elbocsátás;tüntetés;szakszervezetek;Aszód;

2017-01-24 19:10:00

Egy kirúgott szakszervezetis mellett tüntettek Aszódon

Szolidaritási demonstrációt tartott a VDSZ és más szakszervezetek a Richard Fritz Kft.-nél működő Autóipari Munkavállalók Aszódi Szakszervezete (AMASZ) titkárának elbocsátása miatt kedden Aszódon a cég épülete előtt. A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) tagszervezetének, az AMASZ-nak a titkárát, Juhászné Kovács Editet január 13-án munkáltatói rendes felmondással bocsátotta el az aszódi Richard Fritz Kft.

A VDSZ a honlapján úgy azt írta:  a több mint 200 fős szakszervezet titkárát álságos indokkal bocsátották el. Országos hadjárat folyik, melynek célkeresztjében a szakszervezetek állnak - fogalmazott Székely Tamás, a VDSZ elnöke, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke, utalva arra, hogy a közelmúltban több szakszervezeti aktivistát bocsátottak el Magyarországon. Nem hagyjuk, hogy képviselőinket, akik kollégáikért küzdenek nap mint nap, megalázzák, csak azért, mert munkaidő-kedvezménnyel rendelkeznek, nem hagyjuk, hogy bértárgyalások előtt és alatt meggyengítsenek, csak azért, mert szembeszállunk az alacsony ajánlattal - jelentette ki. Minden eltávolított szakszervezeti emberrel a maradók lesznek egyre gyengébbek - tette hozzá. László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a dolgozók egyre többen és egyre több helyen értik és érzik, hogy szakszervezetbe tömörülve erősebbek, és "a szakszervezetek Magyarországon egyre határozottabban állnak ki a dolgozók jogaiért".

Szólt arról is, hogy egy ország, ahol a dolgozók képviselte kiszolgáltatottságot jelent, élhetetlen a munkavállalóknak. Hozzátette: az ezt okozó munkáltatói magatartás erkölcstelen, tisztességtelen és káros a társadalomnak. Juhászné Kovács Edit a többi között arról beszélt, hogy a kft.-nél a munkáltatói önkény a szakszervezet tisztségviselőjét nem tárgyalópartnernek tekintette, hanem eltávolította. "Nem nyugodhatunk bele abba, hogy nem kíván tárgyalni a munkáltató az érdekképviseletekkel" - fűzte hozzá.

Tom Grinter, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (IndustriALL Global Union) képviselője beszédében úgy értékelte, hogy a Richard Fritz Kft. "a kirúgással megtámadta a teljes szakszervezeti mozgalmat". Beszélt arról is, hogy az olyan multinacionális vállalatok, mint az aszódi, azt gondolják, hogy a törvények fölött állnak, és sok kormányzat gyakran félrenéz, ha visszaélést tapasztal. Az IndustriALL követeli a titkár visszahelyezését - zárta szavait. Király András, az FKF Zrt.-nél működő HVDSZ2000 szakszervezet elnöke azt mondta, hogy a munkavállalók félnek, nem tudnak beleszólni a vállalatnál történő eseményekbe, ezért van szükség az érdekvédőkre. Szólt arról is, hogy a szakszervezetek és a szakszervezeti vezetők feladata a munkáltatók és a tulajdonosok tudomására hozni, hogy "ma Magyarországon bérből szinte nem tudnak megélni az emberek".

Az eseményen felolvasták a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség főtitkárának a Richard Fritz Kft.-hez írt levelét, amely tiltakozik a cég jogsértése ellen, felsorolva azt is, hogy álláspontjuk szerint milyen egyezményeket sért Juhászné Kovács Edit elbocsátása. A VDSZ petíciót kívánt átadni a gyár vezetésének, amelyet azonban az nem vett át. A demonstráción képviseltette magát mások mellett a Húsipari Szakszervezet és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete is.