KSH;ipar;növekedés;2016;

2017-02-08 06:22:00

2016 az ipar gyászos éve

Az utóbbi évek egyik leggyászosabb esztendejét zárta 2016-ban a magyar ipar. A december - mint ahogy az a KSH kedden kiadott közleményéből kiderült - különösen rosszul sikerült. Az ipart egész évben a váltakozóan gyenge teljesítmény jellemezte, egy esztendőre visszatekintve alig egy százalékos növekedést tudtak mérni a statisztikusok.

Nagyon megsínylette a hazai ipar, hogy 2016-ban gyakorlatilag elmaradtak az uniós források. Havi összevetésben az ipari termelés csupán fél százalékos emelkedést mutatott decemberben, de egy évre visszatekintve már százalékos volt a visszaesés mértéke. Amikor ilyen kicsiny az elmozdulás, akkor még annak is jelentősége van, hogy egy adott időszakban mennyi volt a munkanapok száma. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője hívta fel arra a figyelmet, hogy 2015 decemberéhez képest egy nappal kevesebbet dolgoztunk volt 2016 utolsó hónapjában.

Éreztette a hatását az is, hogy a győri Audi decemberben megkezdte a termelés átmeneti csökkentését, a gyártósorok átállítása 2017-ben is folytatódik. Az sem töltötte el örömmel az elemzőket, hogy az ugyancsak tegnap közzétett német ipari termelési adatok, óriási negatív meglepetést okozva, három százalékkal zsugorodtak, havi összehasonlításban. Ennek fényében a magyar ipar év végi teljesítményét pozitív meglepetésnek tartotta Virovácz Péter, aki úgy vélte, hogy a KSH előzetes adataiból még nem derülnek ki a pontos részleteket, de a számokból arra lehet következtetni, hogy az autógyártás markáns visszaesését képes volt a többi iparág nagyjából egyenletes felfutása némileg ellensúlyozni.

Az ING Bank vezető elemzőjének a számításai szerint 2016 egészét tekintve az ipari bővülés üteme így is 1 százalék alatt maradt, hiszen a termelés volumene csak 0,9 százalékkal nőtt 2015-höz képest. Előretekintve, az idei éves teljesítmény - Virovácz Péter szerint -, nagyban azon is múlik majd, hogy miként lesz képes a többi ágazat ellensúlyozni az Audi által okozott termeléskiesést. Összességében azonban hasonlóan lassú növekedéssel számolhatunk 2017-ben, mint 2016-ban.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője emlékeztetett, hogy az ipari bővülés 2014-ben és 2015-ben is 7 százalék feletti volt. Az elmúlt év összességében úgy hozott stagnálást, hogy az év első tizenegy hónapjából hét olyan volt, amikor a nyers adatok szerint hanyatlott az ipari teljesítmény. Az elemző megemlítette, hogy az autó- és járműgyártás gyengélkedésével egyidejűleg átlag felett jól teljesített - a többek között - a gumi-, a fémipari mellett a villamosberendezéseket, valamint a számítástechnikai és elektronikai eszközöket gyártó ágazat.

Az ipar lényeges gyorsulására csak 2018-ban számíthatunk - így vélekedett Suppan Gergely, a Takarékbank szenior elemzője. Ugyanis akkor léphetnek be újabb, jelentős autóipari kapacitások.

Németh Dávidnak feltettük a kérdést, hogy a legfontosabb makrogazdasági adatok ismeretében vajon 2016 utolsó negyedévében hogyan alakulhatott a GDP? A szakember szerint erre még nehéz pontos választ adni, ugyanis a termelés volumene ismert ugyan, de a hozzáadott értéke még nem. Annyit lehet tudni, hogy a bővülő fogyasztás ellenére a kiskereskedelem november-decemberben alulteljesített. A külkereskedelem viszont jól állta a sarat.

A fogyasztás jelentősen bővült, a beruházások az uniós pénzek hiányában visszaestek. Növelhette viszont a GDP-t a kormányzati szféra év végi felelőtlen pénzszórása. Az építőipar az év egészében gyengén teljesített. A mezőgazdaság jó évet zárt, a szolgáltatások közül végre a pénzügyiek is talpra álltak - említette az elemző. Így mindent összevetve, mind az utolsó negyedévben, mind az év egészében 2 százalék körül bővülhetett tavaly a magyar gazdaság, de inkább alatta, mint felette - mondta a K&H Bank vezető elemzője. Az alacsony bázis, és az uniós pénzek megérkezése miatt idén Németh Dávid a GDP 3,7 százalékos növekedésére számít. Ennek oka a fogyasztás további bővülése, a beruházások felfutása lehet, viszont a külkereskedelem növekedésének üteme 2017-ben lelassulhat.