A kormány az erőszak áldozatait sem védi

Publikálás dátuma
2017.02.01 12:17
Forrás: Szelényi Zsuzsa/Facebook
Fotó: /
Reggel zuhogó esőben civilekkel a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzéséért tüntettünk. A civilekkel és Szél Bernadettel a tiltakozó táblákat bevittük a parlamentbe és rövidesen az Igazságügyi Bizottság ülésére is bemegyünk velük, ahol a mi beadványunkat tárgyaljuk a nők elleni erőszakról - írja a közösségi portálon Szelényi Zsuzsanna, az Együtt politikusa. 

Az akcióról az MTI is beszámolt: 

Kéttucatnyian demonstráltak szerda reggel az Országház előtt azért, hogy a parlament ratifikálja az Európa Tanácsnak a családon belüli erőszak áldozatai segítéséről szóló isztambuli egyezményét. A Nőkért Egyesült megmozdulásán elhangzott: a törvényhozás igazságügyi bizottsága délelőtt kezdődő ülésén dönt arról, hogy az Országgyűlés elé terjeszti-e az indítványt. Szelényi Zsuzsanna, az Együtt színeiben politizáló független országgyűlési képviselő a megmozduláson arról beszélt, a családon belüli erőszak "a lappangó hatalomról szól", arról, hogy ha más nem látja, a bántalmazó azt tesz áldozatával, amit akar. Magyarország a lappangó félelemről szól, arról, hogy itt olyan hatalom van a fejünk felett, amely azt gondolja, hogy bárkivel bármikor bármit megtehet - tette hozzá a politikus. Szél Bernadett, az LMP társelnöke azt hangsúlyozta, a szerdai bizottsági ülésen dől el, hogy az indítvány a plenáris ülés elé kerülhet vagy "elkaszálják, ahogy eddig oly sokszor". Nem fogják engedni, hogy ez utóbbi ismét megtörténjen - jelentette ki. A megmozdulás több résztvevője is arról beszélt: napjainkban rendszeres, hogy nem a tettesnek, hanem a családon belüli erőszak áldozatainak kell menekülniük, gyakran a bizonytalanságba. Az isztambuli egyezmény pedig éppen azt írná elő, hogy az államnak az áldozatokat segítő intézményrendszert kell létrehoznia. Az eseményen elhangzott: a 2011-ben kötött egyezményhez 43 állam csatlakozott - Magyarország 2014-ben -, és közülük eddig 23 ratifikálta az egyezményt.

