USA;elnök;beiktatás;Trump;

2017-01-20 20:27:00

Új világ köszönt be Trumppal

Új elnök lépett hivatalba, új korszak kezdődik az Egyesült Államokban. A demokrata elnök, Barack Obama elbúcsúzott, letette a hivatali esküt a 45. elnök, a Republikánus Párt képviseletében megválasztott Donald Trump. A manhattani ingatlanbefektető, akinek kormányában jórészt milliárdosok és nyugalmazott katonák szolgálnak majd, populista ígéretek sorát tette, nagy építkezéseket, új munkahelyeket, a belsővárosok rendbetételét ígérte, megismételve kampányjelszavát: Újra naggyá tesszük Amerikát. Az Obama-házaspár az ünnepélyes ceremónia után elhagyta az amerikai fővárost.

Fotó: Chip Somodevilla/Getty Images

Fotó: Chip Somodevilla/Getty Images

Donald Trump amerikai keleti parti idő szerint pénteken délben tette le a hivatali esküt. A 45. elnököt John Roberts, a legfelsőbb bíróság elnöke, előzőleg Mike Pence alelnököt Charles Thomas, a taláros testület egyik bírája eskette fel.

A Trump-házaspár a hagyományokat követve az elnöki vendégházban, a Blair House-ban éjszakázott, reggel misére ment, majd a Fehér Házban teáztak Barack és Michelle Obamával. A tegnap leköszönt 44. elnök a hagyományok szerint egy levelet hagyott az íróasztalán utódának. Amikor utoljára kilépett az Ovális Iroda ajtaján, megkérdezték, üzen-e valamit az amerikai népnek. Obama csak annyit mondott: Köszönöm. Az amerikai főváros nem volt kegyes a beiktatáshoz, esős, hideg időben zajlott a ceremónia.

A beiktatási ceremónián három volt elnöki pár, Carterék, Clintonék és ifjabb Bushék is megjelentek, csak idősebb Bush elnök és felesége maradt távol, egészségügyi okok miatt. Donald Trump egyik vetélytársa az előválasztások során Bush fiatalabb fia, Jeb volt, Trump őt is legyőzte. Hillary Clinton George W. Bushsal beszélgetett Trump eskütételét megelőzően.

Beiktatási beszédében a 45. elnök köszönetet mondott ugyan Barack Obamának a rendezett hatalomátadásért, de azt állította, hogy katasztrofális állapotban vette át az országot. „Nem pusztán egyik adminisztráció adja át a hatalmat a másiknak, hanem ez egy egészen különleges hatalomváltás. A washingtoni elit kezéből visszaadjuk a hatalmat az embereknek” – mondta bevezetőben Trump. A milliárdos azt ígérte, hogy mostantól „az elfelejtett emberek” kezébe kerül a hatalom, az általa indított „történelmi mozgalom” kezébe. Donald Trump valamennyi amerikainak fogadott hűséget. Trump szerint hivatalba lépésétől kezdve megváltoznak a prioritások, mostantól minden döntést egy új vízió vezérel: Amerika mindenekelőtt! Az új elnök az ország újjáépítését, a külföldre vitt állások visszavitelét, a segélyből élőknek állást, hatalmas infrastrukturális beruházásokat ígért. Ami a külpolitikát illeti, annyit mondott, megerősíti a régi szövetségeket, újakat hoz létre, s egyesíti a civilizált világot a radikális iszlám terrorizmus ellen. Trump szerint az amerikaiak nemet mondtak azokra a politikusokra, akik csak beszélnek, de semmit nem tesznek. „Gazdaggá, büszkévé, naggyá tesszük Amerikát!” – ígérte a megválasztott elnök. Trump beiktatását követően több elnöki rendeletet írt alá, hozzákezdett a demokrata elnök "örökségének" lebontásához.

