Orbán Viktor;Modern városok program;

2017-02-01 06:22:00

Orbán Viktor "bakancslistája"

Kis híján két évvel a Modern Városok Program (MVP) 2015. márciusi meghirdetése után, Orbán Viktor ellátogatott egy megyei jogú városba, Szegedre is. Ígéretekkel most sem fukarkodott a kormányfő, bár az eddigiekből nem sok valósult meg eddig és időközben több beruházást is lemondott a kormány.

Orbán Viktor "bakancslistáján" a 23 megyei jogú városból már csak négy volt hátra egészen hétfőig. Ebbe a "maradékba" került bele a két szocialista vezetésű település, Szeged és Salgótarján is. A jég megtört, hétfőn Szegedre látogatott a miniszterelnök. A Botka László polgármesterrel folytatott tárgyalásokon Orbán aláírta az MVP projektekkel kapcsolatos kormányzati támogatásról szóló dokumentumokat, sőt, a szegedi polgármester további 19 javaslatára is rábólintott.

Egészen mostanáig nem volt érdeke Orbán Viktornak, hogy ellátogasson Szegedre, mert a kormányfői látogatás az adott település polgármesterét felértékeli a kommunikációs térben - nyilatkozta a Népszavának Ceglédi Zoltán. Akivel eddig a miniszterelnök találkozott, annak segített abban, hogy a helyi közösség előtt fontosabbnak tűnjön, akivel a kormányfő egyeztet, akinek ígér. Orbán Viktor éppen ezt a presztizs növekedést nem akarta megadni Botka Lászlónak.

A szegedi polgármester a szocialista párt miniszterelnök-jelöltjeként gyakorlatilag Orbánnal egy szintre került, akár a bal oldal közös, vagy csak a szocialisták jelöltjeként. Orbán azért dönthetett a szegedi látogatás mellett, hogy Botkát a saját tábora előtt próbálja meg hitelteleníteni azzal, hogy lám, a kérlelhetetlen ellenzéki politikus milyen jó hangulatú találkozót tartott a miniszterelnökkel, akinek hálás lehet amiért annyi mindent kap majd a városa - tette hozzá a politikai elemző.

Akik eddig kimaradtak

Áprilisig a másik szocialista vezetésű városba, Salgótarjánba is ellátogat Orbán Viktor. Turisztikai , rekreációs beruházásokra, energetikai, illetve a közösségi közlekedés korszerűsítésére, az ipari,park fejlesztésére lenne szüksége a városnak, ezekre tettünk javaslatokat - sorolta a Népszavának Fekete Zsolt, a település szocialista polgármestere. Előzetes számítások szerint 60-70 milliárd forintból megvalósítható lenne ez a program. Az országos gyorsforgalmi úthálózathoz a kétszer két sávos út Fekete reményei szerint 1-2 éven belül elkészülhet. A megyei jogú városok egy adott térség kulturális közigazgatási központjai, így nem lehet köztük különbséget tenni aszerint, hogy a polgármester milyen politikai felfogású. Nem mint ellenzéki politikus, hanem mint minden salgótarjáni polgármestere várom a miniszterelnököt és remélem, hogy a visszafogott, megalapozott igényeink nagy része meg is fog valósulni - fogalmazott Fekete Zsolt.

Furcsa módon kimaradt eddig a miniszterelnöki road sohw-ból Hódmezővásárhely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János városa és a szintén fideszes irányítású Győr, ahol Borkai Zsolt olimpikon, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a település első embere. háttérbeszélgetéseken politikai elemzők úgy vélik, hogy nem véletlenül alakult így ez a lista, bár biztosat csak Orbán Viktor tudna mondani a sorrend kialakulásáról.

A két szocialista irányítású város hátrasorolása mondhatni magától értetődő. A két fideszes megyei jogú város esetében a feltételezések szerint inkább belső, Fideszen, illetve kormányon belüli politikai meggondolások állhatnak a háttérben. Hódmezővásárhely valószínűleg éppen azért maradt ki eddig a sorból, mert egyértelmű a kötődése Lázár Jánoshoz és ha Orbán az élre helyezte volna, jelentős támadási felületet kínált volna fel az ellenzéknek.

Győr esetében már bonyolultabbnak tűnik a helyzet. Egyes elemzők szerint Borkai és Orbán között nem a riói olimpia miatt alakult ki ellentét, aminek a felemás eredményei is okai lehettek a Borkai vezette MOB lefokozásának. (Egy jogszabály módosítással elvették a bizottságtól a pénzt és jogköreinek nagy részét. a szerk.) A találgatások szerint azonban a kormányfő és a győri polgármester kapcsolat már korábban sem volt felhőtlen, így nem csoda, hogy a városnak várnia kell a magas látogatásra. Bár ennek ellentmond, hogy az idei Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) milliárdokat költött a kormányzat.

Ennél árnyaltabban látja az okokat Ceglédi Zoltán. A politikai elemző szerint Győr azért maradt ki eddig, mert ott jelentős gondok vetődtek fel a kormánypárt helyi szervezete kapcsán. Egyébként sem akarta felhívni a figyelmet arra a városra, amelyik több szállal kötődik a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb gazdasági bűncselekményéhez, a Quaestor-ügyhöz. Nem ez az első ilyen távolságtartó magatartása a miniszterelnöknek. Emlékezetes, hogy a volt esztergomi polgármester, Meggyes Tamás körüli botrányok után kerülte a várost. Hiába avatták a Orbánt a város díszpolgárává, akkor sem akart oda elmenni, hogy átvegye az oklevelet. Orbán óvakodik attól, hogy a helyi fideszesek, illetve polgármesterek kudarca rá hulljon vissza.

