Rezsivágás helyett a gázipart stafírozzák

A világgazdasági folyamatok sehogy se akarnak úgy alakulni, ahogy azt Orbán Viktor rezsiharca megkövetelné tőlük. Lapunk számításaiból az derül ki, hogy a Fidesz "rezsicsökkentési politikája" semmivel se adott többet az embereknek, mint a szocialisták "elmúltnyolcéve".

A tények ismeretében szinte értelmét veszti a fideszes "rezsiharcnak" az a folyamatosan hangoztatott érve, hogy amíg a szociálliberális időkben nőtt a rezsi, addig a Fidesz-kabinet alatt csak csökkent. Ez az állítás így önmagában sem igaz: az "elmúltnyolcévben" is többször mérsékelték a gázdíjat, ugyanakkor a Fidesz is számos alkalommal emelt a tarifán. Az kétségtelen tény, hogy míg 2002 és 2010 között jelentősen nőtt a díj, addig a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése óta - egy jelentős kiugrást követően - a szint visszakerült a 2008 végire.

Az MSZP ismét gázárcsökkentést javasol

Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető az elmúlt héten ismét benyújtotta az Országgyűlésnek a lakossági gázárak 20, valamint az áram- és távhőtarifák 10-10 százalékos csökkentésére vonatkozó javaslatát. A javaslat elfogadásának sikerére azonban vajmi csekély az esély. Az MSZP 2015 óta a nemzetközi olajáresésre hivatkozva számos alkalommal tette meg ugyanezt, ám a Fidesz-KDNP-többség a kezdeményezést rendre már bizottsági szakban elmeszelte.

Bár ez még a fideszes rezsilogika szerint se túl nagy teljesítmény. A mostani, lassan három éve változatlan, 101 forintos köbméterenkénti tarifa még mindig két és félszer magasabb annál, mint amennyivel Orbán Viktor a 2002-es választási bukta után átadta a kormányrudat a baloldalnak. Ám a fideszes rezsiharc világa nem találkozik a tényekkel. A felhasznált földgáz nagy részét külföldről - piaci áron - szerezzük be.

Ha figyelembe vesszük ugyanakkor, hogy a hazai gáz valós ára alapvetően továbbra is követi a kőolajét, akkor kimondható: Orbán Viktor kormányai eddig legalábbis ugyanolyan arányban kedveztek a gáziparnak, mint az "elmúltnyolcév" baloldali kabinetjei. Ráadásul a fideszes rezsiharc legutóbbi három éve ebből a szempontból szégyenletesnek nevezhető. Az adatok tanúsága szerint ugyanis a nemzeti együttműködés rendszere 2014 óta éppenséggel a gázipart tömi pénzzel. Ugyanakkor a mostani tél farkasordító hidegében harmadával többet fogyasztó háztartásoknak tarifacsökkentés helyett a "Brüsszel elleni rezsiharc" szlogenjeivel kell beérniük.

Éppen ezért a Népszava a hazai lakossági gázár és a nemzetközi olajár 1998 eleje és 2016 decembere közötti arányát vette górcső alá, úgy hogy középértékként a két szám különbségeinek átlagát tekintette. Eszerint Orbán Viktor már 1998-ban jelentős árcsökkentési nyomással vette át a kormányrudat Horn Gyulától, mégsem lépett. Ezt követően a nemzetközi olajár megugrott: így 2000-2001-et már inkább emelési nyomás jellemezte. igaz, a Fidesz-vezér erre is érzéketlen maradt. Ezután megkezdődött a drágulás is, ami alapvetően követte a nemzetközi olajár alakulásának az ívét. A 2004-2008 közötti számarányok ellenben arról tanúskodnak, hogy a Gyurcsány-kabinetek a további emelések ellenére is jóval nagyobb áremelési nyomásnak álltak ellen. "A rezsifáklyát" fel-felvevő, politikai eszmefuttatásaival még Orbán Viktoron is túltenni igyekvő Németh Szilárd Fidesz-alelnök ebből csak az emelést hangsúlyozza. Emellett arra a 2009 eleji időszakra is előszeretettel hivatkozik, amikor a Bajnai-kabinet olajáreséskor is emelt.