Trumpnál a „nukleáris focilabda”

A beiktatás reggelén a milliárdos megkapta az egyik legfontosabb nemzetbiztonsági információt, az Egyesült Államok fegyveres erőinek főparancsnokaként az ő kezébe kerül az atomkód, az amerikai nukleáris csapásmérő fegyverek indításának titkai. Trumpot a legfelsőbb katonai vezetés tájékoztatta a tudnivalókról. Attól kezdve, hogy letette a hivatali esküt, a 45. elnök rendelkezik a több mint 4 ezer nukleáris robbanófej felett. „A nukleáris indítómechanizmust tartalmazó aktatáskában sok minden van, számítógép, modem, rádió, mobil- és műholdas telefon, még egy kézikönyv is, de indítógomb az egy sem” – jelentette az NBC News. A fémkeretes táska mintegy 20 kilogrammot nyom, 1963 óta az elnököt mindig kíséri egy tiszt a megfelelő felszerelésekkel. Korábbi beiktatásokkor az elnök csak az eskütételt követően kapta meg az érvényes nukleáris kódot, ma már azonban modernebb az eljárás, az eskütétel után elektronikusan aktiválják a kódot tartalmazó kártyát. Mike Pence alelnök és James Mattis védelmi miniszter mellett ugyancsak mindig lesz egy tiszt az elnökéhez hasonló „nukleáris foci”-val. Dick Cheney volt alelnök egyszer elmondta, az elnöknek sem a kongresszussal, sem a legfelsőbb bírósággal nem kell konzultálnia, saját hatáskörben dönthet nukleáris fegyver indításáról, ezért is rendkívüli a felelőssége. Az elnökválasztási kampány során Donald Trump ugyan hangsúlyozta, hogy nagy jelentőséget tulajdonít a nukleáris fegyvereknek, de megdöbbenést keltett, amikor Japánt és Dél-Koreát is „saját” atomerő megszerzésére biztatta. Ez nagyban ellentmondott az előző kormányzatok törekvésének a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozására.

A hagyományok szerint a leköszönt elnök és felesége a Marine One elnöki helikopter fedélzetén az Andrews légibázisra repült, onnan Chicagóba indultak. Barack Obama előtte elbúcsúzott a demokrata párthívektől.

A beiktatási ünnepségek már csütörtökön elkezdődtek, a népes Trump-família, a megválasztott elnök harmadik feleségével, öt felnőtt gyermekével és unokáival megérkezett Washingtonba. A megválasztott elnök az Old Post Office épületében nemrég megnyílt Trump-hotelben találkozott a támogatókkal. Donald Trump és Mike Pence, akkor még jövendő alelnök ezek után koszorút helyezett el az Ismeretlen Katona sírjánál az arlingtoni katonai temetőben. Korábbi beiktatások gyakorlatától eltérően már a nagy nap előtt tartottak egy koncertet, jórészt „hazafias” dalok és beszédek hangzottak el a washingtoni Lincoln-emlékmű előtt, John Voight, a Trumpot támogató filmszínész, majd maga Trump is beszédet mondott, azt ígérte, valamennyi amerikai elnöke akar lenni. Este gyertyafényes gálavacsorát adtak a kampány nagy támogatóinak, az eseményen a román kormányfő is kezet rázhatott Trumppal.

Washingtonban 28 ezer rendőrt, nemzeti gárdistát, civilruhás nyomozót állítottak szolgálatba, már a beiktatás előestéjén rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe. New Yorkban a Trump-torony előtt tüntettek, Michael Moore filmrendező, Robert De Niro, Julianne Moore és Alec Baldwin is részt vett. „Nem rossz vesztesek, értelmes emberek vagyunk!” – állt az egyik táblán. A beiktatás ideje alatt a Disrupt J20 aktivistái több ellenőrző pontot lezártak, mint hangsúlyozták, Trump nők, muszlimok, bevándorlók elleni kijelentései miatt tiltakoztak. Erőszakos megmozdulásokra is sor került, fekete maszkos tüntetők kirakatokat és autókat rongáltak meg, a rendőrség borssprayt és riasztógránátokat vetett be ellenük.

A kongresszusban a beiktatás előestéjén is gőzerővel folytak a meghallgatások, de péntekre így sem állhatott fel az előzőnél kevésbé sokszínű Trump-kabinet, amelynek jórészt milliárdosok és nyugalmazott katonák a tagjai. Noha Donald Trump a miniszterek jórészét kijelölte, a meghallgatások lassan haladnak, a szenátus péntekre két tárcavezető, James Mattis védelmi és John Kelly belbiztonsági miniszter kinevezését szavazta meg, a többiek meghallgatása még jövő héten is folytatódik. Mivel az új adminisztrációnak legalább 4-7 ezer állást kell betölteni, a politikai kinevezett nagyköveteknek, köztük a Budapestre akkreditált Colleen Bellnek is távozniuk kellett.