Szerző
2017.02.01 12:17

Értelmetlen óraátállítás, ezer forintot sem spórolunk vele

Publikálás dátuma
2018.09.22 13:00

Fotó: / Gubin Yury
Energetikai szakértők se érzik a - tervek szerint jövő októbertől megszűnő - óraátállítás szükségességét.
A Mavir becslései szerint az ország évente átlagosan mintegy 100-120 ezer megawattóra (MWh) villamos energiát takarít meg a téli és nyári időszámítás váltakoztatásával, ami megfelel egy közepes méretű magyar város éves fogyasztásának – közölte lapunk érdeklődésére a hazai villamosenergia-rendszer egyensúlyáért felelős társaság. Az állami cég korábbi közleményeivel szó szerint megegyező mondat azért lehet üzenet-értékű, mert az Európai Bizottság a „polgárok kérésére” a téli-nyári időszámítás eltörléséről döntött. A Mavir ennek konkrét véleményezését elhárította, mondván, egy részleteiben nem ismert javaslatról nem tudnak nyilatkozni. A jogszabály módosulása esetén azt természetesen végrehajtják – tették hozzá. Mindez ugyanakkor azt az érzetet erősíti, hogy – számos szakértőtől eltérően – a hazai rendszerirányítónak nem ingott meg a téli-nyári időszámítás hasznosságába vetett hite. Bár az óraátállítás élettani hatásai is nagyrészt megkérdőjelezhetők, valójában annak energetikai hasznossága se túl jelentős – közölte lapunk megkeresésére Haddad Richárd, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület főtitkára, az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának intézeti mérnöke. A Mavir által említett érték az ország körülbelül 45 millió megawattórás fogyasztásának alig több mint két ezreléke. Ez a többletfogyasztás a villamosenergia-rendszernek nem okoz semminemű többletterhet. Már csak azért sem, mert az európai piacot jelenleg túlkínálat jellemzi. De a háztartásoknak se hoz különösebb hasznot: a 4,5 millió lakásra vetítve a rendszerirányító által említett éves megtakarítás még az ezer forintot se éri el. Ennyi tehát az óraátállítás egy hazai családra vetíthető haszna. (Igaz, a számítás elvi, hisz a háztartások mindössze a hazai áramfogyasztás körülbelül negyedét képviselik.) Az időmérés nyári eltolásának a szakértő a reggeli csúcsban semminemű jelentőséget nem tulajdonít. A közvilágításban és a háztartásokban használt lámpák fogyasztása az elmúlt évek során a töredékére esett. A reggeli fogyasztás felfutása így sokkal inkább az iparnak és a közlekedésnek tudható be, amit a napfény szinte egyáltalán nem befolyásol. A második, szürkületkor tapasztalható fogyasztási csúcs mögött ugyan kétségkívül a háztartások – elsősorban a melegítésre használt elektromos berendezések – állnak, de ezt mérsékli a vezérelt – vagyis a nagy terheléskor kikapcsoló – áram elterjedtsége. Árnyalja a képet, hogy az óraátállítás ellenére az összfogyasztás nem csökkent. Haddad Richárd szerint ugyanis az alacsony tarifák és fogyasztás nem ösztönöznek a használat visszafogására. Így reggel akár világosban is felkapcsoljuk a villanyt. A 70-es években, amikor az óraátállítás a világon széles körben elterjedt, a módszer az olajárugrás ellen még hatékony módszernek bizonyult. Ám az energia árának – várhatóan hosszú távú – esésével ez a haszon fokozatosan csökken. Mindemellett Haddad Richárd a mostani brüsszeli intézkedéseket is látszatintézkedésnek tartja. Szerinte napi egy óra eltolása nem okoz nagyobb élettani megterhelést egy időjárási frontnál vagy akár egy hosszabb utazásnál. Ha választani lehetne, hogy a téli vagy a nyári időszámítás maradjon állandó, energetikai oldalról a főtitkár ez utóbbi mellett tenné le a voksát. (Ez csak azért vet fel kérdéseket, mert az „alap”-idősáv a téli és a nyári az „eltolt”.)

Már csak kétszer kell tekerni

Az Európai Bizottság a hét elején közzétette: a jövő év második felétől az unió területén eltörlik az óraátállítást. (Így nálunk most októberben, illetve jövő év márciusában kell még egyszer vissza- illetve előreállítani a mutatót.) A tagállamok jövő áprilisig dönthetnek, hogy a téli vagy a nyári időszámítást tartják meg. Az Európai Bizottság a nyáron konzultáció keretében kérte ki a polgárok és az őket képviselő szervezetek véleményét. Itt a megszólalók 84 százaléka az óraátállítás ellen tett hitet. Az Európai Bizottság ezt emelte hivatalos szintre. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint „az óraátállítás eltörlésénél Jean-Claude Juncker bizottsági elnöknek volt már rosszabb ötlete is”. Ugyanakkor közlése szerint a magyar kormány a kérdésben még nem alakította ki álláspontját. A Magyar Alvásközpont az élettani hatások miatt a téli időszámítás fenntartását javasolja. Mások szerint Magyarországnak – egy fajta politikai döntésként - a hozzá gazdaságilag kötődő államok választásához lesz érdemes igazodnia.

Mi voltunk az elsők

A világon elsőként 1916-ban Magyarországon – pontosabban az Osztrák-Magyar Monarchiában és a Német Császárságban – vezették be a nyári időszámítást az idő egy órával későbbre állításával, már akkor is kifejezetten energiatakarékossági okokból. Ezt, miközben a világ nagy részén elterjedt, 1919-ig, majd 1941-1949-ig, 1954-1957-ig alkalmazták nálunk, illetve 1980-tól egész mostanáig folyamatosan. Az elmúlt évek során ugyanakkor világszerte előtérbe kerültek az óraátállítás káros élettani hatásait ecsetelő, egyszersmind gazdasági jelentőségét lekicsinylő vélemények.

