A másik véglet

Az igazi művészetet csak ideig-óráig pótolhatja az iparos fokon álló szórakoztatás. Ezt nem akarták megérteni azok a szemellenzős "civilizátorok", akik az utóbbi évtizedben nem értéke, hanem származási helye alapján ítéltek meg minden művészeti terméket. Így történt, hogy a szovjet irodalom, a szovjet filmművészet ritka remekei mellett (hiszen a remekmű minden művészetben ritka) elárasztották az országot másod-, harmadrendű, sőt selejtes művekkel, köztük olyanokkal is, amelyek a Szovjetunióban is alapos bírálatot kaptak. Ugyanakkor a nyugati művészet kiváló újdonságai hozzáférhetetlenek voltak a magyar közönség számára.

Nem csoda, hogy most valósággal kiéhezetten vetik rá magukat az emberek a nyugati filmekre, könyvekre, színdarabokra. De vigyázzunk, hogy ne essünk ugyanabba a hibába — ellenkező előjellel.

A nyugati kultúra iránti érdeklődés nem csaphat át könyvégetésbe, a klasszikus orosz és szovjet művészet legjobb alkotásainak tudatos mellőzésébe, ez nyilvánvaló. És az is nyilvánvaló, hogy attól még nem lesz valami feltétlenül kitűnő, hogy Nyugatról származik. Lássunk minél több jó, haladó, szép, érdekes nyugati filmet — de csak jót, szépet, érdekeset, mert másra nem szabad kidobni a drága valutát. Fordítsunk le sok tanulságos, szórakoztató angol, amerikai, francia, német, olasz könyvet - de ponyvára, limonádéra nincs szükségünk.

A külföldről jövő kulturális termékek megválogatásában ne az legyen a szempontunk, hogy milyen országból származnak, csak egy elv vezéreljen: jót, értékeset adjunk a magyar közönségnek.