A washingtoni ünnepségsorozat közepette került nyilvánosságra, hogy az amerikai hírszerzés nyomozást folytat a Trump-kampány egykori munkatársai ellen, akikről kiderült, hogy rendszeres kapcsolatot tartottak fenn Oroszországgal, a washingtoni orosz követséggel. Paul Manfort volt kampányfőnök oroszországi üzleti ügyeit is vizsgálják, akárcsak két volt tanácsadó, két üzletember, Carter Page és Roger Stone orosz kapcsolatait. A Trump-csapat elhatárolódott volt munkatársaitól.

Lapvisszhangok

Washington Post

Donald Trump akkor lép hivatalba, amikor a világ egy új gazdasági és politikai világrend felé mozdul el. Trump ígérete, hogy újra naggyá teszi Amerikát, tetszésre talált odahaza. Külföldön azonban attól tartanak, hogy az Egyesült Államok globális hatalma visszaszorul, s Kína és Oroszország tölti ki a vákuumot – írta David Ignatius. Az író, publicista szerint ugyan várni kell, hogy kiderüljön, mit is akar Trump, az azonban bizonyos, hogy soha nem volt még elnök ennyi bomlasztó gondolattal, s ilyen csekély tapasztalattal.

The Economist

Hihetetlen, hogy milyen keveset tudnak az amerikai választók, s a világ általában Trump szándékairól. Akik támogatják, arra számítanak, hogy minden korábbinál jobban átalakítja Washingtont, bár az optimizmusuk inkább hit kérdése. Akik ellenzik, azoknak meggyőződése hogy káosz következik, de ők is csak találgatnak – fejtegette vezércikkében a brit gazdasági hetilap. Abban azonban mindenki megegyezik, hogy Trump egy egészen más elnök lesz, de vajon milyen? – teszik fel a kérdést.

El País

Személyiségének túlzásai, politikai tapasztalatlansága, vállalkozásainak átláthatatlansága megnehezítheti elnökségét. Egyesek azt sem zárják ki, hogy nem tölti ki hivatali idejét. Hiba lenne azonban ezt ténynek venni. Obama is figyelmeztetett, hogy Trumpot nem szabad alulértékelni. Pártjának többsége van a kongresszusban, a gazdaság növekedni kezd, az új elnök célba veheti Obama elnökségének vívmányait, ha nem követ el szarvashibákat, s ha nem kell egy váratlan nemzetközi válsággal szembenéznie. Trump semmi mást nem akar, mint azt, hogy Trump maradhasson a Fehér Házban is, idézte a veterán amerikai szakértőt, Bob Schiefert a spanyol baloldali lap.

Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált pénteken Donald Trumpnak, az Egyesült Államok új elnökének. A levélben Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy Donald Trump "történelmi választási győzelme erős felhatalmazást ad az amerikai néptől a változtatásokhoz".

Trump mellett tüntettek

Nagyjából százan, többnyire nyugdíjasok gyűltek össze pénteken délután 5 órára, a budapesti Szabadság térre, hogy az '56 Lángja Alapítvány felhívására megünnepeljék Donald Trump megválasztott amerikai elnök hivatalos beiktatását. A rendezvény a tervezettnél hamarabb véget ért, mert a szervezők szerint "a hideg áldozatokat szedett a felszólalók közül", így Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, illetve Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő is lemondta szereplését. Beszélt viszont Bayer Zsolt publicista, aki eltemette a liberális Amerikát, felsorolva a volt elnök, Barack Obama minden olyan intézkedését, amely "szúrja a konzervatívok szemét, így a droglegalizációt" és a melegházasság engedélyezését". Bayer egy Trumpnak címzett levelet is felolvasott, amiben többek között azt írja: félti az új amerikai elnököt, mert eddig is támadások érték, amelyek a beiktatása után megszaporodhatnak. Hozzátette: reméli, hogy az új amerikai elnök felemeli az amerikai rozsdaövezetben élő rá szavazókat. Sz.P.