Félelem

Ízlelgessük a kifejezést, hátha rögzül: fél a Fidesz. Persze ne szaladjunk túlságosan előre, politikailag nem biztos, hogy teljesen megalapozott a kijelentés, de az sem állítható, hogy feltétlenül túlzó. Tudjuk, a Fidesz általában nem szokott félni, talán pontosabb az a megközelítés, hogy megelőz bizonyos dolgokat: elsősorban azért, hogy lezárjon minden utat az ellenzék elől. Orbán Viktorral pedig végképp összeegyeztethetetlen a félelem, márpedig manapság - manapság? - a Fidesz egyenlő Orbán Viktorral.

Arról van most ugyanis szó, hogy a Fidesz, felrúgva az eredeti terveket, már március 15-e előtt megválasztaná Áder Jánost köztársasági elnöknek (tudják, egy olyan köztársasági elnöknek, akinek pont köztársasága nincs), és mindezt félelemből tenné. Az ijedtség oka az lenne, hogy Majtényi László, a demokratikus ellenzék jelöltjeként a március 15-i ünnepségen szólalna fel, ebbéli minőségében, ami ugye mégis csak megemeli a szónok személyét és mondandóját.

Lapunk keddi számában azt közöltük, hogy Áder megválasztására eszerint március 13-án kerülhetne sor, és bár ezt az információt az MSZP megerősítette, de maga a Fidesz, illetve az országgyűlés vezetése nem tudatta a nyilvánossággal. Ez alapján azt is mondhatnánk, egyáltalán nem biztos, hogy így lesz, ám felettébb valószínű, hogy a kormánypárt nem akarja Majtényit hivatalos jelöltként ünnepi szónokként hallani.

A kérdés most már az, hogy van-e ennek értelme. Van-e értelme egy ilyen akadályt emelni? Olyan akadályt, amelynek csak szimbolikus értelme van, hiszen Majtényi bármilyen minőségében beszélhet az ünnepen. Sőt egy ilyen akció még fel is erősítheti a mondandóját; erőteljesebben világíthat rá a hatalom túlkapásaira és mutathat rá - mégis csak - a Fidesz félelmeire. Sőt, bátran kijelenthetjük azt is, hogy az elképzelés kifejezetten kontraproduktív, mivel Majtényiből, Fidesz-hatalom idején, semmiképp nem lehet köztársasági elnök, a parlamenti többség hiánya okán. Ezt gondoljuk mi. De ideje megtanulnunk: mi nem tudunk Fideszül gondolkodni, még kevésbé cselekedni. Amiből pedig az következik, hogy Majtényi nem fog beszélni. Elnökjelöltként. De beszélni fog. És szavaiból az fog kiderülni, amit egyébként is tudunk, de az ünnepen még hatásosabban fog érvényesülni: a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből csak az együttműködés és a nemzet van kifelejtve.

Szerző
Németh Péter

Ne legyen vesztes!

Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetsége főtitkára a Népszava legutóbbi Szép Szó mellékletében tett közzé rokonszenves, de az alapnyugdíj gondolatával egyet nem értő cikket. Ő is, akárcsak több más szakértő – Barát Gábortól Simonovits Andrásig – azon a gondolatkörön belül marad, hogy ha a mindenkori járulékok fedezik a mindenkori kifizetéseket, akkor tulajdonképpen rendben van, a nyugdíjrendszer még húsz évig fenntartható, nem kell hozzányúlni, legfeljebb korrigálni. Ezzel szemben a gondolatot fölvető Nyugdíjasok Pártja 50+ állítása az, hogy a rendszernek nemcsak fenntarthatónak kell lennie, hanem megfelelőnek is. Sőt, ha a fenntarthatóság és a megfelelőség között konfliktus van, akkor a megfelelőség mellett tesszük le a garast. A nyugdíjrendszer már ma sem megfelelő, mert nagyon sok embernek ad méltatlanul alacsony ellátást. (A számokat hely hiányában nem idézem.) A megfelelőségnek nincs egzakt kritériuma, mást jelent Dániában vagy Hollandiában, mást jelent nálunk vagy Ukrajnában, mást jelentett évekkel ezelőtt, és mást fog jelenteni évek múlva. Éppen azért van szükség a nyugdíjasok önálló politikai képviseletére, hogy a megfelelőség kellő erejű politikai artikulációt kapjon.