Thinkstock fotó

Ennek akkor megvolt a félig-meddig nyilvános oka: be kellett ugyanis tartani a korábbi gázáremelések tompítása fejében tett ígéreteiket. Ám arról már nem szól a fideszes rezsifáma, hogy a 2010-es választások után három évig az Orbán-kabinet se csökkentette ezt a szintet. Annak ellenére se, hogy az olajár mélyrepülése 2011 elejéig kitartott. Igaz, utána ismét ugrott a kurzus - ezzel együtt pedig az Orbánék is húztak a srófon. A 2012-es lakossági ár így nagyjából megalapozottnak látszik, viszont utána jött a rezsicsökkentés, mégpedig úgy, hogy a lépést az adatok tanúsága szerint a nemzetközi olajár egyáltalán nem indokolta. Magyarán az Orbán-kabinet - mint azt maguk is hangoztatták - ismét a gázcégek hasznát apasztotta. Igen ám, de a nemzetközi olajár 2014 közepe és 2016 eleje között harmadára zuhant. Ennek ellenére a Fidesz viszont azóta se lép. A nemzetközi áresésre utaló kérdéseket komolytalan válaszokkal ütik el, emellett a rezsicsökkentés folytatására tett ködös ígéreteik is folyamatosan elszállnak a levegőben. Mi több, a Fidesz-kommunikáció újólag ismét elővetette a rezsikártyát, mint a Brüsszel elleni harc folytatását, egyidejűleg a "rezsicsökkentés politikájának" változatlanságát ígérve, eközben maguk a tényleges lépések elmaradtak. Ráadásul most már egyáltalán nem látszik biztosnak egy újabb választási gázárcsökkentés piaci megalapozottsága.

A mellékelt ábránkon felvázolt két árgörbe egymásra vetítéséről megjegyezzük, hogy az a legjobb szándékok mellett is valamelyest önkényes, ugyanis ezek nem pontos arányok, inkább piaci folyamatok érzékeltetésére szolgál. Így, bár az elmúlt két év egyértelmű rezsicsökkentési nyomást mutat, ennek mezsgyéje mára igencsak beszűkült, a nemzetközi olajár ugyanis egy éve ismét felfelé tör. Az elmúlt 18 év átlagán alapuló összehasonlításunk ugyan még mutat némi csökkentési lehetőséget, de az világosan látszik, hogy az Orbán-kabinet az elmúlt két év során végleg elszalasztotta a megalapozott rezsicsökkentés esélyét. Miközben tehát Orbán Viktor továbbra is a "nagyvállalatok" ellen uszítja közönségét, ez idő alatt nagyjából visszacsorgatta a gáziparnak azt, amit a 2013-2014-es, tényleges rezsicsökkentés idején elvett tőlük. (A kemény hidegek miatti fogyasztás- és számlaugrást is beleszámítva pedig még többet kap a - nem mellesleg azóta jórészt állami kézbe került - hazai gázipar.) Gazdaságilag mindenesetre az Orbán-kabinet egyik eddigi lépése se nevezhető megalapozottnak.

Minden út az olajhoz vezet

A földgáz valós ára alapvetően a kőolajét követi. Bár a nyugat-európai kereskedőktől vett - amúgy orosz - fűtőanyag tarifája már a gáztőzsdék jegyzésein alapul, az még mindig nem tudható, hogy az oroszoktól közvetlenül vett gázunk tarifáját mennyiben határozza meg továbbra is az olajárfolyam. Mivel többé-kevésbé a nyilvános gáztőzsde is követi az olajét, nem vétünk hibát, ha változatlanul a nemzetközi olajárat tekintjük irányadónak annak megállapításához, hogy a lakásunkban duruzsoló gáz valójában olcsó vagy drága-e; pontosabban, hogy a mindenkori hatalom a lakossági tarifa megállapításával a gázipart - az eladót - vagy a lakosságot - a vevőt - segíti-e inkább. Kormányszakértők az ilyen és ehhez hasonló számításokat arra hivatkozva is előszeretettel igyekeznek hitelteleníteni, hogy a számla egy része nem a gáz, hanem a berendezések üzemeltetési díja. Noha ennek pontos arányát és kiszámítási módját gondosan titkolják, ellenben a berendezések nemzetközi árcsökkenése se kizárható, ezt a tényezőt nem tekintettük túlzott torzító hatásnak.