Lukácsnak menni kell!

Jobbikos javaslatra Lukács György filozófusnak a Szent István parkból mennie kell. Hogy miért pont most? Talán mindegy is. Pedig szerintem jó szobor. Ember közeli. A jobbikos fővárosi képvislőtestületi tag és a támogató fideszes nacsalnyikok valószínűleg csak annyit tudnak róla, hogy valami kommenista volt. Hogy ’56-ban ő is megégette magát, a pártból is kizárták, majd visszavették ugyan, de sosem állt be a fősodorba? Lehet vitatni a téziseit, sok minden elavult abból amit írt, de alkotott maradandót is. A Lukács-iskolából került ki a későbbi demokratikus ellenzék java és nemzetközi elismertsége is megkérdőjelezhetetlen.

A saját bevallása szerint néppártosodó jobbikos stratégák a maguk szempontjából jól döntöttek. A szoborbontást a néppártból szélső jobbra csúszott Fidesz emberei is papírforma szerint támogatták.

Gondolhatnánk, hogy a kommunista múltja miatt, választották a Tanácsköztársaság volt népbiztosa elleni utólagos tetemre hívást, hiszen törvény is van arról, hogy aki népellenes diktatúrát támogatott, annak részese volt, arról utca, tér, közintézmény, társaság el nem nevezhető. Ez is benne lehetett a pakliban, már csak azért is, mert ez fricska lehet a hatalomnak, mivel Orbán Viktortól Kövér Lászlóig és sok idősebb fideszes udvaroncig, igen csak érintettek voltak, vagy a kommunista párt, vagy annak ifjúsági szervezetének tagjaikét. Ám szerintem nem kevésbé fontos szempont volt, hogy Lukács filozófus volt. A Jobbik biztosra akart menni, és akadhattak néhányan akik még emlékeztek arra, hogy Orbán permanens uszító kampánya a filozófusok elleni hajszával kezdődött 2010. után. A rágalom hadjárat persze azzal ért véget, hogy a vádak összeomlottak. Az sem volt mellékes - és vélhetően most sem az -, hogy a két szélsőjobbos párt értő közönsége a zsidó származást sem hagyta figyelmen kívül. Ez a "háttérhatalmazás", Sorosozás hullámát meglovagolva szintén fontos szempont lehet a neonáci és megrögzött antiszemita törzsközönség megőrzése érdekében a nyílt zsidózás vállalása nélkül.

Lukács helyett a fővárosi jobbszélső többség a ki tudja hányadik Szent István klónt akarja az Újlipótvárosban látni. Király üti filozófust. Matt?

Szerző
Bihari Tamás

Ki a hazaáruló?

Egyre élesebb a vita a szemben állók között a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat ügyében. A jelentkezés támogatói hazaárulónak, az ország ellenségének tekintenek mindenkit, aki nem tapsol lelkesen a budapesti rendezés lehetőségét hallva. Pedig, aki nem támogatja teljes mellszélességgel a jelentkezést, az sincs feltétlenül ellene. Létezhet középút is, sokan aggódnak, kérdések merülnek fel bennük, de a hatalmi kommunikáció számára ők is ellenségek.

A nyári vizes világbajnokság költségvetése a pályázat 2013-as benyújtása óta a kezdeti 20 milliárd forint körüli összegről indulva jelenleg 100 milliárd fölött jár, és a kormány mindent elkövet azért, hogy egyre nehezebben – vagy egyáltalán ne – lehessen nyomon követni az állami források felhasználását. Aki erre rákérdez, rásütik az áruló bélyeget, pedig aki érdeklődik, talán csak tisztán akar látni. Nem szeretné, ha közpénzek magánzsebekben tűnnének el.

Ugyanez a helyzet a 2024-es kandidálással is, még csak nem is csinál senki titkot a pénzszórásból. A jelentkezést előkészítő Budapest 2024 Zrt. a főváros egyik legdrágább épületében bérel irodát az Eiffel Palace Irodaházban, csak a bérleti díj és a több mint száz munkatárs fizetése évente több milliárdos tétel. A pályázattal kapcsolatos tanácsadás költségei az Európai Unió január elején megjelent közlönye szerint 5,7 milliárd forintról 7,2 milliárdra nőttek, állítólag azért, mert Róma visszalépése plusz feladatokat ró a jelentkezőkre. Az nem derül ki, hogy ez mit jelent, és miért kell többet dolgozni az olaszok kiszállása után?

A magyar állam szerdán vállalt garanciát arra, hogy fedezni fogja a szervezőbizottság költségvetési hiányait, ami annyit jelent, hogy mindenki – támogatók és ellenzők is – kénytelenek lesznek mélyen a zsebükbe nyúlni, ha változatlan intenzitással veszik ki az állami pénzeket saját célra azok, akiknek erre lehetőségük van. Nem a pályázat költségeit kell majd a lakosságnak finanszírozni, hanem a közpénzeket saját célra felhasználók mohóságát kompenzálni.

Az olimpiai és paralimpiai pályázatban azt ígéri Magyarország, hogy 774 milliárd forintból megrendezi a játékokat, a vizes vb tapasztalataiból kiindulva a végösszeg minden bizonnyal meghaladja majd a 3 ezer milliárd forintot. Ez azonban csak az érem egyik oldala. A másik az ellenségkép-gyártás. A Momentum népszavazás kiírását kezdeményezi a 2024-es olimpiáról és paralimpiáról. Egy magát demokratikusnak valló országban et természetese volna, bár akkor kellett volna kiírni, amikor eldőlt, hogy Budapest is megpróbálja. Sőt, akkor lett volna mindez hiteles, a kormány törekvései demokratikusak, ha a népszavazásra megelőzi a jelentkezést.

