Emlékek éve

A 2017-es év során több nagy ünnepi megemlékezéssorozatra kerül sor. Három téma köré fonódnak majd: idén van Arany János születésének, a kiegyezés megkötésének és a reformáció kezdetének a kerek évfordulója. Az emlékezés lényege az őskeresés, annak bemutatása, hogy a mai törekvéseinkhez milyen előképeket választunk. Mi az, amiből erőt szeretnénk meríteni, vagy amit tovább akarunk vinni. Bizonyára sokunk számára a reformációból nem a hitviták, hanem a puritán etika a fontos, a kiegyezésből nem a középkori előkép után ekkor létrejött Nagy-Magyarország, hanem az emberi kibontakozást hozó polgári Magyarország a jövőre vonatkozó érvényes üzenet. Arany János is elsősorban mint a tépelődő, önmagával is viaskodó, a modernitás csapdáit személyes kudarcként megélő, mélyen humanista költő érint meg engem. Talán egyik legfontosabb verse a Régi panasz:

„Hogy reméltünk! s mint csalódánk!

És magunkban mekkorát!...

Hisz csak egy pontot kerestünk:

Megtalálva, onnan estünk;

Így bukásunk lelki vád.

Mennyi seprő a pezsgésben,

S mily kevés bor!... Volt elég,

Kit nagy honszerelme vonzott

Megragadni minden koncot,

Nehogy más elkapja még.

Mennyi szájhős! mennyi lárma!

S egyre sűlyedt a naszád;

Nem elég csak emlegetni:

Tudni is kell jól szeretni,

Tudni bölcsen, a hazát.”

Hogyan szeressük bölcsen a hazát? Ebben esetleg segíthet egy negyedik évforduló felidézése. Idén lesz 30 éve, hogy meghalt Goldmark Péter Károly mérnök és fizikus, a színes televízió, a mikrobarázdás hanglemez és a képmagnó kifejlesztője. Egészen pontosan: egy magyar származású amerikai tudósról van szó, aki 1977-ben megkapta Jimmy Carter elnöktől a tudósnak adható legmagasabb tudományos kitüntetést, a National Medal Science-t, és akiről itthon jószerivel nem tudunk semmit.

Talán megemlékezhetnénk azokról a nagyszerű magyar emberekről, akiket sikerült ilyen-olyan módszerekkel világgá űznünk, ha másért nem, azért, mert éppen most zajlik a magyar értelmiség legnagyobb exodusa, folyamatosan menekülnek hazánkból ezrek és tízezrek, orvosok, mérnökök, közgazdászok, tanárok, szakmunkások. Nem állíthatjuk, mert ki látja a szándékokat és motivációkat, hogy mindez a politika bűne, de a tény tény marad: soha ennyien nem hagyták el ilyen rövid idő alatt Magyarországot, mint most.

Goldmark Péter a nagybátyja, a zeneszerző Goldmark Károly iránti tiszteletből vette föl a Károly nevet is. Attól félek, sokaknak az ő neve sem mond semmit, pedig a XIX. század egyik legünnepeltebb magyar komponistája volt, a Sakuntala-nyitány és a Sába királynője című opera sikere miatt egy ideig még Liszt Ferencnél is híresebb, népszerűbb. Apja lublini kiskereskedő volt, aki benősült a pápai kántor családjába. Annyira szegények voltak, hogy gyerekkorában iskolába sem játhatott, libapásztorkodásból tartotta fenn magát. Végül féltestvére segítségével tudott tanulni. Ő bérelt neki a keresztúri zsinagóga egyik énekesétől egy alig használható, olcsó hegedűt, így kezdődött Goldmark Károly kapcsolata az instrumentális zenével.

Kezdetben zeneoktatásból tartotta fenn magát, egy hegedűóra ára nála egy ebéd volt. Mivel mind a testvére, mind ő maga szerepet vállalt 1848-49-ben a magyar szabadságharc oldalán, hiába vált ismertté, mint zeneszerző, a későbbiek során mellőzéssel kellett szembenéznie, sokáig szegénységben, szinte nyomorban élt. Operáit játszották Szentpétervárott, New Yorkban, Madridban, Zürichben, Varsóban, Berlinben, Torinóban, Hamburgban, Buenos Airesben és Londonban. Amikor az első világháborúban a fronton elesett az unokája, ekkor lelkileg összeomlott és rövidesen meghalt.

Nagy magyar hazafi volt, nemzetünk hírét, dicsőségét vitte a nagyvilágban, unokaöccsének viszont a világháború után már nem jutott tér Magyarországon. Goldmark Péter Károly (aki zenészként a klarinétművész Benny Goodman partnere is volt) a huszadik születésnapjára az általa fabrikál televízió tenyérnyi képernyőjén egy jól látható képet állított elő. A színes televíziót 1940-ben mutatta be. A lexikon szerint: „nevéhez fűződik a ’hosszan játszó’ (LP), azaz a mikrobarázdás hanglemez és a videomagnó kifejlesztése. Az 1970-ben útnak indított Apollo-10 űrhajó utasai az általa készített miniatürizált színes tv-felvevőt használták a holdexpedíció során.”

Kármán Tódor, Szilárd Leó, Wigner Jenő, Gábor Dénes, Neumann János, Goldmark Péter Károly – oldalakon keresztül lehetne folytatni ezt a sort, még akkor is oldalakon át, ha nem egészítjük ki a filmművészekkel, írókkal, pszichológusokkal, társadalomtudósokkal, képzőművészekkel. Ők nemcsak a Horthy-rendszer antiszemitizmusa miatt menekültek el, hanem azért is, mert a nemzeti önsajnálatba, önáltatásba és gyűlölködésbe ájult Magyarország a teremteni kívánó emberi szellem számára rossz hely volt.

Mit kellene tennünk azért, hogy hazánk ne legyen újra rossz hely? Hogy közös otthonunk pályát nyisson a szabad szellem előtt? Hogy jó dolog legyen itthon élni és alkotni?

Arany János szavaival: úgy tűnik, most süllyed a naszád. Érzékeli ezt a közvélemény, vagy megelégszik a szónoklatok frázisaival? Vajon, miről szólnak majd a megemlékezések? A szembenézésről vagy az önünneplésről?