2018.09.22 13:00
Frissítve: 2018.09.22 13:00

Minden gyereknek családban a helye

Publikálás dátuma
2018.09.22 12:40

Fotó: Shutterstock/
Gólyafészekre gyűjtenek a Gólyahír Alapítvány követei, hogy valóra váltsák nemrégiben elhunyt Gólyanagymamájuk, az egyesületet közel 20 évig vezető Mórucz Lajosné Gabika utolsó álmát: legyen egy olyan közösségi tér, amely állandó bázisa lehet az örökbe fogadó gólyahíres családoknak.
Merthogy lesz. Egészen biztosan. Kijelentő módban, csak épp ebben a pillanatban még jövő időben. Amikor Gabika halála előtt két nappal Grim Marcsi, az adománygyűjtést felvállaló 19 követ egyike – maga is örökbe fogadó édesanya – beszélt vele, a közösségi tér megvalósítása nem álomként, hanem tényként merült fel. Gabika nem ismert lehetetlent, hitvallása volt, hogy nincs probléma, csak megoldandó feladat. Ennek a jelmondatnak a mentén hirdetett adománygyűjtő kampányt a Gólyahír Alapítvány, melyben azt kérik, hogy aki csak tud, járuljon hozzá, akár egy csekélyke összeggel is, az álmuk megvalósításához. Már maga a kampány, pusztán az a tény, hogy a követek kiviszik a nyilvánosság elé a témát, beszélnek róla, és a személyes kapcsolataikon keresztül egyre szélesebb körben terjesztik, elindított egyfajta érzékenyítést. Merthogy nemcsak az a cél, hogy meglegyen az épület, hanem az is, hogy oszoljon a fejekben a homály, enyhüljön a zavar: az örökbefogadás jelensége természetes legyen, ne pedig tabu - olvasható a Vasárnapi Hírek írásában. 

Saját, még ha nem is vér szerinti

Sajnos ma még sokkal inkább tabutéma, az emberek zavarba jönnek és kihátrálnak a beszélgetésből, ha például kiderül, hogy kisfiuk osztálytársa, Józsika nem vér szerinti gyereke a szüleinek. Paulon Viktória, a Kisrigók – Három gyerek hazatalál című mesekönyv szerzője (saját gyerekei örökbefogadásának történetét, előzményeit írta meg benne) szerint egyáltalán nincs benne a köztudatban, hogy egy szülő-gyerek közösség nem csupán vér szerinti kötelékekből alakulhat családdá. Őt például egészen addig nyüstölték, hogy lehet, hogy ő szőke, fehér bőrű, a gyerekei pedig feketék és sötétebb bőrűek, amíg elő nem rukkolt a pofonegyszerű válasszal: nem ő szülte őket. Onnantól nemcsak a témát, hanem őt is hanyagolni kezdték a szülőtársak – mentségükre szóljon, nem rosszindulatból, sokkal inkább zavarból. „Gabika mindig azt mondta, azzal segítünk a legtöbbet, ha beszélünk róla, merthogy főként tájékozatlanságból és információhiányból ered a fura, zavart érzés az emberekben” – meséli Marcsi, aki követtársaival együtt egyfelől hegyeket hord arrébb, hogy az ügy érdekében minden követ megmozgasson, másfelől pedig mesél, a saját történetükről, hogy egyre többek számára tegye nyilvánvalóvá: az örökbe fogadott gyerek épp ugyanannyira saját, mint a vér szerinti, annyi különbséggel, hogy őt nem a pocakjában, hanem a szívében hordta az édesanyja.

