A politikusok legújabb vagyonnyilatkozatára ezúttal a szokottól eltérő módon reagálok, ugyanis rájöttem, hogy semmi értelme méltatlankodni vagy dühöngeni („ezek hülyének néznek bennünket”). Tegyünk úgy, de komolyan, mint ahogy a Nagy Nemzeti Homokozóban szokás, mintha tényként fogadnánk el azokat a (már bocsánat: röhejes) összegeket, amelyeket nagyjaink beírnak a nyilatkozat megfelelő rubrikáiba. Nem tehetek róla, de megpróbáltam elképzelni néhányuk arckifejezését, amint a heti lottószelvény kitöltésekor is alkalmazott összpontosítással ráböknek egy-egy számjegyre, miközben azért óvatosan felpillantanak a fejük fölé…
Tehát: vegyük komolyan, hogy mindazok, akiknek volt képük kiállni a nyilvánosság elé azzal, miképp alakult 2016-ban a vagyoni helyzetük, feltételezik rólunk (mármint a NER-en kívüli társadalom nyilván nem túl okos egyedeiről), hogy elhisszük, amit leírtak. Ebben az esetben érdemes föltenni egyetlen, de a „nem túl okos egyedek” számára szerintem igen fontos kérdést. Akik a saját üzleti-gazdasági ügyeiket csak úgy képesek vinni, hogy egyetlen év alatt (miközben köztudottan a bőségesnél is bőségesebb ilyen-olyan javadalmazásban részesülnek) felfoghatatlan mértékű vagyonvesztésről, elképesztő mértékű magán- és banki kölcsönök igénybevételéről kénytelenek számot adni, azoktól hogyan várhatja el a választásokon bizalmukat beléjük vető szavazó, hogy az országnak jó gazdái legyenek? Javaslom a legközelebbi tüntetés szervezőinek, szembesítsék a résztvevőket ezzel a kérdéssel!
