Titkok az ókor hét csodájáról

Az ókori világ hét csodájából csak a gizai Nagy Piramis maradt fenn, de az is az eredetihez viszonyítva megváltozott formában. A további hat, a rhodoszi kolosszus, Szemirámisz függőkertjei Babilónban, az epheszoszi Artemisz-templom, amelyben annak idején az istennő ébenfa szobrát imádták, a halikarnasszoszi mauzóleum, Pheidiasz olümpiai Zeusz-szobra és a pharoszi világítótorony elpusztultak. E legendás építmények azonban számos titkot rejtettek. Erről írt könyvet Valerio Manfredi olasz régész-történész, napjaink egyik legkiválóbb ókor-szakértője.

Az ókori világ hét csodáját először a szidóni Antipatrosz említette az i. e. 2. században írt epigrammájában. A lista az évezredek alatt változott, csodák kerültek rá fel és le, csodák születtek és pusztultak el. Napjainkra az eredeti hét ókori csodából mindössze egy maradt fent épségben mind a mai napig, a többi földrengések és tűzvészek következtében elpusztult.

Zeusz szobor

Zeusz hatalmas, márványból, elefántcsontból és aranyból készült szobrának egyik ujjára alkotója, Pheidiász, a görög szobrászat legnagyobb alkotója (Kr.e. 480-430) rávéste egy ifjúnak szóló szerelmi vallomását. A 13 méter magas szobor egyébként belül üres volt, kötelek sűrű erdeje tartotta, amelyen patkányok futkostak. Egyes források szerint Konstantinápolyba szállították és ott még az 5. századig megvolt, de alapanyagai vonzóvá tették a „újrahasznosításra.”

Rodoszi kolosszus

A rodoszi kolosszus Manfredi szerint kezdettől fogva instabil, halálra ítélt építmény volt. Pontos helyéről máig viták folynak, a legelterjedtebb, hogy két lába két mólón állt, közötte jöttek-mentek a hajók. Lindoszi Khárész Kr.e 292-280 között alkotta meg a 33 méter magas, fehér márvány talapzaton álló bronzszobrot I. Antigonosz ciprusi király felett aratott győzelem emlékére. A kolosszus még hatvan évet sem élt meg, egy Kr.e. 226-os nagy földrengés lerombolta. A rodosziak egy delphi jóslat nyomán nem merték újjáépíteni, mert féltek, hogy nagyravágyásukkal kivívják a napisten, Héliosz haragját. A szobor maradványai évszázadokon át a földben nyugodtak, majd egy 8. századi bizánci krónika szerint az arab hódítók kiásták, beolvasztották és eladták egy edesszai zsidó kereskedőnek, aki 900 tevével tudta csak elszállítani. A kolosszus újjáépítését számtalanszor tervezték

Phároszi világítótorony

Az alexandriai phároszi világítótoronynak nem csupán mérete (137 méter) nyűgözte le az ókor emberét. Az első Ptolemaiosz-királyok alatt, Kr.e. 280-ban felépült világítótoronyban olyan tükörszerkezet működött, amely a fénytörés törvényeit mesteri módon használta ki. Az iránta való csodálatot jól fejezi ki, hogy két 2. századi római császár, Antoninus Pius és Commodus pénzein is szerepel a képe. A későbbi világítótornyok prototípusa, amelynek fényhatótávolsága 47 kilométer volt, szintén a földrengések áldozatává vált, 1323-ban teljesen elpusztult. Maradványai a Földközi-tenger mélyén pihennek.

Artemisz temploma

Artemisz templomának építésében az a legérdekesebb, hogy itt használtak először a történelemben földrengés elleni megoldást: gyapjúra terített szénrétegre rakták az alapokat. A mai törökországi Selçuk város melletti szentély első építménye még a bronzkorból származott, ezt árvíz pusztította el. Kr. e. 550 körül kezdték el újjáépíteni Kroiszosz lídiai király (azaz „Krőzus”) parancsára. A templom 200 év múlva gyújtogatás áldozata lett. A tettes neve fogalommá vált: egy Hérosztratosz nevű férfi követte el azért, hogy örök időkig emlékezzenek rá. Bár a gyújtogatót kivégezték, és a város törvényben tiltotta meg, hogy nevét valaha is kiejtsék vagy leírják, mégsem sikerült őt örök feledésre ítélni, mert egy kortárs történetíró, Theopomposz ránk hagyta nevét. A pszichológiában és a kriminalisztikában ma is használják a „hérosztratoszi tett” elnevezést olyan esetekre, amikor a bűnös tettét a hírnévért követi el. A modern média jó néhány ilyen esetnek adott teret a rejtélyes „Hasfelmetsző Jack-től” egészen Mark David Chapmanig, John Lennon gyilkosáig.

