Szombati 7-es - Vízkereszti szövetség

Eljöttek hát Vízkeresztkor a a háromkirályok, vagy másképp: a napkeleti bölcsek, de hogy pontosan mit hoztak, azt egyelőre nem lehet tudni. Ők úgy gondolják, náluk az arany, a tömjén és a mirha, az ajándék pedig nem a kisded Jézusnak, hanem a magyar népnek szól. Az ajándék pedig az lészen, hogy elindítják a folyamatot, amely megmenti az embereket a mai hatalomtól, személyesen Orbán Viktortól, hisz manapság lényegében ő az aki, nem pusztán jelképezi, egyszersmind birtokolja is hatalmat.

A háromkirályok persze nem Gáspár, Menyhért és Boldizsár, hanem civilszervezetek, pártok és egy eljárási mód, amely végül elvezet az Orbánon túli világhoz. Ez a Vízkereszti szövetség szakít a kényelmeskedő, mindent elodázó, döntésképtelen metódussal és ha nem is teljes konszenzussal, de azonnal lépni akar. Előválasztást és modern technikát; jelölteket és online szavazást szorgalmaz. Válasszuk ki mi, mindazok, akik nem a Fideszt akarják, a nekünk legkedvezőbb jelöltet, ki-ki a magáét és utána, nosza, válasszuk ki közülük a legjobbat. Pontosabban: válasszák ki a szavazó polgárok. Már azok, akik kellően aktívak és elkötelezettek abban, hogy részt vegyenek egy ilyen folyamatban; hisznek abban, hogy érdemes ebben a versengésben részt venni, hogy a végén valóban a lehető legerősebb jelölt álljon szemben a mai kormánypárti indulóval.

Ne vitassuk el: jó szándékú és értelmes a gondolat, amely ezt a Vízkereszti szövetséget létrehozta. Igaza van Magyar Györgynek - aki most nem ügyvédként, hanem újra politikai aktorként vesz részt a folyamatban -, amikor azt mondja, hogy elég a felesleges vitákból, elég a tétlenségből, eredményt csak akkor lehet elérni, ha mozdulunk. És ki vitatná, e gondolatok igazságát; az elmúlt hat-nyolc év megtanított bennünket arra, hogy azzal a taktikával, illetve taktikátlansággal, amellyel a baloldali, ellenzéki pártok eredményt akartak elérni, sehova nem lehet jutni, kizárólag a kudarc garantált. A hosszú hónapok terméketlen beszélgetései, egyeztetései csak a válsághoz, az egyre mélyülő válsághoz vezettek. Oda, ahol már nincs megállapodás, nincs összefogás, nincs semmiféle hatékony szövetség, csak bukás és jövőtlenség. Ennek lett a következménye, hogy a Fideszen túli társadalom atomjaira hullott; a civilek nem kértek a partokból, a pártok nem találták az utat a civilekhez, maradt mi volt: csak a kormánypártok és a hozzájuk csatlakozó civil- és álcivil szervezetek erősödtek (elsősorban anyagiakban).

Természetesen ennek az időszaknak is volt tanulsága, legalább is a kormánnyal szemben állók számára: eljutottak odáig, hogy így nem mehet tovább. Nem mondom, hogy ez jelentős felismerés, azt sem állítom, hogy fontos tudás, de felismerésnek felismerés, tudásnak tudás. Innen kell továbblépni. Illetve ezt kell elfelejteni. És azt nagyjából el is mondhatjuk, hogy a változást akaró politikai szereplők ezt a következtetést mind le is vonták.

Látszólag tehát mindenki tudja, hogyan ne. Mondhatnánk, ez alapja lehet az egyetértésnek, hiszen mindenki újat akar, olyat, amely reménnyel kecsegtet. Igen ám, de az új utat is közösen kellene megtalálni. Akár az előválasztást is. Ebben pedig, ha nem is teljes, de nagyjából megtalálható a közös platform. Legyen egy jelölt a Fidesszel szemben és azt ezen az úton válasszuk ki.

De: mi legyen ez az út, illetve kik állítsanak jelöltet? Mindenki, hangzik a válasz. Rendben van, ez így jó, de ki a mindenki? Hát mindenki. A Jobbik is? Igen, a Jobbik is, Ők sem akarják Orbán Viktort. És ez elég? Igen, elég - így a Vízkereszti szövetség felelete.

Akkor viszont baj van. Hiszen a Jobbikot nem akarhatja mindenki - másként: a demokratikus ellenzék oldalán senkinek sem szabad akarnia. (Most ne menjünk bele a digitalizált választás kidolgozottságába, vagy kiforratlanságába, higgyük azt, hogy ezt a technika mai állása szerint meg lehet oldani. Habár...) Maradjunk a teljes ellenzéki együttműködés gondolatánál. Vajon ez az ötlet, nem éppen arra vezet megint, ahol már jártunk, és amelynek tagadását mindenki megfogalmazta már önmagának és másoknak is? Vagyis a terméketlen vitákhoz. Hiszen, józan ésszel, elképzelhető-e egy ilyen összefogás? Fordítsuk meg a dolgot - azt, ami persze csak az elveink feladásával fordítható meg -, és tegyük fel azt a kérdést: a Jobbik beszállna egy ilyen akcióba? Vajon a szélsőjobb szavazókat magához ölelő párt belemenne-e egy ilyen egyezkedésbe? Aligha. Viszont azoknak, akik még hisznek a demokráciában, hisznek abban, hogy harcolni kell a rasszizmus, a kirekesztés ellen még kósza gondolataikban sem szabad eljutni odáig, hogy a Jobbikkal együtt vegyék fel a harcot a Fidesz ellen. Mert ha ezt teszik - az előbb említett elvi meghátráláson túl -, a hitet is feladják. Azt a hitet, amely baloldali gondolkodású emberek megnyerésén át vezet a választási sikerhez. Hit nélkül, meggyőződés és elvek nélkül pedig felesleges versenyt hirdetni.

Ezzel együtt, mégis, lépjünk vissza egy gondolat erejéig ehhez a képtelen szövetséghez. Képzeljük el, hogy a az egyéni választási körzetek többségét ez a sajátos koalíció nyeri. És mondjuk kormányt alakíthat. Mi lesz akkor? Mi lesz utána? Tudom, sokan azt mondják, ez a technikai koalíció teszi lehetővé, hogy rendbe tegyék a törvényeket, például a választásit is, utána pedig jöhet egy új választás...

Az álomból egy pillanat alatt rémálom lesz. Se mirha, se tömjén, se arany. Csak a vita, a veszekedés, ahol mindenki leszedi a másikról a keresztvizet. Ez most, Vízkeresztkor is elég jól belátható.