Theresa May;Brexit;

2017-01-16 09:03:00

Közzéteszi terveit a brit kormányfő

Kedden fejti ki a Brexittel kapcsolatos álláspontját Theresa May brit miniszterelnök, s több brit médium szerint is egyértelműen a hard Brexit mellett foglal majd állást, ami azt jelentené, hogy Nagy-Britannia kivonul majd az uniós piacokról, egyben lehetetlen helyzetbe hozza az uniós munkavállalókat. 

May állást foglal továbbá a vámunióból való kilépés mellett is, illetve kilátásba helyezi, hogy London búcsút int az Európai Bíróságnak is. Donald Trump megválasztott amerikai elnök egy interjúban azt közölte, hogy „nagyszerű dolog” lesz majd a Brexit.

Philipp Hammond brit pénzügyminiszter ugyanakkor úgy vélte, felül kell bírálni a teljes brit gazdasági modellt. Reményét fejezte ki, hogy hazája az adó- és szociális rendszer, valamint a gazdaság rendszabályai tekintetében európai tud maradni. Mindezt a Welt am Sonntagnak adott interjújában fejtette ki. „Ha arra köteleznek minket, hogy másmilyenek legyünk, akkor lépéseket kell tennünk ebbe az irányba” – közölte. Utalt arra, hogy a brit gazdaság egy ideig nagyon megszenvedheti, ha Nagy-Britannia távozik az uniós piacokról. „Ez esetben kénytelenek leszünk változtatni a gazdasági modellünkön” – közölte.

Thersa May a Telegraph szerint kedden kifejti, hogy hazája kész távozni az EU belső piaciról. A The Sun, valamint a Sky News is úgy tudja, hogy bejelenti: hajlandó lesz lépéseket tenni ebbe az irányba.

A hard Brexit alternatívája a soft Brexit lenne, ami azt jelentené, hogy London a belső piac része maradna, ezzel együtt engedményekre lenne hajlandó az uniós munkavállalók irányába. Ugyanakkor a Sunday Telegraph egy kormányzati forrást idézett, aki szerint May megismétli egy ezzel kapcsolatos korábbi mondatát, amely szerint a Brexit Brexitet jelent.

A brit kormányszóvivő a dpa hírügynökségnek nem erősítette meg a brit lapok értesülését, szerinte ezek merő spekulációk. A Telegraph azonban kitart állítása mellett, a lap szerint egy sor kormányzati forrás is alátámasztotta az állítást. A lap szerint May lépéseket tesz a Brexit pártiak irányába. A vámunióból való kilépésre azért van szükség, hogy bilaterális megállapodást kössön olyan harmadik országokkal, mint Ausztrália, vagy az Egyesült Államok.

A londoni kormány célja az, hogy a vállalatokat Nagy-Britanniában tartsa, s Londonból se távozzanak a pénzügyi szervezetek. A kabinet ezért már korábban adócsökkenést helyezett kilátásba a cégek számára.