A probléma ott van, hogy nem látjuk, mitől lenne jobb. Ismertek a folyamatok: a gyerekek nem születnek meg – nem csak nálunk, szerte Európában sem– a fiatalok elmennek, az idősek egyre tovább élnek, létszámarányuk a népességen belül folyamatosan nő. A jövőkép egy lassú, de egyre gyorsuló ütemű demográfiai összeomlás, nálunk és Európában egyaránt. Ennek egyik következménye a fokozódó időskori elszegényedés, ha nem csinálunk semmit, lényegében feltartott kézzel masírozunk a nyomorba.

Az azonnali, tüneti kezelés egyik eszköze az alapnyugdíj bevezetése és a minimál nyugdíj felemelése. Az alapnyugdíj mértéke terveink szerint 40000 forint havonta, forrása az állami költségvetés. 65 év felett járna annak, aki magyar állampolgár és legalább negyven évi magyarországi lakhellyel rendelkezik. 2,5 millió jogosulttal számolva ez 1200 milliárd forint évente, a GDP kb. 3,5 százaléka. Erre épülne rá a „munkanyugdíj”, amelyet változatlanul a befizetett járulékok és szolgálati idő alapján állapítanának meg, forrása tehát a járulékbefizetés. Itt is szükséges azonban a 2008 óta változatlan nyugdíjminimum felemelése, 28500 forintról legalább 50000 forintra.

E két intézkedés együttes következményeként nem lenne olyan 65 évesnél idősebb, életét végigdolgozó ember, akinek a járandósága 90000 forint alatt lenne, akár már 2018-tól kezdve. A Policy Agenda számításai szerint a létminimum egy egyfős nyugdíjas háztartás esetén 88000 forint. Igazán nem tűnik túlzott követelésnek, hogy az állam legalább a létminimumot biztosítsa minden időskorú polgárának.

Szükségesnek látjuk a munkanyugdíj rendszerének korrekcióját is. Ennek elemei: a nyugdíjminimum felemelése a fentiek szerint;

rugalmas nyugdíjba vonulási rendszer kiépítése; a svájci indexálás visszaállítása; a rendőrök, tűzoltók és egyéb korengedménnyel nyugdíjba vonultak nyugdíjának megadóztatása méltatlan, szerzett jogokat ne lehessen visszamenőleg elvenni; visszaállítani a nyugdíjplafonhoz szükséges kereseti limitet és maximálni a nyugdíjat, így elkerülendő a milliós állami nyugdíjakat.

A nők 40 programhoz nem kellene hozzányúlni, mert van egy vélhetően nem szándékolt pozitív hatása: ha a nagyszülők korábban otthon maradhatnak, akkor könnyebben megszületnek a második, harmadik gyerekek. A szülők menjenek és valósítsák meg önmagukat, lesz, aki boldogan marad otthon a gyerekkel. Ezt a folyamatot erősíteni kellene a „nagyszülő gyes” átalakításával. Jelenleg kb. kétezer nagymama él a lehetőséggel, ennek a többszörösére lenne szükség. Az összegét felemelni, a hozzáférést egyszerűsíteni, hosszabb időszakra (a gyerek 1-14 éves koráig) folyósítani, kaphatná mindkét szülő nagymamája vagy nagypapája stb.

