4-es metró;Ujhelyi István;OLAF-jelentés;

2017-01-26 15:15:00

Ujhelyi ismét az OLAF-hoz fordult

A kormány és az ügyészség egyetlen szavát sem hiszi Ujhelyi István, különböző közleményeikből ugyanis szerinte látszik, hogy „bűnös összejátszás van a papíron független nyomozóhatóság és a kabinet között”., Az MSZP alelnöke, EP-képviselője reagált így lapunknak arra, hogy a 4-es metró építésével kapcsolatos OLAF-jelentést továbbra sem akarják nyilvánosságra hozni, ehelyett a kabinet és az ügyészség össze-vissza beszél. A szocialista politikus szerint a tényeket akarják takargatni, azt, hogy nyilván fideszes érdekeltségek is érintettek az ügyben, ami az OLAF nyomozati anyagában szerepel.

Ujhelyi, akit Brüsszelben értünk el telefonon, emlékeztetett, a kormány néhány napja neveket sorolt, szemezgetett a jelentésből, ám természetesen csak azt, ami nem sérti saját érdekeit, illetve amivel az ellenzéket lehet besározni. Amikor a szocialista politikus az OLAF-tól megkérdezte, kik és hogyan hozhatják nyilvánosságra az anyagot kiderült, ezt a döntést „elsősorban azok a nemzeti hatóságok hozhatják meg, amelyek a jelentést először megkapták”. Magyarországon a Legfőbb Ügyészség és a NAV, pontosabban az adóhatóságon belül az OLAF Koordinációs Iroda, amely a kormány alá tartozik.

Ezzel szemben Csepreghy Nándor korábban a Népszava kérdésére azt állította, a magyar kormány azért nem teheti közzé a jelentést, amelyből kiderül, kik csalták el a 4-es metró építésére adott uniós és állami pénzeket, mert az anyagot nem a magyar adatvédelmi szabályok alapján minősítették, ők pedig uniós szabályt nem sérthetnek. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese közölte, Magyarország brüsszeli EU képviseletén keresztül írásban kérték az OLAF főigazgatójától, hogy a hivatal vagy az Európai Bizottság oldja fel a jelentés uniós korlátozásait. Ha ezt ugyancsak írásban megteszik, a kormány azonnal nyilvánosságra hozza a dokumentumot.

Ezt hallva Ujhelyi újabb levelet fogalmazott az OLAF-nak azt tudakolva, valóban megkereste-e őket az adatvédelmi korlátok feloldása miatt a magyar kormány, illetve léteznek-e azok az akadályok, amikről Csepreghy lapunknak beszélt.

Miközben a miniszterhelyettest kérdeztük a Városháza előtt, ahová azért ment, hogy a dokumentumot otthagyja Tarlós István főpolgármester titkárságán, Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője lapunkat írásban arról tájékoztatta, hogy a kérdéses OLAF-jelentés – mint bizonyítási eszköz – a folyamatban lévő nyomozás részét képezi. „A Büntetőeljárási törvény szabályai szerint a nyomozás iratai csak a nyomozás végén lesznek az ügyben érintettek számára teljes körűen megismerhetők.” A szóvivő arra is felhívta a figyelmünket, hogy Lázár János kancelláriaminiszter a 4-es metró szerződéseivel kapcsolatban több bűncselekmény miatt feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen, melyet kedden a Központi Nyomozó Főügyészségre továbbítottak.

Az MSZP alelnöke ezt nevezte „bűnös összejátszásnak”, s ezért állította, hogy sem a kormánynak, sem az ügyészségnek nem hisz.