Jogos a felvetés, hogy a mostani időpont talán már késő, tavasszal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) saját módszereivel (amelyekről nem tudunk semmit, megbízhatósága sem garantált, hiszen a szervezet a magas támogatottságban érdekelt) felméri a lakosság véleményét, ráadásul a visszalépés is rendkívül komoly kiadásokkal járna, hiszen kártalanítani kellene a NOB-ot.

De miért nem volt korábban népszavazás ebben a kérdésben? Mert a kormány minden erre irányuló kezdeményezést elfojtott. Eddig megakadályozta, hogy a lakosság állást foglaljon egy olyan kérdésben, amely mindenkinek a pénztárcáját érzékenyen érinti. Pásztory Dóra kétszeres aranyérmes paraúszó tagja volt a kandidálást előkészítő bizottságnak, de kilépett onnan, s többen vannak – talán a legtöbben -, akik az ő véleményét képviselik. Fantasztikus volna Budapesten látni a világ legjobb olimpikonjait, de ehhez jelenleg nem adottak a morális és gazdasági feltételek. A kandidálást népszerűsítő óriásplakátokon "megszólaltatott" magyar sportolókat felhasználják, manipulálják. Abszolút hiteles, amit mondanak, számukra valóban óriási élmény lenne egy budapesti olimpia és paralimpia, ám ők versenyzők. Számukra a budapesti olimpia azt jelentené, hogy hazai közönség előtt mérhetik össze tudásukat a riválisokkal, de az őket arra használni, hogy rajtuk keresztül legalizáljuk az állami pénzek eltüntetését, egyenesen manipuláció.

Amíg természetesnek fogadjuk el a korrupciót, amíg kísérletet sem tesz senki a közpénzek felhasználásának láthatóvá tételére, amíg milliók éheznek, az egészségügy és az oktatás romokban, addig nem időszerű – és óriási felelőtlenség – akár egyetlen forintot is olyan pályázatra elkölteni (kidobni), amelynek sikere erősen megkérdőjelezhető, és amely akkor jelent majd igazán komoly - megoldhatatlan - gondot az országnak, ha véletlenül Budapest nyer. Ebben a helyzetben az olimpia nem megoldást jelentene az égető problémákra, hanem további nehézségeket okozna, még jobban megnyomorítaná az országot. A 2004-es athéni olimpia okozta a görög gazdasági összeomlást is.

Sikeres jelentkezés esetén ugyanis nem maketten, hanem a valóságban kell akadálymentesíteni a fővárosi hoteleket, metróállomásokat, megállókat, muszáj lesz felépíteni a vendégek fogadására alkalmas szállodákat, fejleszteni az úthálózatot, el kell készülnie az összes létesítménynek. Az idő sürget, akkor majd valóban el kell kezdeni dolgozni, nem lehet csak dumával milliárdokat zsebre tenni az államkasszából.

Ki a hazaáruló? Aki nem ért egyet a közpénzek eltüntetésével, vagy, aki ezt támogatja, ehhez lelkesen tapsol?

Trump-rajongók

Manapság mintha a csalódások korát élnénk. Reménykedünk valamiben: nem, az nem úgy lesz, aztán valahogy bekövetkezik a legrosszabb. Nem hittük el, hogy a britek az Unióból való kilépésre szavaznak, mégis megtörtént. Aztán abban bíztunk, csak nem ment el mindenkinek a józan esze, s a britek távozása csak amolyan látszat lesz, ehhez képest most minden a hard Brexitre utal.

Nem hittük el azt sem, hogy Donald Trumpot, az amerikai választási kampány alatt neveletlen kisgyerekként viselkedő ingatlanmágnást választják meg elnöknek, aki – a pénzvilág embereként – azzal hitegette a választókat, hogy ő majd fellép a fennálló viszonyok ellen. Ám ez is bekövetkezett. Nem baj, gondolhattuk, elnökként majd másként fog viselkedni. Ferenc pápáról köztudott, mennyire bölcs ember, ő is azt mondta, Trumpot a cselekedetei alapján ítéljük.

A milliárdost tíz napja iktatták be, s eddig a legrosszabb forgatókönyv következett be. Trump ugyanis nem a párbeszéd, hanem a kirekesztés embere. Megépíti az áthatolhatatlan falat a mexikói határon, de falat emelt azon hét állammal szemben is, amelyek polgáraitól megtagadja az Egyesült Államokba való beutazást, komoly bajba sodorva ezzel az európai államokat is.

Így kell, csak megvédi honfitársait – mondta erre Milos Zeman cseh elnök, aki büszke arra, hogy prágai Trumpnak nevezik, „oda kell figyelni arra, amit mond” – közölte a napokban a magyar kormányfő. A közép-európai populisták részéről mostanság sikk lett megfelelni az új amerikai elnöknek Brüsszellel szemben. Ez a gondolkodás azonban nagy jóindulattal sem nevezhető távolba mutatónak. Trump ugyanis minden lépésével az Európai Uniót is gyengíti, szét akarja verni a közös Európáról alkotott álmainkat. Arról mindeddig még nem hallottunk érveléseket régiónk Trump-rajongó politikusaitól, hogy az EU felbomlása esetén Budapest például miből finanszírozná a GDP majdnem öt százalékát kitevő lyukat, ami az uniós támogatások elmaradásából fakadna.

Az rendben van, hogy itthon a magyaros virtus azt jelenti: jól odamondogatunk Brüsszelnek. Néha azonban talán nem ártana gondolkodni is. Mert ha erre sem vagyunk képesek, akkor tényleg nincs miben reménykedni.