INA;MOL Nyrt.;

2017-01-04 06:25:00

Így vásárolnák vissza az INÁ-t

A horvát kormány a Horvát Elektromos Művek (HEP) 25 százalékos részvénycsomagjának eladásából vásárolná vissza az INA a Mol Nyrt.-től - közölte a Jutarnji List című horvát napilap kedden, hivatkozva Martina Dalic gazdasági miniszter előző napi nyilatkozatára, amely a közszolgálati televízióban. A miniszter kiemelte, hogy a kormány döntött a HEP részvények 25 százalékos tulajdonrészének eladásáról nyilvános részvénykibocsátással.

A tárcavezető jelezte: ezzel lehetőséget nyújtanak a horvát állampolgároknak arra, hogy részt vegyenek a HEP fejlődésében. Szavai szerint a horvát és az európai törvények lehetővé teszik, hogy az állam megtartsa a 75 plusz egy százalékos részesedését a vállalatban, amely így teljesen az állam fennhatósága alatt marad. Horvátország az INA visszavásárlással újra lehetőséget kap arra is, hogy maga döntsön olajipari és energetikai helyzetéről - hangsúlyozta.

Az ügy előzménye Andrej Plenkovic horvát kormányfő december 24-én rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a horvát állam kivásárolja a Mol Nyrt. részesedését az INA-ból. Erre azután került sor, hogy a genfi döntőbíróság úgy határozott: nincs elég bizonyíték arra, hogy a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítási jogait, ezért a bíróság nem semmisíti meg a 2009-ben kötött megállapodást a Mol és a horvát kormány között. 2009-ben a Mol megállapodást kötött a horvát kormánnyal, amellyel a Mol irányítói jogokat szerzett az INA-ban, és átvette a horvát vállalat gázüzletágát. Az INA 49,08 százaléka a magyar Mol olaj- és gázipari vállalaté, 44,84 százaléka a horvát államé.

Ellenzéki és kormánypárti politikusok szerint is népszavazást kellene tartani a kormány elképzeléséről, amely szerint a HEP részvények 25 százalékát felkínálják a nyugdíjalapoknak, a vállalat dolgozóinak és a lakosságnak. A kormány nem tilthatja meg külföldi vállalatoknak a vásárlást, így akár a Mol is részesedést szerezhet a HEP-ben - mondták. A száz százalékban állami tulajdonban lévő elektromos vállalat szakszervezete bejelentette: nem értenek egyet a kormány döntésével és készek sztrájkba lépni.