Hódmezővásárhely megint egy másik eset. Vélhetően a miniszterelnök kiegyensúlyozó, vagy más nézőpontból oszd meg és uralkodj politikájából következik, hogy a Hódmezővásárhelyhez kötődő Lázár János, illetve a Budapestet képviselő Tarlós István küzdelemben egyik fél se jusson túlságosan fölénybe a másikkal szemben - latolgatta a politikai elemző.

Sajátjaihoz beszél

A miniszterelnök az MVP-t a kezdetektől elsősorban arra használja, hogy erősítse a helyi fideszes bázist és pozitív üzeneteket akar eljuttatni a hívekhez. Ezzel azt a problémát oldaná meg, hogy továbbra is konszolidációs vákuummal küzd a Fidesz kommunikációja - említette Ceglédi Zoltán. Nagyon hatékonyan tud a kormánypárt harcias üzeneteket továbbítani, háborús helyzetet kelteni, de a kormányzatnak nincsenek pozitív üzenetei. Az MVP tehát éppen ezt a hiátust hivatott betölteni.

A politikai elemző úgy vélte, sem költségvetési, sem fejlesztési szempontból nem illeszkedik a program egyfajta rendszerbe, vagy stratégiába szakpolitikai értelemben a Modern Városok Program.

Orbán Viktor megdöbbentő nagyságrendű összegeket ígér országjárása során a megfelelő helyszíneken. Az azonban jól látható, hogy mindez nem egy előre megtervezett, rendszerbe illeszkedő fejlesztési terv egyes állomásairól van szó. Sokkal inkább Orbán Viktor kampányáról is szól a miniszterelnöki road show. Abból persze amit Orbán Viktor megígér, azért valamennyit végre kell hajtani. Azzal azonban nem számolok, hogy amit valahol ígér, az maradéktalanul meg is valósul. - fogalmazott Ceglédi Zoltán.

Az MVP talán leginkább a Fidesz gazdasági holdudvarának szól, amely pontosan az ilyen típusú fejlesztésekre és beruházásokra szolgálnak. A különböző állami és uniós pályázatokon elsősorban ezek a vállalkozások jeleskednek. Számukra kifejezetten előnyös, hogy a kormányfő szinte mindenhol nagyjából ugyanazt a programcsomagot adja el: sportlétesítmény, ipari park, összeköttetés az országos gyorsforgalmi úthálózattal. Valószínűleg az MVP keretében megvalósuló beruházások java részét is a Fidesz közeli vállalkozások nyerik majd el. Ha egyszerűen akarok fogalmazni, Orbán Viktor nem is az adott városnak, hanem Mészárosnak Lőrincnek ígér - tette hozzá Ceglédi Zoltán.

Drága utakat ígér

A miniszterelnöki ígéretözönben talán fel sem tűnik, hogy miközben minden megyei jogú városnak gyorsforgalmi utat ígér, amivel rákapcsolódhatnak az országos autópálya hálózatra, a 23 érintett település közül több is rendelkezik már ilyen összeköttetéssel. Arról is hallgat a kormányfő, hogy az unió kizárólag a nagy nemzetközi közlekedési folyosók fejlesztéséhez, autópálya építéseihez nyújt támogatást. A települések országos hálózatra kapcsolását a magyar adófizetőknek kell majd finanszíroznia. Ráadásul eltérőek a földrajzi adottságok, vagyis jelentős különbségek lesznek a gyorsforgalmi utak építési költségei között. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján pedig tartani lehet attól, hogy egy szűk gazdasági kör között osztják el a pályázatokat, ami megdrágíthatja a beruházásokat.

Látszólag ellentmond a helyi fideszes szavazóbázis megerősítésének, hogy a kormánypárti irányítású településnek Orbán Viktor a 2015-ös, veszprémi időközi országgyűlési választás előtt fűt-fát, új uszodát, völgyhidat ígért, majd amikor a fideszes jelölt megbukott, szinte mindent visszavont és azóta sem történt egy kapavágás sem. Nincs ellentmondás, mert a Fidesz nem arra törekszik, hogy nem kormánypárti szavazókat, területeket megnyerjen szavazóknak. A fiaskó után kevésbé éri meg az elveszített Veszprémre költeni Orbánnak, hogy nagy ráfordítással visszanyerjék, inkább a fideszes településeken érdemes erősíteni az ott élők meggyőződését, hogy 2018-ban el kell menni szavazni és a Fideszt kell beikszelni - jegyezte meg a politikai elemző.

Orbán Viktor kegyúrként körbe járja az országot és különböző nagyságú összegeket adományoz és ezt az LMP kifogásolta, mert sokkal inkább az embereknek helyben kellene eldönteniük, mire lenne szükségük - mondta a Népszavának Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke, országgyűlési frakcióvezető. Ehhez természetesen vissza kellene állítani az önkormányzatiságot, az önálló finanszírozást. Az ellenzéki politikus szerint az MVP egyértelműen politikai projekt. A miniszterelnök nem azt kérdezte, hogy az embereknek mire van szükségük, mint például az oktatás, az egészségügy, miközben mindenki számára ismert, milyen állapotban vannak az iskolák, kórházak.