Csak ő lehet a miénk

„Marcit nemcsak én, hanem a férjem is a szívében hordta – kezd bele személyes sztorijukba, amiről több mint egy év után sem tud meghatódottság nélkül mesélni. – Nálunk viszonylag hamar kiderült, hogy nem lesz vér szerinti gyermekünk, ezért egy év próbálkozás után el is indítottuk az örökbefogadási eljárást, és bejelentkeztünk a lakóhelyünk szerint illetékes Tegyeszhez (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat). Egy féléves procedúra után – környezettanulmányok, pszichológiai és alkalmassági vizsgálatok, kötelezően elvégzendő tanfolyam) – kaptuk meg az alkalmassági határozatot, amellyel felkerültünk a budapesti és az országos listára. Emellett az összes létező örökbeadással foglalkozó civil egyesülethez és alapítványhoz bejelentkeztünk. Mindenhol nagyjából 6-8 év várakozási időt prognosztizáltak – abban lehetett reménykedni, hogy mivel korban, származásban és betegségek tekintetében is rugalmasak voltunk, ha nem is újszülöttként, de legalább korábban érkezik meg hozzánk a gyermekünk. Persze a Gólyahír Egyesület volt az álom, a számok is azt mutatták, hogy ők a leghatékonyabbak – az elmúlt tizennyolc évben 905 babát segítettek családba –, de akármikor hívtam Gabikát, mindig azt mondta: 5-6 év. A Gólyahírnél évente nagyjából 600 család vár csecsemőre, Marcsiék is valahol a háromszáznyolcvan-akárhanyadik helyen álltak, amikor Gabika segítséget kért egy rendkívüli eset kapcsán. Tisztázatlan jogi körülmények adódtak: az életet adó anya szerette volna örökbe adni a babáját, de nem volt meg a férj, aki hiába nem a vér szerinti apa, a magyar törvények értelmében neki kell lemondania a gyerekről ahhoz, hogy ne állami gondozásba kerüljön. Gabika végső tanácstalanságában fordult a közösséghez – ő is és az életet adó anya is mindent megtettek, amit csak tudtak, mégsem találták a férfit. Mivel nekem van egy barátom, aki kifejezetten azzal foglalkozik, hogy megtaláljon embereket, nem mellesleg még örökbe fogadó szülő is, összekötöttem őket, hátha tud segíteni. Másnap viszonylag késő este csörgött a telefon. Gabika hívott, hogy megvan a férj, és mivel közvetetten nekünk köszönhető, hogy a kisfiú nem kerül állami gondozásba, úgy gondolja, hogy Marci a mi gyerekünk. Sokkos állapotba kerültünk a férjemmel. Mindig mondták, hogy váratlanul fog érkezni a hívás, de erre álmunkban sem gondoltunk. Marci kétnapos volt, amikor a férjemmel először a kezünkbe foghattuk, és attól a pillanattól kezdve tudjuk, hogy nem véletlenül nem lett vér szerinti gyerekünk. Csak ő lehet a mi fiunk.”

Ügy van, rengeteg

Marcsiék története csak egy a sok közül. A statisztikák szerint ma Magyarországon minden hatvanadik gyerek örökbefogadott, ez azt jelenti, hogy lényegében minden második iskolai osztályban, óvodai csoportban van szívben fogant lurkó. Ehhez képest alig beszélünk róla, tabuként kezeljük. Az életet adó anyákat a társadalom elítéli, mondván, még a kutya sem dobja el magától a kölykét. A többség elképzelni sem akarja, hogy aki örökbe adja a gyerekét, épphogy nem eldobja, hanem egy elképesztően nehéz döntés után gondoskodik róla. Az ok az esetek nagyon nagy hányadában a mélyszegénység – aki tudja, hogy a körülményei miatt nagy valószínűséggel állami gondozásba kerülne a gyereke, ezért inkább örökbe fogadó családba adja, azt Marcsi szerint tisztelni kellene, nem pedig megvetni. Ezért is van a kampány, amelynek persze elsődleges célja a közösségi tér létrehozása, de épp ennyire fontos, hogy akik adományaikkal felvállalják az ügyet, azok az efféle, tisztázatlan és homályos kérdésekben is nyíltan és természetesen foglaljanak állást. Zsolnai Endre, a Lurdy Ház marketing- és kommunikációs igazgatója is a Gólyahír Alapítvány mellé állt – vallja, hogy mindenkinek, aki az átlagosnál egy picivel több lehetőséggel rendelkezik, elemi kötelessége kellene legyen, hogy segítsen. „Sajnos ennek még nincs kultúrája Magyarországon – állítja a civilben is jótékonykodó szakember, aki 14 éve tulajdonosa a mélyszegénységben élő gyerekeket támogató MikulásGyárnak. – Elég csak arra gondolni, hogy az emberek több mint 50 százaléka még csak az adója 1 százalékáról sem rendelkezik. Azt gondolom, hogy egy társadalom akkor tud jól működni, ha tagjai összefognak, együtt mutatnak erőt és törődnek egymással. Persze elsődlegesen az állam feladata volna, hogy például egyetlen gyerek se kerüljön állami gondozásba, de azt is gondolom, itt az ideje, hogy szakítsunk a patriarchális társadalmi berendezkedéssel, aminek a tetején ott ül az állam, aki majd mindent megold. Nem old meg mindent. Nekünk kell egymás segítségére sietnünk. Ügy van rengeteg.” És ahogyan Marcsi is mondja, mindenkinek kell, hogy legyen egy jó ügye.
2018.09.22 12:40
Frissítve: 2018.09.22 12:44