A nyugdíjrendszer harmadik pilléreként szükséges az önkéntes és magánnyugdíj pénztárak megerősítése. Jelenleg a nyugdíj-kiegészítő funkciójukat nem tudják betölteni, mert az egy pénztártagra eső átlagos vagyon nem éri el az egymillió forintot. Ebből nem lesz kiegészítő nyugdíj. Ahhoz, hogy egy szabad szemmel már látható mértékű, pl. havi 100 ezer forint kiegészítő nyugdíjat tudjon fizetni egy pénztár, mintegy 25-30 millió forintos vagyon szükséges. Itt a reform értékű lépések közé tartozna a „félkötelező” rendszer bevezetése (copyright by Holtzer Péter), amely szerint legyen kötelező belépni, de ne legyen kötelező bent maradni. Olyan adókedvezmények beléptetése szükséges, amely a legszegényebbek megtakarítását díjazná a legnagyobb mértékben.

Természetesen mindig felmerül a fiatalok túladóztatásának kérdése, mondván, az időskorúak növekvő támogatását az „aktívak” fokozott adóterhelése kompenzálja. Ez a logika szerintünk azért sántít, mert a költségvetést egy zéró összegű játszmának tünteti fel. Ebben a játszmában az egyiknek akkor lesz több, ha a másiknak kevesebb.

Ezzel szemben az állításunk az, hogy a megváltozott prioritások határozott kijelölése után is lehetséges olyan költségvetést összerakni, amelyben nincs vesztes. Igaz, a jelenlegi kormányzati értékstruktúra megváltozna! Például az egészségügy, az oktatás vagy a nyugdíj kiemelt kezelésének össztársadalmi szükségessége, haszna könnyen belátható.

Szerző

Másféle vendégek

Aznap, mikor Putyin Budapesten parolázott, százharminc kilométerrel odébb, Egerben épp arról okosították ki jászsági cégvezetők a helyieket, hogyan tudnak tömegével alkalmazni ukrán anyanyelvű, a krími helyzet miatt amúgy is nyugtalan, s elmenni vágyó munkásokat. A Jászságban közülük már most is százával dolgoznak: tíz nap alatt megkapják a letelepedéshez és munkavállaláshoz szükséges papírokat, a kormányzati gépezet ez ügyben a háttérben csendben, olajozottan, nagyobb feltűnés nélkül dolgozik. Jászberény, Jászfényszaru környékén megugrottak az albérletárak, nincs kiadó lakás, fellendült az éttermek, üzletek forgalma.

Itthon egyre hangosabban kongatják a vészharangot a munkaadók, mert elfogytak a szakmunkások: a bátrabbak, elszántabbak már rég külföldön dolgoznak tripla fizetésért, az itt maradókat pedig lassan menedzserfizetéssel szipkázza el egyik nagy multi a másik elől. Manapság nem ritka – árulta el a minap egy kamarai vezető –, hogy milliós „kauciót” kap az, aki vállalja, hogy két-három évig nem áll tovább, de fejpénzt fizetnek annak a jó szakinak is, aki hasonló képességű kollégáit viszi magával, amikor leszerződik.

Hogy vendégmunkásokkal lehet megoldani ezt a problémát – nos, ezt a kormányból eddig Varga Mihály merte csak kimondani, a többiek inkább homokba dugták a fejüket, s mentőötletként százmilliókat fektettek a végül kudarcot vallott, a külföldre vándoroltakat hazahívni szándékozó propagandába. A szakképzéstől sem remélhető igazi megoldást: demográfiai deficit van, ha az iskolapadból kikerülők mindegyike azonnal munkába állna, akkor is ezrek hiányoznának az iparból.

Az ország elfeledett vidékein több tízezer munkaképes, zömmel cigány fiatalember vegetál. A felzárkóztatásukra szánt milliárdokkal most épp felnőttképzési cégek zsebét tömik, s noha a különféle „tréningek” hatékonysági mutatója a hazahívó programéhoz hasonló, a statisztikákban bizonyára jól mutat az erre költött pénz. Állhatnának ők is a gépek mögött, ha sorsuk nem dőlt volna el már általános iskola első-második osztályában, amikor a jó képességűektől külön csoportokba terelték, s alacsonyabb szintű tudásra kárhoztatták őket.

A számukra kijelölt út a rabszolgaság, a mindenkori hatalomtól való függőség. Modernebb néven közmunka.

Szerző
Doros Judit