A harmadik Artemisz-szentélyt, amely nyomán bekerült a hét csoda közé, Kr.e. 323-ban kezdték el építeni. A 137 méter hosszú, 69 méter széles, 18 méter magas, 127 oszlop által tartott templomról Szidóni Antipatrosz, az ókori csodák krónikása azt írta róla, hogy „az Olümpuszon kívül sehol nem ragyogott így a Nap”. Végül ez az építmény sem állt sokáig: 268-ban gót törzsek rombolták le. Alapjait 1869-ben brit régészek tárták fel, de egyes oszlopait már a 6. században beépítették a konstantinápolyi Aja Szófia bazilikába.

Halikarnasszoszi mauzóleum

A halikarnasszoszi (ma Bodrun, Törökország) mauzóleum, ami Mauzolosz, perzsiai tartományi kormányzó és felesége, Artemiszia síremléke volt. A Kr.e. 4. században épült sír nevében máig él, és a hat elpusztult ókori csoda közül a leghosszabb életű volt. Több földrengés után az 1494-es döntötte végleg romba a 45 méter magas, mind a négy oldalát más szobrász domborműveivel díszített szentélyt. Néhány maradványát, például több dombormű-töredékét ma a British Múzeum őrzi.

Kheopsz piramis

Kheopsz piramisa, amelyet a 4. egyiptomi dinasztia idején (Kr.e 2613- 2494) emeltek, a maga 146,6 méterével 38 évszázadon át volt a világ legmagasabb építménye. Csak az 1300-as években elkészült lincolni katedrális tudta túlszárnyalni 160méteres tornyával. Építésének tökéletessége ma is rejtély, számtalan teória kering róla a kihalt civilizációktól a földönkívüliekig. Mindenesetre az már önmagában érdekes, hogy a hét csoda közül ez az egyetlen élt túl minden természeti csapást és történelmi vihart.

Szemirámisz függőkertjei

Szemirámisz függőkertjei titkukat eltűnésükkel úgy megőrizték, hogy csak elképzelések léteznek róluk. A legendák szerint II. Nabukodonozor babilóni király építtette feleségének, Kr.e 660 körül, régészeti nyoma azonban nem maradt, csupán ókori történetírók és geográfusok leírásaiból ismerjük. A 19. század végén Robert Koldewey brit régész, Babilón feltárója teraszokat talált az Euphrátesz folyó partján, ezekben vélte felfedezni az egykori függőkerteket. Napjaink egy neves kutatója, a szintén brit Stephanie Dalley szerint viszont Szennaserib asszír király ninivei palotájához tartoztak és a Tigris folyó mellett feküdtek.

Miért éppen ezeket tekintették az ókor hét csodájának? Manfredi szerint a választás oka az lehetett, hogy mind a hét része volt olyan nagy civilizációnak, amelyet Nagy Sándor (Kr.e 356-323) meghódított és a maguk korában a lehetetlennel, a természettel, a technikai lehetőségekkel szembeni kihívásoknak számítottak. A hét építmény alig 150 évig létezett együtt. Manfredi hozzátett e héthez még egy nyolcadik csodát, I. Antiokhosz sírját. A király a Nagy Sándor által elrendelt „szúzai menyegzőben” fogant görög-perzsa leszármazott volt. „Ez az építmény Anatóliában elfoglalt egy egész hegyet, a Nemrutot, amelynek árnyéka beboríthatta az egész királyságot.”

Az olasz történésznek meggyőződése, hogy a régi „pogány” csodák eltűnésében szerepet játszott a keresztény civilizáció térhódítása is. „Nagyon hasonló módon romboltunk, mint ma az Iszlám Állam, amely annyira felháborít bennünket” – ismeri el Manfredi.