Olyan műsort már hallottam – az Óbudai Danubia Zenekar és a Muzsikás együttes játszott –, amelyben a Román népi táncokban szereplő dallamokat eredeti formában hegedű-brácsa-bőgő felállású népiegyüttes mutatta be a feldolgozott változat előtt. Akkor azonban azt kellett gondolnom – a dolog minden jó szándéka ellenére is –, hogy tévedés az eredeti bármilyen hűnek is tűnő másolatát ősforrásként bemutatni. A Fesztiválzenekar variációja annyival tetszett jobban, hogy a „népzenészek” a zenekar tagjai voltak, és utána beültek megfelelő helyükre a zenekarba Bartók művét is eljátszani. Már az eredetit megszólaltató játékukon is érezhető volt ez a fajta kettősség, a népzenész és a diplomás zeneművész – micsoda ellentmondás! – jótékony együttműködése, ami kiszabadította az elgondolást az előbb említett csapdából, adott egy ki csavart az egésznek.
A Magyar parasztdalok forrásainak megszólaltatójaként Sebestyén Márta magabiztosan hozta azokat a manírjait, amiket vagy szeretünk, vagy nem, de évtizedek óta sajátjai, azonban produkciójának nyilvánvalóan nem lehetett része az említett kétértelműség. Bartók csak feldolgozásaiban használt kifejezetten népzenét, azonban más – sokkal nagyobb számú és jelentősebb – alkotásait is rengeteg olyan megoldás szövi át, amelyekhez az ihletést onnan kapta. A zenekar Kékszakállú-játékában amely a részletek hatalmas gazdagságát tárta fel, ezekre is rácsodálkozhattunk. És most végre elmaradt az utóbbi évek Müpa-előadásait jellemző koncepció, a félszcenizálás. A nagyon nagy zenekar teljesen betöltötte a színpadot, nem az árokban ültek a zenészek, az énekesek jól láthatóan, hallhatóan az előtérben álltak, és nem volt feliratozás sem, figyelni csak kés kizárólag a zenére, a szereplőkre kellett, ami nem vált az előadás kárára. Alapként a zenekari szövet minden nüansza jól hallható volt, önmagában is szinte hiánytalanul illusztrálta a drámát.

Vizin Viktória egészen kiváló Judit volt, hősnő a szó valódi értelmében, aki énekesnő mivoltában is az est hősévé tudott válni. A mély hangjait tekintve kissé korlátosabb Cser Krisztián éppen megfelelő társa volt, az ötödik ajtó kinyitásakor nagyon is meggyőző erővel tudott megszólalni, a zenekari háttér hangtömege előtt: „Lásd ez az én birodalmam…”. De nem csak a Kékszakállú, Bartók birodalma is feltárult ezen az estén.
Infó: Bartók Román népi táncok Magyar népdalok Bartók Magyar parasztdalok Bartók A kékszakállú herceg vára Sebestyén Márta ének Kádár István, Szabó András, Fejérvári Zsolt népi hangszerek Vizin Viktória mezzoszoprán Cser Krisztián basszus Budapesti Fesztiválzenekar, karmester: Fischer Iván Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. március 21.

Másfél óra Mahler egy perc unalom nélkül

Egy héten belül két nagy Mahler-szimfóniát hallhattunk a Müpában, két magyar zenekartól, két magyar karmester vezényletével, nagyon jó előadásokban. Nem akármilyen teljesítményeknek voltunk tanúi.
Három olyan zenekarunk biztosan van – a Fesztiválzenekart is ide értve –, amely bizonyítottan magas színvonalú Mahler-előadásokra képes, ez akár nem mindennapinak is mondható egyetlen város esetében. De nem is a számháború a lényeg, hanem ami mögötte van: a hangszeres – például zongorista, hegedűs, csellós – és énekes szólistákat is beleértve országunknak olyan elit zenészcsapata van, amire joggal lehetünk büszkék. Most a Magyar Rádió művészeti együttesei bizonyítottak Vajda Gergely vezényletével.
Mahler maga mondta, hogy műveiben mindig van valami triviális, de a Harmadik szimfóniában túlmegy minden határon. Ugyanakkor mindig találhatunk nála földöntúlian szép részleteket (minden további jelző nélkül), a nagyjából százperces műben gyakran váltogatják egymást hol a harsányan szóló részletek – nyolc kürt fortissimójával kezdődik a mű –, hol pedig – főleg a vonósok által megszólaltatott –, nyugalmat sugárzó részleteket, mint a hatodik tétel kezdetén. És lehetnek ezek a szólamok tudatosan vállaltan földhözragadtak, lehetnek éteri tisztaságúak és persze kétértelműek, kétélűek is. Ez a sűrű változatosság is lehet az oka, amiért sokan idegenkedhetnek a Mahler zenéjétől. De nem a mi dolgunk, hogy Mahler titkait most itt megfejtsük, jobb, ha azt a zenészekre, karmesterekre bízzuk.
A Rádiózenekar és Vajda Gergely mindenesetre mindent megtett, hogy olyan előadását nyújtsa a műnek, amelyben minden részlet a maga jelentőségének megfelelően szólaljon meg. Említettük a kürtöket, beleértve a többi rézfúvóst is, ha kellett nagyon félelmetesek voltak, említettük a vonósokat, akik végig nagyon szépen, egységes hangzással szóltak, az itt sokszor különösen fontos ütősök is meghatározó jelentőségüknek megfelelően peregtek, dobbantottak, csaptak le, és a fafúvósok is remekeltek, és az elsők között köszönhette meg a tapsot a színpad elejére kijőve a harmadik tétel kitűnő szólótrombitása. Wiedemann Bernadett a nietzschei szöveg mélységeire rámutatón énekelt, a felnőtt kórus női kara és a gyerekek szépen, üdén dalolták a Csodakürt-dal naivabb, de bizakodóbb sorait. A szimfónia rendkívül összetett mű, három évig írta Mahler – aki jobbára csak a színháztól megszabadulva a nyári szünetekben tudott dolgozni – a hattételes alkotást, amelyben Nietzsche, és a Fiú csodakürtje gyűjtemény szövegei is felhangzanak. Rendkívüli feladat tehát előadása, annak idején is csak hat évvel megírása után került sor bemutatására 1092-ben.
Vajda Gergely, aki jelenleg amerikai zenekarokkal dolgozik, de volt már a Rádiózenekar élén is, megtalálta a hangot zenészeivel. A szimfónia külsőségeinek megszólaltatása mellett, ami alapfeladatnak sem semmiség, több mint másfél órán keresztül sikerült fenntartania a feszültséget, bemutatnia azt a gondolati gazdagságot, ami Mahler szimfóniájában jelen van, és amit igen, nehéz is lehet követni, de ilyen, az út minden szépségét, különlegességét feltáró kalauzolás ellett érdemes.
Témák
zene
Frissítve: 2019.03.22 12:00