Mi a címe a mai darabnak? – kérdezi egy idős hölgy a Bethlen Téri Színház kávézójában, az Élet Menete Alapítvány által a holokauszt nemzetközi emléknapján tartott megemlékezés előtt. „Hát, nem tudom…” – jön a hebegve elmormolt válasz egy másik idős asszonytól. Aztán, már az egészen különleges, fordított struktúrájú színpadtér mellett egy nénit segítő kezek húznak fel a lépcsőn, majd elkezdődik a műsor.
Az ENSZ 2005-ben nyilvánította január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává, mivel a Vörös Hadsereg 1945-ben ezen a napon szabadította fel a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábort, az auschwitzi koncentrációs tábort. Az Élet Menete Alapítvány kuratóriumi elnöke, Gordon Gábor köszöntője után az alapítvány által készített kisfilmben többek között szóba került az is, vajon a világszervezetnek miért kellett hatvan esztendőt várnia arra, hogy létrehozzon egy ilyen emléknapot. A megemlékezésen elhangzott: 2006-ban az Élet Menete volt az első, ami Magyarországon – méghozzá az Országház előtt – megtartotta az emléknapot, de hangsúlyozták azt is, hogy a szervezet célja nem csak az emlékeztetés, hanem a kirekesztő, rasszista nézetek háttérbe szorítása. A rövid videóösszeállításban szerepelt az is, hogy az ENSZ-tagállamok kötelesek oktatási programokat készíteni a holokauszt emléknaphoz kapcsolódóan.
Több kéz nyúl egymás felé kört formázva. Közülük kettő fekete, a többi fehér. Egy másik fotón izraeli zsidó és palesztin muzulmán kisfiú látható, amint hátulról egymásba karolnak. A lelket simogató képi illusztráció hümmögésre, meghatódott helyeslésre készteti a közönséget. Takács Krisztiánnak, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkárának szavai, valamint Forgács János auschwitzi túlélő szimbolikus gyertyagyújtása, amelyet félperces felállás kísér, szintén szép gesztus.
Példaértékű elhatározás a Magyar flódni című előadás is, amelyet Kováts Kriszta Jászai Mari-díjas színésznő azért állított színpadra, hogy ne merüljenek feledésbe a vészkorszak szellemi óriásai, különösképpen a magyar irodalom alakjai. A produkciót tavaly nyáron, a Zsidó Művészeti Napok keretében mutatták be, azóta pedig az alkotó számtalan helyszínre vitte amolyan hakni jelleggel: járt vele az Átrium Film-Színházban, de több előadást már a Bethlen Téri Színházban is tartottak. A dal és próza összefonódásából létrejött előadás elején Nyáry Krisztián író, az Így szerettek ők című kiváltképpen népszerű, kétkötetes írószerelmeket bemutató könyv szerzője, elegáns öltönyben helyet foglal a színpadon. Kézbe vesz egy Magyar flódnira keresztelt újságot, majd a lapokból olvasni kezd. Azok a szerzők, akiknek a különböző munkáit alapul vette az előadás, hol magyarnak, hol zsidónak vallották magukat a történelem nehéz időszaka miatt, tudjuk meg. Kováts Kriszta pedig Petőfi 1848-as naplójából idézi, hogy „ne szűnjetek meg félni”, majd tovább megy. „S miért üldözitek ti a zsidókat, hogy meritek őket üldözni itt minálunk?” – teszi fel Petőfi kérdését. A válasz éles, de némileg általánosító, annak interpretálása pedig nem igazán illik az emléknap üzenetéhez.
A Magyar flódni a reformkortól a különböző történelmi időkön keresztül vezet minket a világrázó tragédiahullámig. A prózai szöveg, amely jószerivel olyan, mintha egy történelem tankönyv passzusait – példaként Lőw Lipótnak, a tudatos asszimilálciót sürgető zsidó szervezetek vezetőjének a históriáját vagy a numerus clausus rendeletét – olvasná fel Nyáry, hidat vernek a dalokhoz, amelyeket Kováts énekel el. A Zerkovitz Béla által jegyzett kuplé, a Weisz Adél az első, ami elhangzik. A színésznő talpig feketében, fején fekete kalappal, kezében sétapálcával olyan, mintha Hollywood aranykorának zenésfilmjeiből lépett volna ki, de legalábbis a Művészetek Palotájában néhány éve bemutatott Mata Hari című musicalből. A jórészt hajlott korúakból álló közönséget kifejezetten megveszi, ahogyan bájosan előadja a szellemes dalt, majd pukedlizve távozik a centrumból.
Az viszont már kevésbé ül, amikor Kováts egy múlt század eleji nóta átköltésével próbálkozik. A nézőket nem hatja meg a Burger King említése, vagy az, hogy ma a fiatalok „kólát és hamburget falnak és úsznak a techno zenében.” A mindössze egyórás produkciót a négy zenész kísérte zenei betétek mellett irodalmi idézetek és humorbonbonok kísérik. „A nő olyan, mint egy költői hasonlat – ha szép, az sem baj, hogy semmi értelme” – jön Rejtő Jenő humora, de az ő életét bemutató szekció egyébként is élvezetes. Jópofa, ahogyan Nyáry és Kováts eljátszadozik azzal, hogy az író feleségei voltak-e a gépírói, vagy gépírói voltak-e „mellékállásban” a feleségei. Talán sokan nem is tudják, de a szerző egy ízben hajnali háromkor ment fel gépírónője lakására, akivel közölte, estélyiben, rúzsban kell gépelnie, a poénokon pedig soha nem nevethet. A hölgy igazán meglepődött, pedig sok érdekeset látott, például Kassák-verseket, mondja Nyáry. Az ilyen intelligens, jelzésértékű humor nagyon passzol az előadásba. A „vékony kis pesti emberről” még azt is megtudja a néző, hogy egy ízben az egész Japán Kávéház étlapját megrendelte az éhes József Attilának, és általában éjjel diktált, napközben aludt. De kalandok nem csak Fülig Jimmynek és társainak jutottak: volt úgy, hogy Rejtő lement a kávéházba, aztán két hét múlva érkezett vissza, mivel időközben Siófok felé vette az irányt.
A Magyar flódni különleges abból a szempontból is, hogy kitér Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni előbbi tizenhét, utóbbi tizennégy évesen kezdődő kapcsolatára, de nyíltan beszél arról is, hogy Beck Judit a költő szeretője volt. A színésznő és az irodalmár közös vállalkozása hitelesen mutatja be azt is, hogy az állásbetöltés és publikációs lehetőség hogyan foszlott szét a világháborús időszak megbélyegzettjeinek. Forgács János, aki megjárta a poklok poklát az auschwitz–birkenaui koncentrációs táborban, lapunknak azt mondta az előadás után, örül, hogy létrejöhetett az előadás. A nyolcvankilencedik születésnapjára készülő férfi szerint a produkció kedves kikapcsolódást nyújt, de maradt hiányérzete. „Azt bánom, hogy nem sikerült a nézőkhöz elég közel hozni Auschwitzot a darab által, ilyen szempontból felületesnek ítéltem a produkciót. De igaz, el kell dönteni: az ember vagy holokauszt megemlékezésre vagy egy könnyed színházi estére megy. A kettő talán az itt látottaknál jobban nem tud összeérni” – fogalmazott a Népszavának.
